A húszévesek világbajnoki bronzérme igazolást adott sokaknak, felkészítőknek, játékosoknak, klubvezetőknek: érdemes odafigyelni az utánpótlásra, nem csak beszélni róla. A tehetséges korosztály nemzetközi versenyeztetése kimagasló volt, és mindössze huszonhatmillió forintba került, de nem látni, hogy ez a szakmai program ismétlődne. A hazai futball nincs egyszerű helyzetben.
2002. október 3-án a kiteljesedő Bozsik-program keretében az ország minden pontjáról összegyűjtötték a legtehetségesebb fiatalokat, ők ötvenen egy szakmai program főszereplői lettek. A mottó az volt: Út Európa élvonalába. Ezen kezdetben sokan mosolyogtak. A kiválasztás után az akkori tizenhárom évesek teammunkában tanulták a futballt, Both József utánpóltlásedző elképzelései alapján.
A Honvéddal felnőttbajnokságot nyerő Both nem szereti az elitképzés szót használni, pedig ez az egész korosztály jövőjét meghatározta. A magyar futballnak évtizedek óta komoly baja a tömegesítés, így csak az elit szisztematikus képzésével lehet felvenni a versenyt a külfölddel. Az egész magyar futballnak hasznos lenne, de ilyen képzést egy korosztály sem kapott azóta.
A tehetségeket felkutató instruktorok külön fizetést nem kaptak, a megyei szövetségektől kapott honoráriumuk is csak ötvenezer forint, az alacsony költségek ellenére a rendszer mégsem működik. Ezek az instruktorok jelölték ki azokat, akik a tatai összetartásra elmehettek. A vb-bronzérmesek közül Koman Vladimir, Németh Krisztián, Présinger Ádám ott volt, később csatlakozott Debreceni András, Szekeres Adrián, még később a 90-esek, Gulácsi kapus és a Simon testvérek.
„Azt hiszem, izgulhattak a gyerekek, mert mégiscsak először mutathatták meg, mire képesek. Leesett az állunk. Ezt a legkomolyabban mondom, máig előttem van az a nap. Puskásékra emlékeztettek. Technikailag képzettek, ügyesek voltak, élvezték a játékot. Egyiküktől kérdeztem, kitől tanult egy extravangáns cselt, erre azt felelte, Henrytól látta a tévében. Ettől fogva a kluboktól, az agárdi akadémiától mindig elkértük őket, évente száz napot együtt gyakorolhattak. Tanulták a futballt, mi pedig boldogan tanítottuk nekik.
Sok labdás edzéssel fejlődhettek, az volt az elv, hogy a legjobbak egymással és egymás ellen játsszanak. Rengeteget gyakoroltunk, rengeteget voltunk a pályán. Két vagy három megoldást tanítottunk nekik egy adott helyzetre, de Koman például a negyediket választotta, ami egyben a legjobb is volt. Hát, ő ettől az, aki. Amikor az edzésnek vége volt, alig lehetett őket beterelni, mert ezek a gyerekek imádtak futballozni. A reptéren, a folyosón, mindenhol ott volt velük a labda.”
„Mivel a hazai rendszer alkalmatlan a tehetség kiteljesedésére – hiszen egy-egy meccsen nem kell maximális erőbedobás –, rendszeresen külföldre mentünk. Összesen negyvenhat meccset játszottunk négy év alatt. Ott ámultak, honnan van ennyi jó magyar játékos, honnan van ilyen jó alkatuk és fizikumuk.”
Both meglátása szerint a labdarúgók tizenhárom és tizennyolc éves koruk közöttt kell megkapják a helyes képzést – ezen múlik az egész magyar futball jövője –, utána úgyis mindegy, mert külföldre mennek. Egy-egy kivétel akad, akinek nem megy a rostákon, és egyszer csak magas szintre jut, de nem ez az általános. Ilyen kivétel Gera Zoltán, a húszéveseknél pedig a paksi Szabó János, aki talán nem is tagja a csapatnak, ha Kádár Tamást elengedik a Newcastle-tól.
„Már mi sem kaptuk meg azt a hátteret, amit például az 1984-ben Eb-aranyérmes ifjúsági válogatott élvezhetett. Ők ötvenszer jobb körülmények között készülhettek fel, az iskolából is kivették őket, és jobb orvosi, tudományos ellátás mellett építhették azt a csapatot” – magyarázta Both.
Oázis volt a magyar futballban, amit létrehoztak, a tizenhét évesek rögtön Eb-ötödikek lettek, az U19-esek Eb-n, az U20-sok vb-n szereztek bronzérmet. Mégsem őrzi meg sokáig európai első helyét ez a generáció.
„Nem marad így, sajnos ezt ki kell mondanom. Nem a kishitűség beszél belőlem, aki ismer, tudja, hogy a hitem sohasem veszíteném el. De nem maradhat így felnőttkorban, mert az a baj, hogy hárman – Koman, Németh, Gulácsi –, mondjuk, komoly nemzetközi karriert futnak be, de köréjük alulról nem csatlakoznak. Akkor lehet egy viszonylag jó, vb-részvételre is esélyes csapatunk, ha a már említett három mellé feljön Kiss Máté és Balajti, ők öten csatlakoznak Dzsudzsákhoz, Juhászhoz és Vargához. Őket összegyúrni az igazi művészet, ehhez egy nagyon jó szakember kell, nem tudom, ki lehet az itthonról, az elmúlt kapitányokra mindenesetre nem szívesen bíznám.”
Az elmúlt évtizedek két legsikeresebb csapata, a már említett 84-es és az atlantai olimpiára jutó ugyanilyen gondokkal küszködhetett. Kiugrottak a semmiből, de mivel a versenyeztetésük bajos volt, és nem támogatták őket sem a fiatalok, sem az idősebbek, elvéreztek. Esélyük sem volt, hogy felnőttszinten is megméressék magukat, kevesen futottak be klassziskarriert.
„Rá sem ismertem néhány 91-es születésű játékosra mostanában. Nincs kifutása a programnak, mivel nincs meg a kellő külföldi mérkőzésszám, így nem fejlődhetnek az elvártnak megfelelően. Higgyék el, az a korosztály tehetségesebb, mint a most vb-bronzos, értük fáj igazán a szívem.”
Both 2006 közepén megbetegedett, de legyőzte a rákot, 2006 végén újra dolgozott tanítványaival, akikről addig nem is tudták a szövetségben, hogy léteznek, meccset sem kaptak. 2007 május harmincadikán hagyta el Komanékat, akkor vette át őket Sisa Tibor, és vitte őket az Eb-bronzig.
„Jól meccselt – mondta róla Both. – Ezek a fiúk annyira tehetségesek, hogy lényegében mindegy volt nekik, ki az edző, mert velem, Sisával és Egervárival is eredményesek voltak.
Ez a korosztály még megkapta azt a képzést, ami a magyar futballfilozófiát kéne, hogy jelentse: kreativitás, bátor támadójáték. De az alattuk és a felettük lévők nem.
Koman Volinak mindig azt mondtam, nyugi, ne siess, és ne kedvetlenedj el, ha nem hívnak a felnőttek közé. Nem tudta hová tenni, amikor Várhidi nagy fiatalítási hullámából ő kimaradt. Megértettem vele: az nem lehet, hogy valaki tizenhét évesen Európa egyik legtehetségesebb középpályása, és utána ne legyen senki.
Németh Krisztiánnal magam is csatákat vívtam, egyszer, tizenöt évesen súlyfelesleggel került elém, erre kiraktam a válogatottból. Megértette, hogy tőle több kell, nagyon becsületesen harcolt ezután, eltiltása után örömmel visszavettem. Úgy láttam azonban, hogy a töretlen fejlődése már tizenhét évesen megrekedt, nemcsak egy adott meccsen képes eltűnni, hanem meccsekre, pedig nála a tehetség legmagasabb jegyei is megvannak. Most dől el az élete, Athénban. Most kiderül, mit hoz ki belőle a profizmus, hogyan képes fejben elviselni. Jó lenne, ha eltűnne belőle az, amit a csehek elleni tizenegyeseknél láttam, hibázott, amiért meg is kapta a többiektől a szidást. Az öntörvényűségét helyretették a társak, ez egy ilyen csapat.
Simon András sokat javult fejben, Debreceni mélyről indult, de szépen előrelépett. Korcsmárt azért nem tudta eddig értékesíteni az Újpest, mert mindig megsérült azokon a tornákon, ahol nemzetközi tapasztalatot tudott volna fiatalon szerezni. A vb-gólját szerző Kiss Máté olyan, mint egy álom, a feje, a gondolkodása, a lövése is” – mondta a győri középpályásról, akit minden nap lát, hiszen Both pillanatnyilag a klub szakmai igazgatója.
Az edző meggyőződéssel állítja: „A tehetséget most már a személyiség is érvényesíti, a lemorzsolódás ellen lehetetlen védekezni.”
Talán így érthetőbb, miért nem fut be mindenki: Dudás Ádám vagy Busai Attila már most visszaesett, pedig ők tizenhét évesen mozdíthatatlanok voltak a csapatból. Egy sérülés, jellembeli gyengeség után a legtehetségesebb is elveszhet (Andrij Sevcsenkót is nagy nehezen tudta megmenteni a Dinamo Kijev akkori edzője, Szabó József).
Dunai Antal: Lisztesék jobbak voltak
Az 1996-os atlantai olimpiai csapat edzője végig ott volt Egyiptomban a csapattal, tudatosította bennük, hogy ez „már nem játék, hanem szakma”.
„Arra nem kellett biztatni őket, hogy edzésen el kell fáradniuk, ezt már tökéletesen tudják. Ezek a fiúk már odafigyelnek az étkezésre, nem valószínű, hogy valamelyik plázába mennek edzés után, mint az előfordult még egy vagy két éve is. Tudják azt is, hogy a küzdés, a futás, a fegyelmezettség önmagában nem érdem, ez az alap.”
Az olimpiai bajnok úgy véli, hogy nem könnyű összehasonlítani az ő 96-os csapatát és a mostanit, azok idősebbek voltak, elfogult velük, hiszen három éven át építgette a csapatot. „Lisztesék jobbak voltak, mert egy-két játékos mögött már komoly élvonalbeli múlt volt, ezt azért pillanatnyilag nem lehet elmondani." Elsőként Komant próbálná ki a felnőttcsapatban, aki jól támad és jól védekezik, azt sajnálja csupán, hogy nem erősebb felépítésű.





Kommentek
2009.11.12 16:37:51gezabá
ehhez nem nagyon lehet... :respect:
2009.11.12 16:50:40mindegykivagyok
Miért nem tartja meg az MLSZ az ilyen jo szakeddzöket?
Kisteleki ur,Önhöz szol a kérdés!
2009.11.12 16:59:06Koller
Minden tiszteletem Both Józsefé!
2009.11.12 16:59:16Edding
ez bizony gáz...
2009.11.12 16:59:33drukkker
Mindenhez lehet szólni. Én annyit tudok, hogy ez már nem sport, ez valóban már egy szakma.
A tömegszórakoztatás és a sport elvált egymástól. Gondolj csak az ökölvívásra. A profi ás az amatőr. Mintha két egymástól teljesen független sport lenne, csak mind ekttőt kesztyűvel művelik. Ez jellemző sajnos a hazai és a profi focira is.
Ezeket a srácokat "nevelték", a többit pedig edzik. Ez a különbség.
Én nagyon büszke vagyok rájuk és azokra is akik eddig jutatták a fiúkat. És most jön a neheze, mert az maga az élet !
2009.11.12 17:06:37bklvs
lehet hogyha nincs a rák, még mindig ott lenne :(
2009.11.12 17:18:39Csinovnyik88
Egyetértek ezzel az emberrel
2009.11.12 17:54:32Hoppázó Beléndek
kitűnő cikk
2009.11.12 17:56:36mrs. white
Szerintem borzasztó egyszerű a kérdés. ha már szemmel láthatóan jól műkődik ez rendszer, a kiválasztás és versenyeztetés akkor folytatni kell minden korosztályban. Ha sikeres a futbbal akkor a gyerekek ismét elkezdenek focizni és a tömegbázis is megoldódik. Az anyagiakra meg annyit a szövetség kössön szerződést az így kiválasztott fiatalokkal hogy a mindenkori keresetük 5 vagy mit tudom én hány százalékat visszafizeti képzési költség gyanánt. nem hiszem hogy valakit 55 hanyat vágna különösen akkor ha tudása miatt sokkal jobb szerződést kap jobb csapatnál. A szövetségnek meg elég lenne egy klasszis ficista jó szerződésének, fizetésének az 5%-a ahoz hogy egy korosztályt versenyeztetni tudjon. de ha 55 sok akkor legyen kettő tök mindegy hosszú távon vígan visszajönne.
2009.11.12 17:57:27FeroxX
"Az egész magyar futballnak hasznos lenne, de ilyen képzést egy korosztály sem kapott azóta."
miért nem ????!?!?!?!!!!!???!?!????!?
2009.11.12 18:13:19_dave_
feroxx,
mert a 2002-ben a nyakunkra telepedő rezsim és a kistelekiük ripityára verték a bozsik-programot.
2009.11.12 18:23:54feor58
A leírtakkal egyetértek. A visszásságok okát az alábbiakban látom:
(1) nem egyetlen elit-alakulatot kellene kialakítani, hanem 10-et (kb. pont ennyi NBI csapatra lenne szükség) Ennek megfelelően ez nem egy válogatott lenne, hanem 10 klub-elt. Ebből lehetne aztán válogatott csapatot építeni.
(2) Mindehhez sajnos sok-sok pénzre lenne szükség és ami még annál is fontosabb, sok-sok igazi nevelő szakemberre (mondjuk úgy, legalább tíz Both Józsefre). Ha tegyük fel lenne sok-sok pénz, még akkor is kellene mellé olyan menedzser (ismét legalább 10), aki tudna bánni egyfelől a pénzzel, másfelől a bothjózsefekkel.
(3) Rossz koncepció az, hogy egy elitképzőben nevelkedett játékost azonnal eladni, amint bejelentkezett érte egy Liverpool. Ki kellene tólni az elitképzés (illetve ahogyan én javaslom egyesületi képzés) korhatárait és rátenni még azt a néhány évet, hogy kész focistát adhassanak el sokkal komolyabb pénzekért. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az elitképzők (akadémiák) tulajdonosai/menedzserei a rövid távú haszonért reményében gondolkoznak és nem vállalnak reális kockázatot egy-egy játékos teljeskörű felneveléséért. Ez a stratégia egyben jelentősen javítani a hazai bajnokság színvonalát is, ami meggyőződésem szerint a hosszútávú fejlődés egyetlen garanciája lenne.
Röviden ennyit! Hosszabban meg beszéljünk róla!
2009.11.12 18:35:46Félkupica_Fehér_Főnök
drukker:
"Ezeket a srácokat "nevelték", a többit pedig edzik. Ez a különbség.
Én nagyon büszke vagyok rájuk és azokra is akik eddig jutatták a fiúkat."
Tökéletesen egyetértünk, én még a büszkeség mellé a hálát is odatenném. Ilyen sok örömöt magyar foci még nem okozott nekem, mint az U20 VB-n látott meccseink :o)
2009.11.12 18:36:18feor58
Lehet, hogy az imént félreérthető voltam: a 10 bázis alatt területi bázisra gondoltam, melyek mindegyikében mondjuk négy korcsoportban (13/14, 15/16, 17/18, 19/20) folyna hasonló szintű szakmai és NEVELŐ munka. Mindez területenként (csapatonként) egy-egy Both József kvalitású irányítót és csapatonként további szakedzőket igényelne. (most hirtelen nem tudnám megmondani, hogy ők hol vannak.)
2009.11.12 18:42:07playgorro
Nagyon jó cikk, rávilágít sok mindenre!
2009.11.12 18:55:30gabe_
csak azt nem értem, ha ez ilyen evidens mindenkinek (Both, újságíró, mi, olvasók), hogyan kell egy korosztályt kinevelni tudatosan, akkor miért nem az a sportvezetőknek, menedzereknek?
2009.11.12 18:59:47vagye1
Néhány Mezey nyilatkozat egyértelműen azt sugallja, hogy Kistelekiék szétverték a Bozsik programot. Nos a Bozsik program mögül a nagy cégek 2005 végére kihátráltak, a kis kopasz pedig csak 2006 februárban lett az MLSZ elnöke. Csak a történeti hűség kedvéért.
Amúgy meg hogy van az, hogy Both sem a válogatottnál sem szűkebb környezetében nem futott be nagy edzői karriert? Vajjon miért nem veszi észre Tarsoly, hogy ebben az emberben sokkal több van, miközben hat éve folyamatosan alulteljesít a győri csapat.
Az MLSZ külföldről hozott futballfejlesztési igazgatót, amikor feketén-fehéren kiderül, itt van egy ember aki érti, hogyan kell a futballt fejleszteni.
Még nem késő, remélem észreveszik.
2009.11.12 19:06:25KARANTÉN
Miért kell ehhez sok-sok pénz? Mit mond a mester, mennyiből csinálták meg? Egy luxusterepjáró árából??? Mennyit tolt a MOL Talmácsi alá a meleg fingért??? A legnagyobb ellenségük a szakmai féltékenység és a kicsinyesség. Miért vették el a srácokat Sisától? Kiknek adták oda őket? Milyen eredményeket értek el??? Gyalázat!!! Viszont mit értek el Egyiptomban? Ezer hála Both Józsefnek és Egervárinak!!!
2009.11.12 19:20:36dr. Wilbur Swain
"Andrij Sevcsenkót is nagy nehezen tudta megmenteni a Dinamo Kijev akkori edzője, Szabó József." - erről a sztoriról tud valaki valamit?
2009.11.12 19:23:43gabe_
KARANTÉN: Gyalázat?? Az teljesen más, ne keverd ide... ez inkább az egyéni érdekek szakmaiság, hozzáértés főlé helyezése...
2009.11.12 19:33:39királyság
Nagyon fényezi magát, pedig ő csak egy szelete a nagy egésznek! Két fő oka van ennek, és az őket követő generációk sikerének (ne felejtsük: évek óta az elitkörökig minimum eljutunk minden (!)korosztállyal): 1., a 90-es évek elején létrejöttek az önálló utánpótlásképző klubok (Goldball, Debreceni Olasz Focisuli, Szombathelyi Lurkó, Tisza Volán, Gyöngyös, Békéscsaba Szokolay Focisuli, MAC stb.), ahol már ezeket a kölyköket a korosztályos képzés, nemzetközileg (főleg holland) elfogadott ismérvei szerint nevelték! 2., 1988-ban megalakult a Góliát, ami az iskolai futballt terjesztette el, nem véletlen, hogy már 11 góliátos nagyválogatottunk van, míg Egyiptomban heten (!) szerepeltek, és további hét (pl. Nagy Olivér, Kádár, Busai, Lengyel stb.)is ebben a korosztályban alkotott nagyot a korábbiakban. Ez az arány csak növekedni fog a jövőben!
A sokat emlegetett Bozsik Program egyetlen kézzel fogható és pozitív szegmense a válogatott menedzselése volt (a többi óriási pénzlenyúlás - ebből indult Felcsút is pl.), de ez sem teljesen üdvözölhető, mert amíg mi gyerekeket összezárunk, versenyeztetünk, csapattá gyúrunk, addig a komoly helyeken képzik a tehetségeket, és nem a korosztályos kontinenstornákra hegyezik ki őket. Cserébe viszont felnőttszinten lesznek kiváló holland, spanyol, olasz, német, angol játékosok. Both egy csatlós, aki gyémántokat kapott Agárdról, s legalább nem rontotta őket el...
2009.11.12 19:49:56josef_k
Both József kimondta azt, amit Magyarországon kevés egyesület csinál: külföldi meccsek kellenek. Ezt rendszeresen tudtommal korábban a Dalnoki Akadémia, most pedig az FC Budapest együttese csinálja. Na persze nem véletlen, mert Czuk Henrik edző mindig is tudta menedzselni a csapatot. Remélem, hogy a mostani srácok is beérnek, csak kár, hogy közben kimarad pár korosztály. Bár a Puskás Akadémiában még nagyon bízom.
2009.11.12 19:50:41Shopping
A fiam focizik, ezért rálátással bírok.
Az egész PÉNZLENYÚLÁS VOLT!
Nem baj hogy megszűnt.
2009.11.12 20:07:47Márk_Márk
2009.11.12 18:13:19_dave_:
Te hülye segg, amiről Both beszél, az mind 2002 óta történt. Ezek a gyerekek akkor 12-13 évesek voltak.
Ha már helyesen írni nem tudsz, legalább számolni tanulj meg. Ha mást nem, az alapműveleteket.
(És ezzel nem akarom védeni sem a rendszert, sem Kistelekit, mert egyik sem érdemli meg.)
2009.11.12 20:14:29HattoriHanzo
Józsi Bá', sokan vagyunk mögötted, a siker nem homályosít el minket - korábban is tudtuk, hogy mennyi munkája van a magyar fociban. Kellenek a jó szakemberek, mint Ön is. További jó egészséget kívánunk és sok munkát. Futballtörténelmet ír, csak így tovább, Önnek ez az élete. !
2009.11.12 20:18:35bocino
sajna 5-6 év múlva sehol nem lesznek a srácok max a Koman gyerek, de az is ukrán színekben...
2009.11.12 20:23:28pocsolya
Sokan azt hiszik, hogy a Bozsik program Kisteleki miatt szűnt meg. Ez csak nagyon kis részben igaz. Igazából azért szűnt meg, mert a MOL és az OTP nem támogatta tovább, mert Kisteleki lett az MLSZ elnök. Persze másra fogták a dolgot, nem Kisteleki személyét kifogásolták, hanem különböző sportszakmai feltételeket szabtak a támogatásnak, azonban ezeket mind teljesítette a Kisteleki féle MLSZ vezetés, még abba is belement, hogy Mezey György irányítsa az utánpótlásképzést, stb. Mindezek ellenére a MOL és az OTP mégis megvonta a támogatást, mert nem felelt meg nekik, hogy nem az ő jelöltjük lett az MLSZ elnöke. Nagy ára lett volna, ha folytatódik a Bozsik program, mert akkor egyértelművé válik, hogy a nagytőke kénye-kedvére irányíthatja a magyar labdarúgást, önkényesen dönthet olyan sportszakmai kérdésekben amiről talán nem bankároknak és egyéb focihoz nem értő embereknek kéne. Persze a Bozsik programból lehet és kell is tanulni, nem véletlenül nyerte el az UEFA tetszését is, de szerintem akkor sem módi, hogy egy bank vagy egy olajcég irányítsa a magyar labdarúgást.
2009.11.12 20:53:36vontod75
Pocsolya! Felőlem az iráni mollahohok is irányíthatnák,ha az eredményre vezet.
Most jobb így, hogy senki nem tesz pénzt a fociba...
2009.11.12 20:58:26MiKeyRuLeS
Ha az ország szintjén 26 millióba került ez a nevelési szisztéma, akkor egy klub miért nem képes sajtá szintjén legalább hasonlót létrehozni? 26 millió az éves 2-300 milliós költségvetéshez képest csak 10%, ennek csak jóval kisebb részéből is klubszinten komoly hátteret lehet kialakítani.
Beszédes ez a mondat, egyet is értek vele:
"Őket összegyúrni az igazi művészet, ehhez egy nagyon jó szakember kell, nem tudom, ki lehet az itthonról, az elmúlt kapitányokra mindenesetre nem szívesen bíznám"
2009.11.12 21:19:41Nancsi
2009.11.12 20:07:47Márk_Márk:
Hülye aki hülyéz... Inkább olvass utána, google ezt adja ki első helyen:
http://www.footballtop21.com/hu/al/utanpotlas/otp_mol_bozsik/pid_1075
2002 tavaszán csinálta a Bozsik programot a patás-orbán. 2003 őszén szüntette meg MÉLTÓSÁGOS-MAGASSÁGOS-BOLDOGSÁGOS-SZENT-MEDGYESSY. Ki is volt akkor a sport miniszter? Jaj nem jut eszembe, valami Gyurcsányi nem, akit az a bróker gyerek szokott emlegetni. Ezután patás-orbán lobbyzott kicsit az OTPnél meg a MOLnál, hogy legalább valami maradjon meg belőle, ha az állami támogatás meg is szűnt.
2009.11.12 21:21:45Nancsi
2009.11.12 20:58:26MiKeyRuLeS
26 millióba került a nemzetközi versenyeztetés - nem ugyanaz. Másrészt a klubok (akadémiák) azért nem csinálják ugyanezt, mivel olyan kevesen fociznak, hogy egymástól lopkodják el a tehetséges gyerekeket.
2009.11.12 21:36:49stones
sok tehetséges kölök van, csak a szülőknek nincs anyagi "tehetsége" finanszírozni a képzést!
Felcsúton is fizetni kell...
2009.11.12 21:51:28Secnir
egyszer már beírtam, de vagy moderálták, vagy a blogmotor tett róla:
"2009.11.12 16:50:40mindegykivagyok
Miért nem tartja meg az MLSZ az ilyen jo szakeddzöket?
Kisteleki ur,Önhöz szol a kérdés!"
a kérdés az, hogy cashteleki úr miért van még ott, ahol van?
2009.11.12 22:26:30MiKeyRuLeS
Secnir, olvass már egy kicsit, Both a Győrnél dolgozik már elég régóta.
2009.11.12 22:28:42Secnir
MiKey
ki beszélt itt Bothról?
2009.11.12 22:35:29pocsolya
Amúgy meg Secnir, említs már egy olyan MLSZ elnököt aki létrehozott bármit is ami említésre méltó. (mellékesen jegyzem meg, hogy a Bozsik programot nem Bozóky és brigádja találta ki)
2009.11.13 02:46:45Aphro Shinobi
basszus, h pont a 91esekre tert ki...
ez ekeg fajo pont nekem mivel ocsem 91es es 6 eves kora ota figyelemmel kiserem palyajat.valoban hihetetlenul tehetseges a 91es korosztaly,azonban az MTKn kivul mindenhol mashol ugyanazt az elavult kepzest kaptak aminek koszonhetoen mara - ahogy both ur is mondta - ra se ismer 1-2re. ocsem is jatszott az utanpotlas valogatottnal a keze alatt es rajta keresztul tudom h ebbol a korosztalybol aki tudott es szamitott mind kulfoldre ment h fejlodhessen. o a fradiban jatszik es azt mondja h a mindenki altal lehurrogott angolok edzesmodszere az elso aminek koszonhetoen valodi fejlodest eszlel.
ez eleg elszomorito, m a sajat szemeimmel lattam ahogy anno a 91es szuletesu fradi hogyan veri meg a barcelonat 3:0ra v jut ki a Nike Premier kupara. mara ezek a sracok 18 evesek, legtobbjuk kulfoldre ment de pl a balajtinak eleg volt csak diosgyorbe, es lam mara mar mindenki rola beszel. itt nem kulfoldi meccsek kellenek hanem profi, uj latasu, nyugati edzok es modszerek.
2009.11.13 07:58:08brand_boy
Már messze több "akadémia" van, mint amire szükség lenne egy olyan országban, ahol momentán már 80k körül lesz lassan az élveszületések száma/év.
Kicsit túlpörgött az akadémia alapítási láz.
Ezért is "lopkodják a gyerekekeket egymástól"
A másik hogy hosszútávon sem lehet nyereségessé tenni ezeket az intézményeket, mert gazdasági szempontból tervezhetetlen a működtetésük.
Naív, aki azt hiszi, hogy a "kész" játékost kéne eladni jó pénzért külföldre, és akkor az fedezné a rendszer működését.
A jogi szabályozás egyrészt olyan, hogy simán ki lehet szúrni a nevelő klubok szemét gombokkal, másrészt a nagycsapatok sem "hülyék", és soha nem fognak egy magyar játékosért egy magyar klubnak csillagászati összeget fizetni.(ld. Filkor-ügy)
Az akadémiákon túl, a menedzselési módszerek mit se változtak
ami a korosztályos focit illeti:
A kirakat legyen csillogó, még ha az üzlet rohad is.
Ezt csinálják évtizedek óta változatlanul , most legalább végre kicsúszott egy eredmény is.
Igenis a tömegképzés hosszútávú hozadéka a széles elit, szóval ebben Bothnak nagyon nincs igaza:
"A magyar futballnak évtizedek óta komoly baja a tömegesítés,"
"A tehetségeket felkutató instruktorok külön fizetést nem kaptak, a megyei szövetségektől kapott honoráriumuk is csak ötvenezer forint, az alacsony költségek ellenére a rendszer mégsem működik."
Nem "mégsem", hanem talán azért !
Egy rendszer sem fog sokáig működni, az egyéni motiváció nélkül, ezt a kommunizmusnál is láthattuk.
Úgy is elfogják baszni, az egészet hiszen magyarok vagyunk !
2009.11.13 08:01:46hackle
Unokaöcsém 93as korosztály, kicsi korában, amikor még volt a bozsik,folyamatosan tornákon vettek részt az iskolák között,és a legtehetségesebbeket azonnal vitték is el. Mára ez teljesen megszűnt.
2009.11.13 08:17:12muszir
Brand Boy:
Te valószínűleg elbasznád, nem azért mert magyar vagy, hanem azért, mert egy lusta, és inkább általánosítod a dolgot, nehogy egy kicsit többet kelljen tenni.
A véleményed elejével amúgy többé-kevésbé egyet tudok érteni.
2009.11.13 08:20:46muszir
A namgy birkaképzésbe nem fér bele egy nagy nemzeti válogatott. Túl sokan szeretik még így is a focit. Ha még többen énekelnék a magyar himnuszt, az nagyon veszélyes lenne a regnáló "hatalomnak"... Ezért kell mesterségesen lent tartani a focit. Mind színvonalában, mind a közbiztonság tekintetében. Mit gondoltok, miért nem tudják elkapni azt a 2-300 fradistát/újpestit/kispestit/akármelyik csapatnak szurkoló huligánt, akik verekedni járnak ki a meccsekre? Mert nem is akarják!!!
2009.11.13 08:22:11frankó néró
Én azt nem értem ha tudjuk bizonyítottan mitől lehetne jobb sőt megkockáztatom világverő csapata futballistái magyarországnak miért nem erősítik ezt fel? Remélem nem ugyanaz erre is a válasz mint minden magyar sikerre hogy aki nincs közvetlenül ott és nem részesülne a nyereségből inkább hátráltatja jó magyar szokás szerint. ÉBRESZTŐ!!!!!!!
2009.11.13 09:04:24Herthinho
Témába vágó írás, ami kicst leszólja az U20-asokat...:
http://floorball.blog.hu/2009/11/12/a_hollandus_vedelmeben_ii
2009.11.13 10:15:42kishusom
Egy másik oldal teljesen másmilyen jellegű cikkének egyik hozzászólója írta az alábbi szlogent, amit azonnal lenyúltam, mert tökéletesen egyetértek vele:
RIA, RIA, LÚZERIA!!!
2009.11.13 22:56:25Zagyvapart
Srácok, én nem vinnék ebbe is politikát, örülni kell ez U20, U21, sikereinek.
EDZŐKÉPZÉS,hogy ne idegen, a magyar játékosokat nem eléggé ismerő holland, kapitányunk legyen.Aki a svédek ellen,itthon csatár nélkül áll fel. Szóval sok Both-oz hasonló edző kéne.A játékosoknak (minden korosztálynak)elitképzés. És RIA,RIA,HUNGÁRIA!
2009.11.14 16:42:18El vecino
Még több ilyen cikket szeretnék.
2009.11.16 16:35:02Micro_fine
Puskásék gyerekkorában a legszegényebbek egyedüli időtöltése, egész nap a foci volt /rongylabdával/, ez 250x8=2000 óra évente. Manapság ezt a tréninggel eltöltött ídőt nem lehet megvalósítani. Ilyen mérhetetlenül sok gyakorlás volt az alapja, a tehetséggel is rendelkező gyerekek kiugrásának. A fejlett országok új, korszerű módszereket /labdarugó akadémiák/ vezettek be az ösztönös /autódidakta/ képzés helyett, de ez sok pénzbe kerül, rosszul megtervezett/kivitelezett technológia veszteséget termel. ezért aztán lassan terjed , mert sokan félnek a pénzügyi csődtől. De a jó focisták felnevelése, minden pénzt megér.