Főszerepet szánna a tulajdonos Ronaldinhónak

2009. június 8., hétfő 15:09

Silvio Berlusconi, az AC Milan tulajdonosa olyan futballcsapatot akar látni az új idényben, amelynek középpontjában Ronaldinho áll. A Corriere dello Sportnak adott nyilatkozata szerint a klubfőnök, a legutóbbi bajnokságot harmadikként zárt együttes új vezetőedzőjétől, a brazil Leonardótól azt várja, hogy támadó szellemű gárdája lesz az AC Milannak, amelynek a technikás, gyors, rövidpasszos foci a jellemzője, és amelyben főszerepet kell játszania a szintén brazil futballistának.

"A múlt nyáron azt kérték tőlem a szurkolók, hogy vegyük meg Ronaldinhót, és hogy ennek volt értelme, arról ő maga győzött meg, mert nagyon jól játszott a bajnokság első felében - mondta Berlusconi. - Utána azonban a középpályás letört, mert nem érezte az edzői bizalmat."

Berlusconi a helyzetért az időközben Angliába, a londoni FC Chelsea-hez átszerződött trénert, Carlo Ancelottit hibáztatta, nem először. A milánóiak első embere azt is mondta, meggyőződése szerint Ronaldinho az új idényre "a korábbinál erősebben tér vissza". (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől