Hajnal nélkül játszik Leverkusenben a Dortmund

2009. október 22., csütörtök 11:04

A magyar válogatott középpályás Hajnal Tamást sérülés miatt nélkülöző Borussia Dortmund csapata a listavezető, és eddig veretlen Bayer Leverkusenhez látogat a labdarúgó Bundesliga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A találkozó egyértelmű esélyese a hazai gárda, amely eddig hat győzelmet és három döntetlent könyvelhetett el, igaz, csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a Hamburgot. A Borussia azonban egyelőre gyengélkedik, s 50 százalékos mérlegével (3 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség) csak a tizedik pozícióban áll. Hajnalt ráadásul a teljes őszi szezonban nélkülözni kénytelen Jürgen Klopp vezetőedző, miután a magyar futballistát a múlt héten csütörtökön Belgiumban megoperálták, s egyelőre gipszet visel, később pedig sínbe teszik a lábát.

Fontos mérkőzés előtt áll a második Hamburg, amely a harmadik helyen álló Schalke együttesét fogadja, és siker esetén megerősítheti ezüstérmes pozícióját, de akár a vezetést is átveheti. A vendégeknek azonban szintén a győzelem lenne a legmegfelelőbb eredmény, mert a negyedik Werder Bremen jó eséllyel száll harcba a három pontért a 16. Bochum vendégeként a fordulót záró vasárnapi mérkőzésen. Dárdai Pál csapata, a szezon kezdete óta küszködő, sereghajtó Hertha BSC a címvédő VfL Wolfsburgot látja vendégül, míg a Lőw Zsoltot is foglalkoztató FSV Mainz együttese az SC Freiburgot fogadja. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől