Ancelotti cáfolta, hogy a Chelsea-hez menne

2009. április 12., vasárnap 14:42 |

Carlo Ancelotti, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint megállapodott volna a Chelsea-vel, hogy a következő idénytől átveszi a londoni együttes irányítását. "Kizárom annak a lehetőségét, hogy a Chelsea-hez megyek - idézte a 49 éves trénert az ANSA olasz hírügynökség. - És azt is, hogy a Manchester Unitedhez" - tette hozzá. A sajtóban a múlt héten jelentek meg írások arról, hogy a szakembert a Chelsea csábítja az angol csapatot ideiglenesen az idény végéig irányító holland Guus Hiddink helyére. Ancelottit a Real Madriddal is hírbe hozták, Florentino Perez ugyanis újbóli elnökké választására az olasz mestert ígéri vezetőedzőnek.

A tréner azonban szombaton, a Chievo felett aratott 1-0-s győzelmet követően ismét leszögezte, hogy ki akarja tölteni a jövőre lejáró szerződését. Ennek feltétele ugyanakkor, hogy alakulatával az első három között végezzen a most zajló bajnokságban, rosszabb eredményt ugyanis a klubvezetés nem tolerálna. A Milan pillanatnyilag a harmadik helyen áll az Internazionale és a Juventus mögött.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől