Ausztrália és Dél-Korea is vb-résztvevő

2009. június 6., szombat 20:56

Japán után Ausztrália és a Koreai Köztársaság labdarúgó-válogatottja is kvalifikálta magát a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra az ázsiai selejtezőből. Ausztráliának mindössze egyetlen pontra volt szüksége Katar vendégeként, s ezt egy gól nélküli meccsen el is érte, így sorozatban másodszor, összességében pedig harmadszor vehet részt a vb-n. A kontinensnyi ország csapata a selejtezők zárószakaszában még gólt sem kapott.
Dél-Korea vb-részvételéhez nemcsak a saját válogatott sikerére volt szükség, hanem a rivális Észak-Korea botlására is. Előbbi 2-0-ra győzött az Egyesült Arab Emírségekben, míg utóbbi hazai pályán 0-0-t ért el Iránnal szemben. A két csapat között ugyan az éppen behozható három pont a különbség, csakhogy az egymás elleni eredmény a dél-koreaiaknak kedvez, akik így sorozatban hetedszer jutottak ki a vb-re. Ázsiában a kvalifikáció végső szakaszában két csoportban küzdenek a csapatok, melyekből az első két helyezett egyenes úton váltja meg repülőjegyét a Dél-afrikai Köztársaságba, míg a harmadik helyezettek egymással játszanak két mérkőzést, s a párharc győztese Új-Zélanddal küzd meg a részvételért.
Eredmények, Ázsia:
A csoport, 8. forduló
:
Katar-Ausztrália 0-0
Üzbegisztán-Japán 0-1
Az állás: 1. (és már vb-résztvevő) Ausztrália 14 pont/6 mérkőzés (8-0), 2. (és már vb-résztvevő) Japán 14/6 (9-3), 3. Bahrein 7/6, 4. Katar 5/7, 5. Üzbegisztán 4/7
B csoport, 8. forduló:
Koreai NDK - Irán 0-0
Egyesült Arab Emírségek-Koreai Köztársaság 0-2
Az állás: 1. (és már vb-résztvevő) Koreai Köztársaság 14 pont/6 mérkőzés, 2. Észak-Korea 11/7, 3. Szaúd-Arábia 10/6, 4. Irán 7/6, 5. Egyesült Arab Emírségek 1/7

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől