Mourinho szerint a Chelsea szándékosan kiszúr vele

2009. augusztus 6., csütörtök 17:38

Panaszkodik José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője, mert szerinte korábbi klubja, a Chelsea az egekbe emeli azoknak a játékosoknak árát, akiket szeretne Olaszországba csábítani. A portugál tréner csütörtökön, Pekingben, a Lazio elleni, szombati olasz Szuperkupa-meccs helyszínén beszélt erről újságíróknak, külön is kiemelve Decót és Ricardo Carvalhót.

„Minden alkalommal, amikor érdeklődöm egy-egy futballistájuk iránt, megnehezítik a helyzetet – mondta Mourinho. – Decóról korábban azt nyilatkozták, hogy szinte ingyen távozhat, ám amikor mi akartuk szerződtetni, hirtelen 5 millió eurót kértek érte. Carvalho ára 5-ről 15 millióra, vagy valami ilyesmire szökött fel.”

A szakember az Inter francia középpályásával, Patrick Vieirával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a hírekkel ellentétben sem az Arsenal, sem a Tottenham Hotspur nem jelentkezett még a klubnál, hogy megvegye a világ- és Európa-bajnok labdarúgót. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől