Róth Antalt menesztette a Pécsi MFC

2009. május 4., hétfő 13:20

A klub honlapján olvasható közlemény szerint a PMFC ebben az idényben egyedüli elfogadható eredménynek a másodosztályú bajnokság első helyének megszerzését tekintette, s a tulajdonos ezt nem látta biztosítottnak az utóbbi négy forduló játéka alapján, ezért döntött a változtatás mellett. A vezetőedzői feladatok ellátását a hátralévő hat fordulóra Botos Antal veszi át, aki eddig az utánpótlás szakmai vezetője és az U19-es korosztály vezetőedzője volt. A Pécs jelenleg egy pont hátránnyal második helyen áll a Gyirmót mögött, s csak az első helyezett kerül a Soproni Ligába. A Keleti csoportból a Ferencváros már bebiztosította élvonalbeli tagságát. (MTI)

Minden idők

16+ Parkettadarab döfte át a futsalost
A spanyol amatőr elcsúszott, 40 centis levált fadarab állt a combjába, szerencsésen megúszta.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok