Két győzelem kell az U21-es Eb-selejtezőkön

2010.08.30. 18:27 - MTI

Nem akar számolgatni, ezért a két győzelmet tartja elfogadhatónak Róth Antal, az olimpiai labdarúgó-válogatott szövetségi edzője csapata utolsó két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzése előtt.

Ha  a csapat szombaton Székesfehérváron győz a listavezető Wales ellen, majd jövő kedden, az Üllői úton legyőzi a bosnyákokat is, akkor biztosan a továbbjutást érő első helyen végez. Wales jelenleg egy ponttal előzi meg a magyar együttest. A tíz csoportból az első helyezettek mellett a négy legjobb második jut tovább, a 14 együttes pedig oda-visszavágón dönt a jövő évi torna hét résztvevőjéről. Az Eb - melyen a házigazda dánok automatikus indulók - egyúttal olimpiai selejtező lesz a 2012-es londoni játékokra.

"Minden országban a felnőtt válogatott az elsődleges, így Egervári Sándor szava a döntő, hogy kit hív be az A-csapatba. Persze négy játékos nem kevés, akik most a felnőttek között juthatnak szóhoz, de ezt meg kell tudnunk oldani" - mondta Róth. Korábban általában mindössze egy-két játékos került fel hamarabb a felnőtt válogatottba, azaz a mostani négy utánpótláskorú igen jelentős kiesés, de úgy vélte, ennek ellenére csapata reális győzelmi eséllyel lép pályára mindkét meccsen.

Amit problémának tart, hogy korábban a keret nagy része rendszeres játéklehetőséghez jutott klubjában, most ez csak a játékosok felére igaz.

Hozzászólások

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

Legfrissebb képeink

Sir Alex Ferguson visszavonulSir Alex Ferguson visszavonul

Minden idők

Ilyen a 11 éves agresszorok hokibunyója
Egész pályás letámadás. Az orosz utánpótlásban már úgy verekednek, mint a nagyok, sőt.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Nyugat-Balkán
    Nyugat-Balkán A kulcsszó tömegközlekedés....
  • Portugália Bízunk benne, hogy ez a dolgos, szorgalmas nép, éppúgy talpra fog állni....
  • Irán Finomságok és sorsüldözöttek Kermánban...