Beckham nem szeretne visszatérni a Galaxyhez

2009. február 16., hétfő 10:15 |

Az angol középpályás, aki kölcsönben szerepel az olasz sztárgárdában, már többször jelezte, hogy szívesebben maradna, de az amerikai klub ragaszkodik ahhoz, hogy a megbeszélt időpontban, március elején visszatérjen. A Galaxy álláspontját erősíti az is, hogy az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) vezetői által adott pénteki határidőig nem sikerült megállapodniuk a feleknek.

"Már elmondtam, hogy szeretnék itt maradni, és nehezemre esne a visszatérés. Majd meglátjuk, mi történik, nem rajtam múlik, a következő hetekben újabb tárgyalások következnek. Remélem, minden úgy történik, ahogy én szeretném" - mondta a vasárnap esti, 2-1-es Inter győzelemmel végződött milánói derbi után Beckham.

Az AC Milan a pénteki határidő lejárta ellenére is reménykedik abban, hogy sikerül megszereznie a 33 éves játékost. Beckham kezdőként lépett pályára a vasárnap esti rangadón, majd a második félidőben lecserélték a kisebb lábsérüléssel bajlódó játékost. A spanyolok elleni barátságos meccsen kapott rúgást a lábára, majd az Interrel vívott rangadón ismét eltalálták, de a sérülés nem komoly. (MTI)

Minden idők

Egyiket megrugdosta, a többit leütötte
A brazil Platinit szét akarták rúgni, válaszul elverte a fél CSZKA Szófiát.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok