Dortmundban próbál zárkózni a Hertha

2009. október 29., csütörtök 11:55

Dárdai Pál együttese, az utolsó helyen álló Hertha BSC a sérült Hajnal Tamás csapatához, a Borussia Dortmundhoz látogat, s próbálja megkezdeni a felzárkózást a német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában.

A találkozón tulajdonképpen mindkét gárdának kötelező győznie. A berliniek az első fordulóban aratott sikerük óta kilenc mérkőzésen egyetlen pontot tudtak szerezni, s csupán azért nem nevezhető teljesen kilátástalannak a helyzetük, mert több más csapat is nagyon gyengén szerepel, így például a négy hellyel előttük álló Stuttgarttól is csak négy ponttal vannak lemaradva.

A Dortmund sem lehet büszke az eddig gyűjtött 13 pontjára és 10. helyére, a mérlegen javítania kell Jürgen Klopp edző legénységének, még az irányító Hajnal Tamás nélkül is. A nagyok közül az éllovas Leverkusen és a negyedik Schalke egymással találkozik, igazi hatpontos rangadón: amennyiben a hazai Schalke nyer, egy ponttal riválisa elé kerül, ellenkező esetben ugyanakkor a hátránya öt pontra nő. A Mainz Lőw Zsolttal a címvédő Wolfsburghoz, a Werder Bremen pedig a sérült Futács Márkó nélkül a Nürnberghez látogat.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől