Minden doppingteszt negatív a KK-n

2009. június 17., szerda 13:50

A labdarúgó Konföderációs Kupán résztvevő nyolc csapat mindegyikéből nyolc játékos esett át doppingvizsgálaton még a torna vasárnapi rajtja előtt, s valamennyiük tesztje negatív lett. Az előre be nem jelentett kontroll végeredményét a sportági világszövetség, a FIFA szerdán hozta nyilvánosságra. A nemzetközi szövetség tudatta azt is, hogy az első négy meccsen elvégzett vizsgálatok ugyancsak kedvező kimenetellel zárultak, a nyolc minta egyike sem mutatta ki semmilyen tiltott szer jelenlétét.

"Ahogyan a múltban is tettük, végezzük tovább a rendszeres ellenőrzést. Ami új: ebben az évben már az edzőtáborokban is feltűnnek előre nem bejelentett módon az ellenőreink" - nyilatkozta Jiri Dvorak, a FIFA orvosi bizottságának vezetője, aki példaként említette, hogy személyesen volt jelen a házigazda dél-afrikaiak válogatottjánál elvégzett vizsgálaton. "Reggel fél 8-kor keltettük a fiúkat, meglepődtek, de rendkívül együttműködőnek bizonyultak" - mondta. A levett mintákat Bloemfonteinben, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által elfogadott, hivatalos elnevezéssel akkreditált laboratóriumban elemezték. Dvorak megemlítette, hogy az utóbbi 15 évben 55 futballeseményen végeztek ellenőrzést, s a levett 6.224 mintából három bizonyult pozitívnak.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől