Szerdára lezárulhat az újpesti edzőkérdés

2009. június 29., hétfő 15:29

Joe Böröcz, az Újpest labdarúgócsapatának nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója kijelentette, továbbra is biztosak benne, hogy William McStay lesz a gárda új vezetőedzője.

„Kedden utazok Skóciába, szerdán pedig várhatóan minden részletkérdés tisztázódik, úgyhogy akkorra várható a szakember hivatalos kinevezése” - mondta Böröcz az MTI érdeklődésére. A tervek szerint az elmúlt idényben ezüstérmes lila-fehérek két kontraktust kötnek, McStay szerződtetése mellett egy együttműködési megállapodás is készül a Celtic Glasgow-val, ahol eddig dolgozott a szakember.

A skót tréner múlt hétfőn érkezett Magyarországra, azóta Bükfürdőn tartózkodik a csapat edzőtáborában. Böröcz múlt kedden arról számolt be, azon a héten várható a megállapodás. Az egyezségek aláírásával kapcsolatban akkor megjegyezte, az európai szövetség (UEFA) véleményezésére várnak, mert szeretnék elkerülni, hogy a nemzetközi indulás, azaz az Európa Ligában való szereplés az UEFA szabályaiba ütközzön. Az UEFA ugyanis tiltja a gazdaságilag vagy szakmailag összefonódó klubok indulását egyazon kupasorozatban. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....