Méltányossági kérelmet nyújt be a Debrecen az UEFA-nak

2009. július 18., szombat 10:00 |

A DVSC-TEVA labdarúgócsapata hétfőn méltányossági kérelmet nyújt be az európai szövetséghez (UEFA) azért, hogy amennyiben továbbjut a svéd Kalmar ellen, a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában saját stadionjában léphessen pályára.

A magyar bajnok együttest pénteken értesítette az UEFA arról, hogy az Oláh Gábor utcai stadion hiányosságai miatt nem engedélyezi, hogy idén további nemzetközi mérkőzéseket rendezzen pályáján. Ez azt jelentené, hogy a DVSC a budapesti Puskás Ferenc Stadionban lesz kénytelen fogadni ellenfelét a BL előcsatározásainak következő körében.

A klub hivatalos honlapjának Szilágyi Sándor cégvezető ugyanakkor bizakodóan nyilatkozott, s jelezte, az UEFA a korábbi években is elfogadta a most tervezetthez hasonló kérelmeit a csapatnak, s az elmúlt esztendőkben az FC Bruges-t és a Hajduk Split együtteseit is ugyanilyen előzmények után fogadhatták saját arénájukban.

Szilágyi jelezte, hogy a kérelem mellett igyekeznek pótolni, kijavítani a hiányosságokat.

A Debrecen szerdán 2-0-ra nyert a Kalmar ellen a selejtező második körének első meccsén, továbbjutása a jövő szerdai svédországi visszavágón dől el. Amennyiben sikerrel jár, a következő körben a lengyel Wisla Kraków és az észt Levadia Tallinn párharcának győztesével találkozik.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől