Ronaldo egy hónapon belül visszatér

2009. augusztus 13., csütörtök 11:43

Egy hónapon belül visszatér a pályára a július végén kézműtéten átesett Ronaldo, a brazilok kétszeres aranylabdás, világbajnok futballistája. Ezt maga a csatár jelentette be szerdán a Corinthians labdarúgóklub hivatalos honlapjának adott interjúban. Ronaldo egy korábbi sajtókonferencián talányosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a kézműtétet követően részt vett-e zsírleszíváson.

„Ezek olyan dolgok, amelyekről nem tudhatunk, az pedig az én dolgom, hogy mit teszek a magánéletemben” – jelentette ki a 32 esztendős támadó.

Ronaldo július 26-án, a Palmeirasszal szemben 3-0-ra elvesztett mérkőzés 20. percében szerencsétlenül ért földet, és a bal kezében két csont is eltörött. Az orvosok úgy döntöttek, hogy a sérült testrészt operálni kell. A beavatkozás jól sikerült, s akkor arról szóltak a hírek: a futballista egy gyors zsírleszívásra is befeküdt, melynek során 700 milliliternyi testzsírt távolítottak el a csípője környékéről. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől