Az MLSZ fegyelmi eljárást indít a Ferencváros ellen

2009. július 16., csütörtök 18:43 |

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) illetékes bizottsága hivatalból fegyelmi eljárást indított a Ferencvárossal szemben a keddi, Hertha BSC elleni felkészülési mérkőzésen történt botránnyal kapcsolatban.

Az MLSZ fegyelmi testülete várhatóan jövő keddi ülésén foglalkozik az üggyel.

Nyári Dezső, az MLSZ biztonsági bizottságának titkára elmondta: hosszas egyeztetést folytatott csütörtök délután a zöld-fehérek szakembereivel, s ennek eredményeként a klub szombati hármas tornáján már a Fradi Security Kft. biztosítja a meccseket. Az eredeti tervek szerint az újonnan alapított cég csak a bajnoki rajton debütált volna, ám az egyeztetés révén már a Sheffield United és a ZTE részvételével sorra kerülő három, egyenként 45 perces meccsből álló villámtorna biztosítását is elvégzi. A Fradi Security Kft. 200 fővel, azaz pontosan kétszer annyi emberrel ügyel majd a rendre, mint az egy kiemelt kockázatú találkozón általában szokásos.

A Hertha elleni meccs előtt hazai huligánok egy csoportja bántalmazta és palackokkal dobálta meg a vendéghíveket, akik közül hárman szenvedtek sérülést.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....