Hatalmas roham a vb-selejtezők jegyeiért

2009. augusztus 3., hétfő 19:34

Hétfőn megkezdődött a jegyárusítás a magyar labdarúgó-válogatott szeptemberi világbajnoki selejtezőire: a svédek és a portugálok elleni találkozóra óriási az érdeklődés, hiszen már tízezer belépő gazdára talált. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ötezren a jegyirodákban vásároltak helyet maguknak, további ötezer drukker pedig az Interneten foglalta le belépőjét. Májusban elővételben hármas csomagban lehetett jegyeket venni a jövő szerdai románok elleni felkészülési mérkőzésre, valamint a sorsdöntőnek mondható két vb-selejtezőre, ezekkel együtt összesen már a belépők egyharmada elkelt.

A Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő találkozókra a belépőket a megszokott helyeken, az ország valamennyi Ibusz-kirendeltségénél lehet megvásárolni, az irodákban megerősített személyzettel dolgoznak. A jegyek mintegy a fele mindkét összecsapásra 4.000-4.000 forintért kapható, jelentős részük 6.000, 8.000, s 10 ezer forintba, míg a mintegy négyezer, legjobb helyre szóló belépő 15 és 20 ezer forintba kerül. Erwin Koeman csapata szeptember 5-én a svédeket, négy nappal később pedig a portugálokat fogadja. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....