Mégsem fordul a CAS-hoz a Real Madrid

2009. január 27., kedd 16:37

Spanyol lapértesülés szerint a Real Madrid mégsem fellebbez a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) azért, mert az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem engedélyezte számára, hogy mindkét télen szerződtetett játékosát benevezhesse a Bajnokok Ligájába. Az UEFA saját szabályzata szerint járt el, amikor csak az egyik futballista BL-szerepléséhez járult hozzá, ugyanis a francia Lassana Diarra (Portsmouth), valamint a holland Klaas-Jan Huntelaar (Ajax Amsterdam) is játszott már ebben a szezonban a második számú kontinentális kupasorozatban, az UEFA Kupában.
A Real Madrid január elején jelezte, hogy nem nyugszik bele az UEFA határozatába és a CAS-nál fellebbez, ám keddre megváltoztatták elhatározásukat, s ezt ma késő délután jelentik be hivatalosan. A Marca című spanyol sportnapilap értesülése szerint Juande Ramos vezetőedző Diarrát, a francia válogatott védekező középpályását nevezi majd a sorozatba. A Real Madrid az FC Liverpoollal találkozik a BL-nyolcaddöntőben.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....