Szélesi Zoltán és Laczkó Zsolt a DVSC-hez igazolt

2009. augusztus 30., vasárnap 22:01

Egyéves szerződést kötött a DVSC-TEVA labdarúgócsapatával Szélesi Zoltán. A Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben is érdekelt klub hosszú tárgyalássorozat végén megállapodott a válogatott védővel.

"Szélesi Zoltánnal már korábban felvettük a kapcsolatot, de a játékos az átigazolási szezon végéig kivárt, mert elsősorban külföldre szeretett volna igazolni" - mondta Bartha Csaba sportigazgató. "Azért is értékes labdarúgó számunkra, mert több poszton bevethető. A válogatottban elsősorban védekező középpályásként számítanak rá, de külföldi klubjaiban belső és jobb oldali szélső védőként is szerepeltették. Mielőtt bárki találgatásokba kezdene, fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a játékos leigazolása nincs összefüggésben Bodnár László autóbalesetével. Mindkét labdarúgóra nagy szükség van ahhoz, hogy elérjük azon céljainkat, amelyeket erre az évre kitűztünk magunknak."

 A 27 éves, 183 cm magas Szélesi korábban az Újpest FC és a német Energie Cottbus együttesében futballozott, legutóbb a francia Strasbourg alkalmazásában állt. A futballista eddig 22 alkalommalölthette magára a válogatott mezt, és tagja a svédek, illetve a portugálok elleni vb-selejtezőre készülő keretnek.

A DVSC 54 millió forintért szerződtette a Vasastól Laczkó Zsoltot, amellett az angyalföldiek Szilágyi Pétert és Hugo Leonardo Pereirát is megkapják kölcsönbe. A DVSC szombaton Feczesin Róbertet igazolta le.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől