Leonardo támadó futballt ígér a Milan-szurkolóknak

2009. június 1., hétfő 20:15

Leonardónak, az AC Milan frissen kinevezett edzőjének egyelőre nincs pontos elképzelése arról, hogy milyen taktikai felállásban játszik majd csapata, az azonban több mint valószínű, hogy a támadó futballt fogja erőltetni.

A játékosként 1994-ben világbajnok brazil tréner, aki kinevezéséig a Milan technikai igazgatója volt, leginkább az 1982-es vb-n szerepelt brazil nemzeti együttes stílusából merítene.

"Örömet okozó, támadó futballt szeretnék kialakítani, melyben mindenki a lehető legjobban kiteljesítheti tehetségét, anélkül, hogy eközben a csapat elvesztené tartását, szilárdságát. Ma a Barcelona csinálja ezt a legjobban - mondta első sajtótájékoztatón Leonardo, akivel a milánói klub kétéves szerződést kötött. - Az 1982-es brazil válogatott játékából merítek inspirációt. Nagyon szerettem azt a csapatot: rendkívül könnyedén futballozott, a szélsői sokat segítettek a támadásokban, s nem voltak szigorú megkötések a posztokat illetően. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a 80-as évek elmúltak, ma a tehetség már az erőn alapul, a labdarúgás megváltozott, a fizikum dominál" - tette hozzá a 39 esztendős tréner, utalva arra, hogy a hagyományos olasz értékeket is fontosnak tartja. Leonardo 1997 és 2001 között maga is játszott a milánói együttesben, kispadon azonban ezt megelőzően nem ült. (MTI)

Minden idők

Egyiket megrugdosta, a többit leütötte
A brazil Platinit szét akarták rúgni, válaszul elverte a fél CSZKA Szófiát.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok