Raúl visszakerülhet a spanyol válogatottba

2008. december 16., kedd 12:09

Vicente Del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint nincs bezárva a kapu Raúl előtt, vagyis a Real Madrid 31 éves csapatkapitánya még visszakerülhet a nemzeti együttesbe, amit nem csak a királyi gárda hívei szorgalmaznak jó ideje. Erről a Marcának nyilatkozott a szakvezető, aki a nyáron Európa-bajnoki címet szerzett hispán alakulat élére azt követően került, hogy az előd, Luis Aragonés a nagy diadalt követően önként megvált tisztétől. "Semmi sem írja elő, hogy le kellene zárni Raúl ügyét, majd meglátjuk, van-e lehetőség a beválogatására vagy nincs, a kérdés nyitott" - fogalmazott a legkelendőbb spanyol sportnapilapnak adott interjúban Del Bosque. A Real Madrid 7-ese utoljára 2006. szeptember 6-án, Észak-Írország ellen szerepelt a válogatottban, amelynek színeiben 1996. október 10-én debütált, s az egy évtized alatt játszott 102 mérkőzésén 44 gólt szerzett, amivel ő a legeredményesebb spanyol labdarúgó. Klubcsapatában a mostani szezonban 15 bajnokin szerepelt, s 6 találat fűződik a nevéhez, míg a Bajnokok Ligájában háromszor volt eredményes, összesen 66 gólnál tart az európai kupákban, ezzel pedig abszolút listavezető.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől