Andorrai a BL idei szezonjának első továbbjutója

2009. július 7., kedd 21:51

Az újjászervezett Bajnokok Ligája 2009/2010-es kiírásának első továbbjutója az andorrai Sant Julia, a gárda 2-2-es összesítéssel, 11-esekkel verte ki a San Marino-i Tre Fiorit. Az európai klubtornákon még sosem fordult elő, hogy andorrai, vagy San Marino-i csapat továbbjusson. A két nemzet legjobbjai közül is csak andorrai Santa Colomának sikerült meccset nyernie. A 2007/2008-ban az UEFA-kupa selejtezőjében 1-0-ra verte Maccabi Tel-Avivot, de utána 4-1-es összesítéssel kiesett.

A győzelem most sem jött össze egyik csapatnak sem, hiszen San Marinóban a Tre Fiori és a Sant Julia 1-1-et játszott és Andorrában is ugyanilyen eredmény született, pedig a vendégek a 60. perctől emberhátrányban futballoztak. Végül a büntetők döntöttek, méghozzá a tizenkettedik. Először jutott tovább andorrai a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A Sant Julia a második körben a bolgár Levszki Szófia ellen játszik majd.

Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló: Sant Julia-Tre Fiori 1-1 (összesítésben 2-2, 11-esekkel 5-4). Gólszerző: Moreira (39.), ill. Canarezza 82.).

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....