Az MLSZ nem akar Madonna koncertet a Puskás Stadionban

2009. július 27., hétfő 13:15



A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a válogatott két szeptemberi, hazai világbajnoki selejtezőjére való tekintettel nem támogatja, hogy a Puskás Ferenc Stadionban legyen Madonna augusztus 22-i koncertje, s ez ügyben Kisteleki István elnök levelet írt Török Ottónak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójának. Eredetileg a Kincsem Park adott volna otthont Madonna augusztus 22-ei budapesti koncertjének, de sajtóértesülések szerint új helyszínt kell keresni az eseménynek, s a szervezők arról folytatnak megbeszéléseket, hogy a Puskás Stadion legyen az új helyszín. Kistelekinek álláspontja ezzel szemben az, hogy egy ilyen koncert után 30 nap sem elég, hogy rendbe hozzák a gyepszőnyeget, most pedig kilenc napjuk lenne erre. Az elnök úgy véli, beláthatatlan következményei lehetnek, ha mégis a Puskás Ferenc Stadionban lenne a koncert, mert kétéves munka mehet tönkre emiatt, hiszen szeptember 5-én a svédekkel és négy nappal később a portugálokkal játszik vb-selejtezőt a magyar válogatott, amely Kisteleki szavai szerint 23 éve nem vívott ilyen fontos meccseket.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől