Görcsös, ötlettelen játék az U21-selejtezőn

2010.09.07. 19:22 - Index, MTI

A magyar olimpiai válogatott utolsó Eb-selejtezőjén hazai pályán döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával, nem jutott ki az Európa-bajnokságra és lemaradt a londoni olimpiáról is.

Az U21-es válogatottnak a Wales elleni szombati váratlan vereség után már csak elméleti esélye volt, hogy továbbjusson Eb-selejtező csoportjából, Róth Antal csapatából ráadásul eltiltás miatt alapemberek - Gosztonyi, Debreceni, Németh Krisztián - hiányoztak.

Az ötezres közönség előtt a magyar csapat kezdett jobban, a 8. percben Szakály Dénes távoli szabadrúgását védte a bosnyák kapus, egy perccel később Varga József lerántásáért talán 11-est lehetett volna adni.

U21-es Eb-selejtező

Magyarország - Bosznia-Hercegovina 0-0
Albert Stadion, 4000 néző, v.: Arman Amirhanjan (örmény)

Magyarország:
Gulácsi - Szokol, Korcsmár, Pintér, Kádár - Vass, Gyömbér (Farkas, 61.), Varga, Szakály (Szatmári, 62.) - Lencse (Balázs, 80.), Futács

A szakadő esőben gyenge volt a meccs, a bosnyákok voltak kicsivel veszélyesebbek, szabadrúgásból és szöglet utáni fejesből is lett helyzetük.

Az első félidő legnagyobb lehetősége Korcsmáré volt, aki Futács lefejelt labdájából jobb külsővel lőtt kapufát a 35. percben. Szünetig jobb volt a magyar csapat, Vass Ádám lövése megpattant egy védőn, kimaradt.

A 2. félidő még gyengébb volt, a kezdetén Gyömbér lőtt mellé, az 53. percben Gulácsi védett, a 70.-ben Lencse éles szögből az oldalhálóba lőtt, más említésre méltó nem történt. A magyar csapat többet birtokolta a labdát (55-45), többet lőtt kapura (13-6), feleslegesen.

A magyarok az egész mérkőzésen próbálták irányítani a játékot, de görcsösen és ötlettelenül futballoztak, így nem sikerült legyőzniük a szervezetten védekező és gyors ellentámadásokra alapozó bosnyákokat.

Róth Antal szövetségi kapitány a meccs után a Sport1-nek elmondta, nehezen jöttünk bele, aztán hiába irányítottuk a játékot, ha a helyzetek kimaradtak, hiszen gól nélkül nem lehet meccset nyerni.

A csapat legjobbja, Vass Ádám legelőször köszönetet mondott a végig lelkes közönségnek, sajnálta, hogy így kellett befejezni a sorozatot, és hogy utolsó korosztályos meccsén nem tudott győzni.

A csapat Olaszország és Wales mögött harmadik lett ötösében, a tíz csoport első helyezettjei mellett a négy legjobb második jutott az Eb-részvételért rendezendő oda-visszavágós rájátszásba. A nyolccsapatos Eb-ről a legjobb négy jut ki a londoni olimpiára.

Végeredmény

A csoport másik mérkőzésén: Olaszország-Wales 1-0 (1-0)

A csoport végeredménye:
1. Olaszország 16 pont, 2. Wales 16 pont, 3. Magyarország 13, 4. Bosznia-Hercegovina 8, 5. Luxemburg 4
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.

Hozzászólások

  • 2010.09.07 19:47:15Hagrid

    Kár az olimpiáért...

  • 2010.09.07 20:00:41Mesterlövész

    Ha nem játszottak eléggé jól, hát nem is érdemelték ki az olimpiát. Ez van. :Q

  • 2010.09.07 20:00:48immortalis

    Szomorú, de talán ez a realitás.

  • 2010.09.07 20:37:55sanyikácska

    Azért megnézném a mostani felnőtteket, mikor fognak az utolsó fordulóig a továbbjutásért harcolni...
    Szép volt fiúk, nagyon sok örömet okoztatok nekünk, még ha kicsit szomorú is lett a vége.
    Tessék ebből sok jóból valamennyit átmenteni a felnőtt válogatottba is!

  • 2010.09.07 22:48:19primitivo

    Én ott voltam Győrben az ETO stadionban, amikor ez a válogatott legyőzte a Balotelli-féle olaszokat!
    Az alapján megérdemelték volna szerintem az Olimpiát is!
    Igaz, akkor még Koman is az utánpótlásban játszott, s Németh Krisztián sem hiányzott.
    Lehet, hogy csak ők kellettek volna.

  • 2010.09.07 22:56:58luneau

    Megint a seggünkre ültönk 2 szék között...nem lett volna szabad Komant és Lázárt, meg Eleket a felnőttekhez vinni, mikor egy OLIMPIaI részvétel a tét, kit érdekel egy svéd meccs......Wales ellen x meglett volna, és a bosnyákokat is verjük, ha van KÖZÁPPÁLYÁS VÉDEKEZÉS és KÖZÉPPÁLYa a kicsiknél....:(.....szóval most lett volna reális esély, de Egervári személyes ambíciói fontosabbak voltak...:(...
    sajnálom a kicsiket....:(...paraszthajszálnyin múlt

  • 2010.09.07 23:01:39flea

    @sanyikácska: a felnőttválogatottnak az utolsó előtti fordulóban még volt matematikai esélye a vb-szereplésre (reális persze nem). Nem sok kell hozzá, csak a gyengébbeket kell megbízhatóan megverni.

  • 2010.09.08 00:05:11Quentin vagyok, Montargis-ból

    Kár volt Komant elvinni a nagyokhoz, ott sokszor légüres térben mozog (a többiekre nézve ciki, hogy így is ő az egyik legjobb), az U21-eseknek viszont az agyát vitték el vele, ez a csapat nélküle fele annyit sem ér.
    Sajnos.

    Ha ő van, simán vertük volna Walest és bosnyákokat is.
    (Persze a Simon ikrek is hol voltak? Meg sokan mások a tavalyi U20-as VB-n szereplők közül?)

  • 2010.09.08 07:15:22chabito

    Sajnos a tegnapi mérkőzést nem láttam, viszont a Wales ellenit igen, sajnos. Azért sajnos, mert összehasonlíthatatlan volt például az említett Olaszok elleni győri meccsel. Álltak a srácok a pályán várták, hogy történjen valami, de nem csináltak semmit. Nem volt mozgás, viszont annál több eladott labda. Nem úgy tűnt, hogy a fejükben rendbe lett volna téve mi is a tét. Ebben szerintem meg kell vizsgálni a szövetségi kapitány felelősségét is.

  • 2010.09.08 08:28:33marós

    Az edzöink gátolják, hogy sikeres csapataink legyenek. Nem tanítják a korszerű focit nálunk, amivel pl. a német fiatal válogatott, a felnőtt VB-n laposra verte az angolokat, az argentinokat, pedig ez a két csapat hemzsegett a világsztároktól. A korszerú foci a sok mozgásos, egy érintős, rövid passzos, és ezektől felgyorsult játék. A mi csapataink, a válogatottak is azért lassúak, mert dajkálják, vezetgetik a labdát, a hosszú, és ráadásul pontatlan átadások is a lassú játék okai közé tartoznak. Ennek a játékrendszernek az egyik "pápája" J.Cryff, aki a 70-s évek egyik legnagyobb focistája volt, edzőként a Barcelónánál alkalmazta a fent említett módszert, melynek betanításáról, előnyeinek részletes bemutatásáról láttam egy videót, ami nekem sajnos nincs meg, de bizonyára megszerezhető. Könyörgök, kérem a focit szerető vezetőket hagyják már abba ezt a "magyaros" elmaradottságot, a magyar anyák gyermekei is alkalmasak ennek a rendszernek a megtanulására, ehhez minden infrastuktúra rendelkezésre áll, fontosak az egyéb fejlesztések is, de a gyors, sokmozgásos, egyérintős, rövidpasszos játék bevezetése nélkül nem lesz felzárkózás a nemzetközi élvonalhoz, klub-, és válogatott színten sem.

  • 2010.09.08 09:21:00amfiteatrum

    Két hazai meccsen egy gólt sem rúgtunk, így elég nehéz továbbjutni. Lehet, hogy kár volt Komant felvinni az A csapatba, de akkor most sokan azt reklamálnák. Sokan meg a saját butaságuk, a Wales ellen összeszedett sárga lapok miatt hiányoztak, így Németh Krisztián is. Da a realitás az hogy Wales-től kétszer is kikaptunk, az olaszoktól egyszer, szóval elég bizonytalan volt ez a továbbjutás.
    De mindenképpen kár érte.

    Talán az is jobb lett volna, ha marad Egervári még erre a két meccsre.

    De ezt már soshase tudjuk meg.

  • 2010.09.08 09:25:24Amenophis

    Talán nem a soha-még-eredményt-el-nem-ért Róth Antalt kellett volna odatenni...

  • 2010.09.08 11:54:13mtk001

    A közönség jó volt, ha a srácok annyira akartak volna győzni mint a közönség, akkor 5-0 lett volna ...

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

Legfrissebb képeink

Sir Alex Ferguson visszavonulSir Alex Ferguson visszavonul

Minden idők

Gatyájával a fején ünnepelt, kiállították
A macedón csatár klasszisgólt lőtt, aztán a hülye gólörömért megkapta a második sárgáját.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Üdítő wellness
    Üdítő wellness Családias környezetben, magas színvonalú gyógy- és wellness kezelések Sárváron.
  • Törökország
    Törökország Városlátogatás, kikapcsolódás - Törökország gazdagon!
  • Egyiptom
    Egyiptom Lépjen be a fáraók országába! Fedezze fel Egyiptom rejtélyes titkait!