A Milan is indul a Puskás Suzuki Kupán

2010.03.16. 17:43 - MTI

Április elején harmadik alkalommal rendezik meg a Puskás Suzuki Kupa rangos labdarúgó utánpótlás tornát, amelynek mérkőzéseire ezúttal is Felcsúton és Székesfehérváron kerül sor. A viadalon a Real Madrid mellett többek között az AC Milan 17 éven aluli együttese is szerepel. Az esemény - amelynek felvezető sajtótájékoztatóját kedden tartották - fővédnöke a legendás Aranycsapat kapitányának özvegye, Puskás Ferencné.

Az április 2-án rajtoló tornán magyar részről a címvédő, Ferencváros, illetve a Budapest Honvéd és a házigazda Videoton-Puskás Akadémia 17 éven aluli csapata vesz részt. Ezúttal is Magyarországra érkezik Puskás pályafutásának - a Honvéd mellett - másik nagy klubja, a Real Madrid, és idén is indul a viadalon a görög Panathinaikosz. Az egyre rangosabb utánpótlástornává váló Puskás Suzuki Kupának ezúttal is lesz egy új szereplője: a szintén világhírű AC Milan jön majd Magyarországra.

„A tradíció fontos, azt megszakítani nem szabad - mondta Orbán Viktor, a Puskás Ferenc Akadémia alapítója. - Úgy gondolom, a magyar futball gyors felemelkedés előtt áll. Magyarországon már most legalább öt akadémia készíti fel a gyerekeket. Mi hiszünk abban, hogy ilyen tornákat kell szervezni, mert túl azon, hogy nekünk is öröm, ezek alapozzák meg a magyar labdarúgás gyors és látványos felemelkedését.”

A Puskás Suzuki Kupa döntőjét április 5-én a Sport Televízió élőben közvetíti.

A csoportbeosztás:

A csoport: Videoton Puskás Akadémia, Real Madrid (spanyol), Panathinaikosz (görög)

B csoport Ferencváros, AC Milan (olasz), Budapest Honvéd.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől