Fehérvári feljelentés az újpesti botrány után

2009. június 2., kedd 11:18 |

Várhatóan még kedden feljelentést tesz az FC Fehérvár klub ismeretlen személy ellen, miután az Újpest elleni, múlt pénteki bajnoki mérkőzést követően az egyik rendező bántalmazta a vendégek labdarúgóját, Marka Andicot. Berzi Sándor, a székesfehérváriak ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a televíziós felvételek megtekintése és elemzése után szánták rá magukat a lépésre. A klub felháborodva tiltakozott azok ellen az atrocitások ellen, amelyek a Szusza Ferenc Stadionban a vendégjátékosokat és szurkolóikat érték. Berzi hangsúlyozta: az Újpesten dolgozó biztonsági szolgálat felkészületlen és alkalmatlan volt a mérkőzés biztosítására. Az FC Fehérvár ugyanakkor levélben kérte a Magyar Labdarúgó Szövetséget, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az Újpesten működő biztonsági szolgálathoz hasonló társaságok ne vállalhassanak munkát a magyar stadionokban. Az Újpest még szombaton jelezte: vizsgálatot kezdeményez az ügyben, amelybe bevonják az általuk megbízott biztonsági szolgálatot, illetve együttműködést kérnek a rendőrségtől és a Fehérvártól is.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől