A Galaxy két héten belül aláírná Beckham kölcsönadási szerződését

2009. október 9., péntek 09:20

A Los Angeles Galaxy labdarúgócsapata két héten belül szeretné aláírni David Beckham kölcsönadási szerződését, amelynek értelmében az angol válogatott középpályás az előző szezonhoz hasonlóan januártól az idény végéig ismét az olasz AC Milan gárdáját erősítené. „Szeretnénk lezárni ezt az ügyet, egyrészt David miatt, másrészt az egyesület érdekeit szem előtt tartva – mondta Tim Leiweke klubtulajdonos. – Jó lenne, ha a csapat kizárólag a játékra tudna koncentrálni, és az átigazolási kérdéseink megoldódnának.”

Beckham vezérletével a Galaxy négy év szünet után újra bejutott az amerikai profi labdarúgóliga (MLS) rájátszásába, amelynek döntőjét november 22-én rendezik.

A 34 esztendős futballista mindenképpen szeretne egy európai élcsapatban szerepelni a jövő évi, dél-afrikai világbajnokság előtt, hogy megtartsa helyét az angol nemzeti csapatban, és ott lehessen a vb-n. A 114-szeres válogatott középpályásnak így esélye marad behozni a korábbi kapus, Peter Shilton rekordját, aki 125 alkalommal viselhette a nemzeti mezt. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől