Cristiano Ronaldo sérülése továbbra sem javul

2009. november 5., csütörtök 12:13

Nem javul Cristiano Ronaldo jobb bokája. A Real Madrid futballsztárja a szerdai kedvezőtlen orvosi diagnózis után már fel is vette a kapcsolatot azzal a holland specialistával, aki őt - még a Manchester United játékosaként - másfél éve sikerrel kezelte hasonló sérülés után. A Real Madridnál sokáig bíztak benne, hogy az angol együttestől - átigazolási világcsúcsot jelentő 94 millió euróért - megvásárolt klasszis labdarúgó már pályára léphet az Atlético elleni, e hétvégi, madridi örökrangadón, de jelen helyzet szerint még jó ideig várni kell rá, hogy bevethető állapotba kerüljön.

A spanyol királyi klub 24 éves portugál támadója még szeptember végén sérült meg a francia Olympique Marseille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, majd az október 10-i, portugál-magyar világbajnoki selejtezőn megpróbálkozott ugyan a játékkal, ám alig húsz perc után cserét kért.

Minden idők

Egyiket megrugdosta, a többit leütötte
A brazil Platinit szét akarták rúgni, válaszul elverte a fél CSZKA Szófiát.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...