Tíz meccsre tiltották el a madridi Pepét

2009. április 24., péntek 20:43

Tíz mérkőzésre szóló eltiltást kapott Pepe, a Real Madrid futballcsapatának hátvédje, akit sorozatban elkövetett és különlegesen durva megmozdulásaiért kiállított a bíró a Getafe elleni, 3-2-re megnyert, kedd esti, hazai bajnoki mérkőzés hajrájában. A portugál válogatott védő akkor veszítette el uralmát idegei felett, amikor - 2-2-nél - a játékvezető szabálytalannak látta szerelési kísérletét, s büntetőt ítélt. Közvetlenül a sípszót követően a földre zuhanó Getafe-játékosnak, Javier Casquerónak először egy hatalmasat a lábába rúgott, majd a már fekvő csatár hátát vette célba, de szerencsére a stoplis cipő csak súrolta Casquerót, mert pontosabb a rúgás esetén, biztos, hogy súlyos sérülést szenvedett volna. A 86. percben bekövetkezett kiállítást rögzítő bírói jelentésben Carlos Delgado Ferreiro azt is felrótta a Real-védő terhére, hogy levonulása előtt még az arcába ütött egy másik vendégjátékosnak, Juan Albínnak, s csapattársainak úgy kellett letaszigálni őt a pályáról. A partvonalnál még egy szalonképtelen mondatot a negyedik játékvezető fejéhez is odavágott. Pepe a harmadik madridi találat után bekapcsolódott a gólörömbe, amit kiállítottként nem tehetett volna, ez szintén elmarasztalási tétel volt fegyelmi ügyének tárgyalásakor. A luzitán futballista így kihagyja a Real hátralévő hat bajnoki mérkőzését, többek között a harmadik helyen álló Sevilla elleni vasárnap esti összecsapást, s ami számára és csapatának még fájdalmasabb lehet: hiányozni fog a május 2-i El Clásicóról, vagyis a bajnoki cím szempontjából oly fontos Real Madrid-FC Barcelona örökrangadóról is.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől