Veszélyben Iniesta BL-döntős szereplése

2009. május 11., hétfő 11:00

Megsérült, s elképzelhető, hogy a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-döntőben sem léphet pályára Anders Iniesta, az FC Barcelona labdarúgócsapatának kiválósága. A spanyol válogatott középpályásnak vasárnap, a Villarreal elleni bajnoki találkozón szakadt el egy izom a jobb combjában. Az elsődleges vizsgálatok alapján biztosra vehető, hogy a Király Kupa szerdai fináléjában a katalán együttes nem számíthat játékosára, de az is kérdéses, hogy a május 27-i BL-döntőn bevethető állapotban lesz-e. Iniesta kiesése komoly érvágás a Barcelona számára, mely a Chelsea elleni BL-elődöntőből éppen az ő 93. percben lőtt góljával lépett tovább a múlt szerdai, londoni összecsapáson.
A Király Kupáról döntő szerda esti meccsen rajta kívül a szintén alapember Eric Abidalt sem küldheti pályára Josep Guardiola edző, miután a védőt kiállították a Villarreal ellen, s a spanyol szabályok szerint az eltiltás mindig a következő tétmérkőzésre vonatkozik. A két veszteség mellett ráadásul a meccs 3-3-ra végződött, így egyelőre elmaradt a bajnokavatás.
Abidal talán az elmúlt hét egyetlen barcelonai vesztese, hiszen a francia válogatott futballistát a Chelsea ellen is kiállították, azaz a Bajnokok Ligája római fináléjában sem játszhat.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől