Botránybíró vezeti az U21-es Eb-selejtezőt
| 2009.11.13. 13:25 - Géza bácsi
Az egyszer már örökre eltiltott Mark Clattenburg lesz a Magyarország-Olaszország U21-es mérkőzés játékvezetője. A brit bíró egy tartozás miatt fenyegető levelet küldött, feljelentették, örökös eltiltást kapott. Fellebbezett, az ítéletet nyolc hónapra változtatták.
A The Telegraph 2008 augusztusában számolt be róla, hogy az angol szuperkupának számító Community Shield kijelölt játékvezetője ellen tartozásai miatt eljárás indult. Clattenburgot felfüggesztették (a Manchester United-Portsmouth mérkőzést Peter Walton vezette), később egy fenyegető e-mail miatt végleg eltiltották. A fellebbezés után még a 2008/09-es szezon végén visszatérhetett.
2006 óta FIFA játékvezető, 88 Premier League meccset vezetett, számos nemzetközi és hazai kupameccsen is fújt. Eltiltása alatt nemzetközi meccseket sem vezethetett, pedig ő volt az MTK-Fenerbahce Bajnokok Ligája-selejtező kijelölt játékvezetője.
A pepsifoci.hu információi szerint nem ez volt a játékvezető egyetlen botrányos ügye, 2007 októberében egy kiemelt jelentőségű meccset fújt el nagyon. Az Everton-Liverpool városi rangadón sokat tett a 2-1-es vendégsikerért, a végére kilencen maradó hazaiak két büntetőt, egy elmaradt kiállítást kérnek számon rajta. Az Everton szurkolói aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy Clattenburgot tiltsák el végleg.



Kommentek
2009.11.13 13:53:26terrormaci
itt hol hibázott a bíró?
2009.11.13 14:01:46tengoo
végig se néztem, a faszom kivan az ilyen élvezhetetlen minőségű videókkal..
2009.11.13 14:15:06ceka
tengoo!
Igazad van!
2009.11.13 14:53:07The Designer
Hmmm.. Én végignéztem, majd kifojt a szemem...
A bíró 2 kiállítást/11-est fújt. Az egyik egy lerántás 16-oson belül, utolsó ember ellen, a másik meg a kapu előtt egy mezőnyjátékos játszott kapust - talán kézzel védett, ez már nem 100% - de ezzel mi a hiba?
Ezek simán piroslapos dolgok... nem értem...
2009.11.13 14:59:48Vad.Korte
Azt hittem, valami baki miatt tiltották el, de nem. Ha Övrebö vezethet, ez a pali FIFA elnök is lehetne.
2009.11.13 15:01:41johevi
Nem sikerült egyértelműen megfogalmazni, hogy miért is lett eltitva. Egyébként teljesen jogos ítéletek voltak...
2009.11.13 15:35:26beppe22
Elsem kezdödött, a meccs s máris a
bírót okoljuk! Kifogás?
Balhés Angol na és? Nekünk annál jobb!
3-2 nyerünk abból egy 11-s javunkra itél!
Hajrá Magyarok!
2009.11.13 16:24:15ITslaveWorkers
Fos videó fos cikk fos író, remélem jó sokat leakasztott ezért a szemét cikkért.
2009.11.13 16:51:46immortalis
Értem én, hogy az index kölyke, de miért kell ezt a k.rva indavideót erőltetni...?
2009.11.13 16:54:58immortalis
Értem én, hogy az index kölyke, de miért kell ezt a k.rva indavideót erőltetni...?
2009.11.13 17:43:12DeToXXX
kb amiért a microfos se a jutubot :P
2009.11.13 17:49:02Robson bá
Én sem vágom. Mijafaszér' kell Clattenburgot basztatni? Az egyik legjobb (értsd: határozottan vezet) fiatal játékvezető. (Annak ellenére, hogy ő nézte be azt a bizonyos gólt, amit még Carroll kapott be a MU-ban 50 méterről, páncélmellényben).
Javaslom megnézni a róla készült dokufilmet, mielőtt elkezded fikázni.
Nehogy már rajta múljon a magyar foci jövője. Elkúrt bulvárcikk.
2009.11.13 19:29:58Hamasz a gőzmozdony
Nem is vezetett jól ma. Nem látott két könyöklést és egy szándékos talpalást. 1-2 piros a zsebében maradt.
2009.11.13 19:30:13Dr Jozef Vengloš
terrormaci, The Designer:
"...a végére kilencen maradó hazaiak két büntetőt, egy elmaradt kiállítást kérnek számon rajta."
Az Everton által vitatott események kimaradtak az összefoglalóból.
2009.11.13 19:55:54upv
INDAVIDEO=SZAR hogy a faszba tölt ilyen lassan, miért van az hogy a magyar sosem olyan jó mint az eredeti (youtube,indavideo-facebook,iwiw)
2009.11.13 20:30:07united skates
nincs is laPda felvázolt jelenetben.
2009.11.13 20:37:47ribery56
Tök jó a cikk, csak a videóból a lényeg maradt ki: MIT HIBÁZOTT???
Amúgy itt egy videó, jó minőségben: http://www.youtube.com/watch?v=9SadcDuha6k
Hamasz a gőzmozdony: Szerintem a világ legjobb játékvezetőinek is maradt már lap a zsebében, nem is egy, de ahogy világsztár labdarúgók, fontos pillanatokban hagynak ki ordító ziccereket vagy hibáznak 11-est, úgy a játékvezető is elnézhet egy-két dolgot. Ez a futball és ezért szép!
2009.11.13 21:28:00pocak
Az Everton azt kérte számon, ami Gerrard lerántása után történt. A bíró elővette a sárgát, Gerrard odaszólt neki valamit, mire eltette a sárgát, és elővette a pirosat.
Persze egyértelmű piros volt, szóval csak nyafogtak, meg valamire fogni kellett.