Szerb játékosért csatázik a Real és a Bayern

2008. december 3., szerda 12:54

Belga sajtóértesülések szerint a Real Madrid és a Bayern München is szeretné szerződtetni Milan Jovanovicsot, a Standard Liege szerb labdarúgóját. "Előrehaladott tárgyalásokban vagyunk a Real Madriddal Jova januári átigazolását illetően" - idézte a Het Laatste Nieuws című lap Pierre Francois-t, a belga klub főigazgatóját. Ramón Calderón, a madridi egylet elnöke korábban azt mondta, hogy a téli átigazolási időszakban egy szélsővel, illetve egy középső csatárral kell megerősíteni a csapatot. Utóbbit kedden már meg is szerezte a Real Madrid, az Ajax Amsterdammal történt megegyezés alapján a holland Klas-Jan Huntelaar januártól a spanyol fővárosban folytatja pályafutását. A helyi sajtó értesülése szerint a Standard Liege 10 millió euróban szabta meg a 27 éves futballista kivásárlási árát. Jelenlegi szerződése 2010-ig van érvényben. Jovanovics legutóbb bajnok lett csapatával, amelyben a legeredményesebb játékosnak bizonyult. Korábban a Vojvodinában, a Sahtyor Donyeckben és a Lokomotiv Moszkvában szerepelt.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől