Megérkezett a máltai válogatott

2009. március 29., vasárnap 20:12

Az előzetesen nevezett játékosok közül hiányzik Jamie Pace, valamint a csapatkapitány, Luca Dimech, mert a szombati, Dánia ellen meccsen mindketten megkapták második sárga lapjukat. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a vendégek 19:30 órától edzenek a Ferencváros stadionjában. Dusan Fitzel együttese hétfőn 18 órakor ugyanitt tréningezik, kedden pedig a szerdai meccs helyszínén és időpontjában, a Puskás Ferenc Stadionban, 19 órakor.

Málta válogatottjának első edzése teljes egészében, hétfői és keddi foglalkozása pedig az első negyedórában nyilvános a sajtó képviselői számára.

A mérkőzésen orosz játékvezetők működnek majd közre, a vezetőbíró Sztanyiszlav Szukina, a két asszisztens Oleg Cselovalnyikov és Mihail Jerovenko, a tartalék-játékvezető pedig Alekszej Nyikolajev lesz. A magyarok tíz pontjukkal jelenleg második helyen állnak a csoportjukban, a máltaiak egy ponttal a hatodikak, azaz utolsók. (MTI)

Minden idők

Öngólra ennyire még nem készültek rá
A Costa Rica-i női kapus finoman igazítani akart, de képtelen volt kirúgni a felé vánszorgó labdát.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok