3-4 hét lenne a gyepcsere a Puskás stadionban

  • MTI/ITAR-TASZSZ
2009. július 29., szerda 14:31

Általában 3-4 hetet vesz igénybe egy labdarúgópálya füvesítése, a gyepcsere ennél rövidebb idő alatt is megoldható, de akkor komoly költségvonzata van. Ezt Buzogány Dezső, a Sportpázsit Kft. projektszervezője mondta az MTI érdeklődésére a Madonna-koncert körül kialakult vita kapcsán. "Ez egyik eshetőség, hogy csak részleges javításra van szükség, ez néhány hét kérdése, hogy a letakart, s néhány napig fény nélkül maradt fű regenerálódjon - mondta a szakember. - Ha komoly fizikai károsodást szenvedett a fű, akkor újra kell gyepszőnyegezni. Amennyiben az idő is kevés, akkor 40-60 százalékkal több földre és fűre van szükség, ez esetben már egy más minőségről beszélünk, s a munkálatok komoly logisztikai feladatokat igényelnek."

A koncertet szervező Live Nation Hungary a Richter Rasen céggel szerződött a pálya helyreállítására. Márkus Éva kommunikációs igazgató szerint a moszkvai Bajnokok Ligája-döntő előtt három nappal koncertet tartottak a Luzsnyiki Stadionban, a fináléba a gyepcsere nem okozott gondot. "Ez igaz, de meg kell nézni, mekkora költségvonzata volt az esetnek, s a döntő után miként nézett ki a pálya. A Puskás Stadionban, ha jól tudom, folyamatos pályahasználatról van szó, így ez további kérdéseket vet fel" - mondta Buzogány Dezső. A Magyar Labdarúgó Szövetség azért emelt kifogást az ellen, hogy a Kincsem Park helyett a Puskás Stadionban lesz az augusztus 22-i koncert, mert a válogatott szeptember 5-én a svédekkel, négy nappal később pedig a portugálokkal játszik világbajnoki selejtezőt, és tart attól, hogy a gyep nem lesz megfelelő.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől