Pontlevonással fenyegeti a szerbeket a FIFA
Pontlevonással fenyegette meg a szerbeket a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), amennyiben a szombati és a jövő szerdai világbajnoki selejtezőkön ismét botrányt okoznak a szurkolók. Az európai hetedik csoportot jelenleg vezető válogatott előbb a románokat, majd a litvánokat fogadja Belgrádban. A FIFA-fenyegetésről a szerb szövetség számolt be csütörtökön a honlapján.
„A fegyelmi bizottság arról tájékoztatott bennünket, hogy az esetleges további rendbontások drasztikus következményekkel járnának. A pontlevonás sem elképzelhetetlen” – áll a beszámolóban. A FIFA előzményként három korábbi vb-selejtezőt említett, ezeket a szerb szurkolók botrányos viselkedésükkel is emlékezetessé tették.
„Mindent elkövetünk a hasonló esetek elkerüléséért” – mondta Zoran Lakovic, a szerb szövetség főtitkára, aki egyben arra kérte a drukkereket, hogy viselkedjenek normálisan. Az esetleges pontlevonás érzékenyen érintené a vb-részvételről nem alaptalanul álmodozó szerbeket, akik két fordulóval a zárás előtt 19 ponttal állnak a csoportjuk élén a 15 pontos franciák és a 11 pontos osztrákok előtt. (MTI)
