Nincs tulajdonosa a Vasasnak

2009. július 7., kedd 10:55

Kedden sem kerül sor szerződéskötésre a Vasas labdarúgócsapata és a lehetséges befektető között. Ez a klub MTI-hez eljuttatott keddi közleményéből derül ki: „A felnőtt labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságok eladásával kapcsolatban a mára halasztott döntés előtt a vevőjelölt a délelőtt folyamán új módosításokat igényelt a már többször egyeztetett és az egyesület elnöksége által is elfogadott szerződésekben” - olvasható az újabb halasztás okáról.

Az egyesület szerint emiatt „a mai véglegesítés és aláírás valószínűleg nem tud megtörténni, hiszen a Vasas ügyvezetésének a vevő által kért lényeges kiegészítéseket az elnökség tagjaival is egyeztetnie szükséges”. A Vasas SC vezetősége múlt kedden hagyta jóvá a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság értékesítéséről szóló adásvételi tervezetet. Az elnökség akkor azzal a kitétellel adott engedélyt az ügyvezetésnek a megállapodás megkötésére, hogy a szerződést legkésőbb múlt csütörtök 18 óráig a feleknek alá kell írniuk, de akkor a befektetőjelölt kedd 17 óráig haladékot kért. A Népszabadság múlt keddi számában arról számolt be, hogy a befektető egy magyar-osztrák cég lehet, amely mögött egy orosz pénzügyi csoport áll. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől