Az Újpest visszavágásra készül

| 2009. július 22., szerda 21:14

William McStay, az Újpest FC vezetőedzője szerint a Bukarestben mutatottnál jobb helyzetkihasználás kell ahhoz, hogy legyen esély a továbbjutás kiharcolására a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében, Cristiano Bergodi, a Steaua trénere ugyanakkor úgy véli, csapata minden eshetőségre felkészült.

A két vezetőedző a párharc csütörtöki (19:45 ó) visszavágóját megelőzően, szerdán kora este sajtótájékoztatón válaszolt a felmerülő kérdésekre. A múlt heti első mérkőzésen a román csapat 2-0-ra győzött.

„Az első meccsen tapasztaltuk, hogy milyen erős valójában a Steaua. Tudjuk, hogy Bajnokok Ligája szintű kerete van, s hogy szeretne visszakapaszkodni a csúcsra – mondta a klub tájékoztatása szerint McStay. – Sokat készültünk a párharcra, Bukarestben azt kaptuk, amit vártunk. Reméltük, hogy sikerül elcsendesítenünk a szurkolókat, s a mérkőzés egyes periódusaiban ezt el is értük. Most éppen az ellenkezőjére lesz szükség, arra, hogy tűzbe hozzuk az egész stadiont, s valódi hangorkánt teremtsen a közönségünk. A múlt heti találkozó előtt azt mondták nekem, hogy roppant kemény lesz, most én üzenem, hogy Újpesten még nehezebb dolga lesz a Steauának. Ezzel együtt jobban kell koncentrálnunk, nem követhetünk el olyan hibákat, mint legutóbb. Öt helyzetünk volt, abból kettő-három nagyobb lehetőség. Csütörtökön remélhetőleg több helyzetünk lesz, melyekből legalább kettőt értékesíteni kellene.”

Cristiano Bergodi válaszaiból az derült ki, hogy mindenre felkészültek, ugyanakkor a tréner szerint a párharc még nem dőlt el. „Előnyben vagyunk, de a futballban bármi megtörténhet. Ezzel együtt mind szakmailag, mind lelkileg felkészültünk a holnapi találkozóra.”

Bergodi csapata várható taktikájáról nem akart sokat elárulni. „A saját játékunkat kell játszanunk, azonban semmiképp nem vagyok a bunkerfutball híve. Számítunk rá, hogy az Újpest többet fog támadni, mint egy hete” - tette hozzá. A szakember kérdésre válaszolva közölte, neki személy szerint nem tetszett, hogy Bukarestben a hazai szurkolók egy csoportja magyarokat gyalázó transzparenst feszített ki, egyúttal hozzátette, reméli, csütörtökön csak futballról lesz szó. (MTI)

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Elég ez a tévéből
A vancouveri bénázás után ismét végig kell gondolni, hogy bele akarunk-e vágni a budapesti olimpiai pályázatba.
hirdetés
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

OnGo beszámolók

  • Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe
    Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik.
  • Játssz és nyerj!
    Játssz és nyerj! Ha idén még nem voltál síelni, most még megteheted! Hogyan? Válaszolj 3 kérdésre és nyerd meg a 2 személyes 6 napos sívakáció egyikét Nassfeldre!
  • Sörben ázva...
    Sörben ázva... Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, nagyjából a harmadik liter sör elfogyasztása után, mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmben, Thompsonnak és az ügyvédjének, amikor bementek a Cirkuszba beéterezve és bemeszkalinozva.
hirdetés