Az MTK ötöt rúgott Kecskeméten

| 2009. november 7., szombat 18:23 | Frissítve: 2009. november 7.
A Soproni Liga 14. fordulójában az MTK és a Zalaegerszeg kiütéssel nyert. A Haladás játékosa, Simon Attila összeesett a meccsen, kórházba szállították.

A Zalaegerszeg otthon 4-1-re győzte le a Vasast. A nagy lendülettel kezdő zalaegerszegiek megszerezték a vezetést és egy darabig uralták is a játékot. Váratlanul egyenlítettek a vendégek, amely megzavarta a ZTE-t és a félidő hátralévő részében a Vasas irányított. Jól kezdte a második félidőt a hazai csapat, a Vasas még 2-1-es zalai vezetés után megpróbált talpra állni, de a harmadik zalaegerszegi gól végleg eldöntötte a találkozót. Az utolsó 20 percben a ZTE már remek játékkal szórakoztatta a közönséget és ilyen arányban is megérdemelten nyert.

A Haladás hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza ellen. Az első 45 perc a hazaiaké volt, akik több gólt is rúghattak volna, ám a vendégek nagy szerencséjére csak egyszer találtak a kapuba, így az első félidőben nem dőlt el a mérkőzés. Fordulás után is fölényben játszott a Haladás, a hazaiak sorra alakították ki helyzeteiket és a második góllal tulajdonképpen eldöntötték a mérkőzést.

A 72. percben ijesztő eseménynek lehettek szemtanúi a nézők: Simon Attila rogyott össze a pályán, érkezett a mentő, a félig eszméletlen játékos infúziót kapott, majd elszállították. Simon a meccs során egy ütést elszenvedett, de vállalta a folytatást, pedig a héten vírusos fertőzéssel küzdött.

Az MTK gólzáporos mérkőzésen nyert szombaton Kecskeméten. Az első félidőben az MTK irányította a játékot és megérdemelten szerzett háromgólos előnyt a lassan és körülményesen játszó hazaiak ellen. A második játékrészben a hazaiak egy ideig fölényben játszottak, de a védelmük megingásait az MTK csatárai gólokkal büntették, a kecskeméti alakulat pedig büntetőkből szépített.

A Paks 1-1-es döntetlent ért el a Budapest Honvéd vendégeként. A mérkőzés nem sok helyzetet hozott, a csapatok igen enerváltan játszottak, igazán egyik gárda sem tudott mezőnyfölénybe kerülni, így igazságos pontosztozkodással zárult az összecsapás.

A Kaposvár két góllal nyert szombaton a Diósgyőr otthonában. A Kaposvár taktikus és átgondolt futballt játszott. Az első félidőben remekül kihasználta adódó lehetőségeit és teljesen megérdemelten jutott kétgólos előnyhöz. A szünet után a DVTK görcsösen erőlködött, helyzetet azonban nem tudott kialakítani és egy nagy kapushiba megpecsételte a hazaiak sorsát.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Elég ez a tévéből
A vancouveri bénázás után ismét végig kell gondolni, hogy bele akarunk-e vágni a budapesti olimpiai pályázatba.
hirdetés
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

  • Nobel-díjas magyarok
    Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok Ár: 2000 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 1700 Ft
  • A viskó
    Young, William P.: A viskó Ár: 2250 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 1913 Ft
  • Eclipse - Napfogyatkozás
    Meyer, Stephenie: Eclipse - Napfogyatkozás Ár: 4999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 4250 Ft
  • Csiribiri
    Halász Judit: Csiribiri Ár: 3790 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3601 Ft

OnGo beszámolók

  • Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe
    Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik.
  • Játssz és nyerj!
    Játssz és nyerj! Ha idén még nem voltál síelni, most még megteheted! Hogyan? Válaszolj 3 kérdésre és nyerd meg a 2 személyes 6 napos sívakáció egyikét Nassfeldre!
  • Sörben ázva...
    Sörben ázva... Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, nagyjából a harmadik liter sör elfogyasztása után, mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmben, Thompsonnak és az ügyvédjének, amikor bementek a Cirkuszba beéterezve és bemeszkalinozva.
hirdetés