Egervári Sándor az U20-as világbajnokság előtt azt mondta, hiába tehetséges egy játékos, ha a képzés megfelelő szakaszait nem tartják be, nem jön ki belőle, ami benne van. Az U20-as kapitány az esélyeket boncolgatva fogalmazott így, hozzátette, a magyar játékosokban külön-külön, és a csapatban is megvan az, ami a sikerhez kell, de rajtuk kívül álló okok mégis megakadályozhatják, hogy úgy szerepeljenek, ahogy várjuk tőlük.
Végül úgy (sőt, még úgyabbul) teljesített az U20-as válogatott, a kapitány szavai így a közvélemény szemében máris csak a kötelező óvatoskodás jeleként maradnak meg, pedig mielőtt a felnőtt válogatottba követeljük a 20 évesek között valóban világszínvonalon futballozó játékosokat, talán érdemes egy kicsit jobban megnézni, mekkora különbség van a követelmények között.
Egervári Sándor fontos figyelmeztetése
"Vannak a magyar játékosügynökök között olyanok, akik nézik ügyfeleik érdekeit is, de sajnos többen akadnak, akik csak a saját zsebükre gondolnak. Így kerülhet néhány tehetséges magyar játékos olyan helyzetbe, hogy neves csapat igazolt játékosa ugyan, de a csapat közelébe sem kerül, míg nála kevésbé tehetséges társai folyamatos meccsterhelést kapva fejlődnek" (A teljes interjú itt)A legtökéletesebben talán az egyik érintett, Gulácsi Péter fogalmazta meg a csodálatos bronzérem értékét a felnőtt válogatott szempontjából, amikor azt mondta, egyelőre csak annyit tudunk, hogy a 20 évesek között ott vagyunk a legjobbakkal azonos szinten.
Itt lép be, amit Egervári mondott: ideális esetben a képzés 18-19 éves korban befejeződik, innentől már csak csiszolásnak kellene következnie, ehhez pedig semmi más nem használható, mint rengeteg éles tétmeccs. Ha az NB I.-ben, akkor ott, Egervári is úgy fogalmazott, többet ér az a játékos, aki a magyar bajnokságban rendszeresen játszik, mint az, aki a Manchester United kispadján ül. Ezek az U20-as követelmények, láthattuk, ezeknek megfelelt a csapat.
A magyar U20-as válogatottban kétségkívül megvan a potenciál, a csapat rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek valóban szép reményekre jogosítják fel a szurkolókat. A csapat fejben és fizikálisan is kiváló erőben van, szervezettebb tudott lenni az olaszoknál, harcosabb Dél-Afrikánál, és ezekhez néha olyan zseniális egyéni megmozdulásokat tett hozzá egy-egy játékos, amely győzelem és vereség között a különbséget jelentheti egy meccsen.
Az alap tehát tökéletes, de a továbblépéshez arra van szükség, hogy a játékosok minél magasabb szinten folyamatosan játsszanak. Ez a csapat valószínűleg akkor is jobb lesz a mostani válogatottnál, ha körülbelül ugyanez marad a játékosok helyzete, de nagy kár lenne, ha csak annyi jönne ki belőle. Ha másért nem, hát azért, mert a magyar futball hiányposztjain is láttunk egészen kiváló teljesítményeket.
Mert míg az U20-as világbajnokságon néhány NB I.-es játékos jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, ez felnőtt szinten már nem biztosított. A magyar csapat komplett védelme itthon játszik, Szekeres Adriánban (MTK), Szabó Jánosban (Paks), Debreceni Andrásban (Honvéd), és Présinger Ádámban (Videoton), és a Joker-szerepben tündöklő Zámbó Bencében benne van, hogy a felnőttek között is meghatározók lesznek, ehhez azonban valószínűleg el kell hagyniuk az országot.
Talán még inkább igaz ez Gosztonyi Andrásra, akinek parádés technikai képzettsége mellé kiegyensúlyozottá kellene tenni a játékát, és az erőnlétén is van mit javítani. A belső középpályásoknál (Simon Ádám, Korcsmár Zsolt, Takács Péter, Kiss Máté) hasonló a helyzet, ahhoz a játéksebességhez, amit a felnőtt válogatott szint megkövetel, nem tudnak felnőni az NB I. leveszem-felnézek-megtolom-passzolom stílusában.
A csatárok helyzete kevésbé kritikus, Simon András és Futács Márkó pont ott van, ahol pályafutása jelenlegi szakaszában lennie kell. Simon játszik is, Futácsnak viszont nagyon meg kell harcolnia a helyéért, ám ha ez sikerül, azzal szinte egyből az elsőszámú magyar csatárnak vallhatná magát. Varga Roland is jó helyen van, a Brescia évek óta kacérkodik a feljutással, első célja az lehetne, hogy Vass Ádám mellett megtalálja a helyét a kezdőben, mert képes lendületet adni egy padlón levő csapat játékának, azt láthattuk Egyiptomban is.
Hasonló a helyzet a Ferencvárosban lassan alapembernek számító Tóth Bencével, vagy a DVTK szélvészgyors csatárával, Balajti Ádámmal, nekik egyelőre saját csapatukban kell meghatározó szerepet kiharcolniuk, hogy aztán a válogatottban legyenek alapemberek. Dudás Ádámért nagy kár lenne, talán még nem késett el egy keménykezű edző nevelő célzatú pofonja, mert az egykori Európa-válogatottban sokkal több van, mint amit mutat.
Koman Vladimir és Németh Krisztián külön eset, illetve igazából csak Koman, mert Németh az AEK Athénnál nem is találhatott volna jobb helyet magának. A görögöknél állandóan kezdeni fog, az eddigi mérkőzéseken egyértelműen bizonyította: ő a keret legjobb csatára. Játéka gólerős és hasznos is, a görög bajnokság pedig pont az, ahol tökéletesen felkészülhet a felnőttszint kihívásaira, és egy jóval erősebb csapatban való szereplésre (még ha ez nem is a Liverpool lesz).
Koman Vladimir helyzete kulcskérdés. Az irányítónak erőnlétével nincs gond, játékintelligenciájának köszönhetően mindig meglátja a legjobb megoldást, technikai képességeivel pedig végre is tudja azt hajtani. Ösztönös zseni, aki akár egymaga sikerre vezethet egy középszerű csapatot is, ehhez viszont egyszerűen elengedhetetlen, hogy folyamatosan játékban legyen.
Hogy a Bari megfelelő hely-e neki, ezt a következő időszak fogja eldönteni. A jól rajtoló Serie A-újonc - 8. a Bari - kezdőjébe muszáj beverekednie magát (ők is 4-4-2-ben játszanak), ha így lesz, onnan már könnyebb felfele lépdelni, Olaszországban ugyanis a nagy- és középcsapatok minden év végén lerabolják a kicsik és kiesőjelöltek épkézláb játékosait. Komannak érzésünk szerint hasonló karriert kellene befutnia, mint a Napoli szlovák sztárjelöltjének, Marek Hamsiknak.
A rengeteg örömöt okozó csapat szisztematikus, hozzáértő munka eredménye, elsősorban ezt kell meglátnunk az U20-as válogatott szereplésében. Az Egyiptomban bronzéremmel kamatozó képzés folytatása, esetleg még jobbá tétele sokkal fontosabb, mint a csapat tagjait azonnal megváltónak kikiáltani, erre ugyanis még biztosan nem állnak készen.
Kínálja magát egy nehezebb, több türelmet követelő út is, hiszen ha az akadémiákról kijövő játékosok az NB I.-ben átveszik a harmadosztályú szerb légiósok helyét, akkor a bajnokság is jobb lesz, és nem kell minden utánpótlással foglalkozó cikkben megjegyezni: aki fejlődni akar, minél előbb lépjen le.

Kommentek
2009.10.20 20:16:08ver@s kan-tár
Reális helyzetelemzés. Nincs is nagyon mit hozzátenni.
2009.10.20 20:45:15FeroxX
cool sok szerencsét mindekinek
2009.10.20 22:26:34gabe_
a cikk korrekt, az írója jól látja a helyzetet!
Annyit tennék hozzá, hogy a newcastle-s Kádár, akit nem engedtek el és a már túlkoros Szalai is a csapathoz tartozhat és beférne-szerintem.
2009.10.21 00:08:29h492019
Sokkal jobb cikk mint a tegnap esti, grat. Igazán öröm volt olvasni.
2009.10.21 00:31:43nokedli99
oké volt a cikk, ennél szarabbat ne lássunk :) Igazság ami írva vagyon.
2009.10.21 01:52:22sajt
Több mint 20 éve várunk, én már kibírok 5-6 évet.
2009.10.21 09:00:43hajdú
Remek cikk, minden szavával egyetértek!
2009.10.21 09:12:14triumphator
és még egy fontos vonzata van ennek a sikernek: példamutatás a fiataloknak. hosszú évek óta most először hallottam kiskölköt az iskolai focipályán, aki úgy kommentálta magát foci közben, hogy "és németh lőőőőő!!!" -
2009.10.21 09:28:38night hawk
én is egyetértek, pár hét múlva meg irány győr aztán meglássuk ott mit mutatnak. remélem siker lesz itthon, mert akkor nem kis hangulat lesz.
2009.10.21 09:39:52r123
Korrekt cikk, talán csak annyit fűznék hozzá, hogy Marek Hamsik egy fostalicska Komanhoz képest. Derék tót gyerek, már most elszállt az agya: http://www.parameter.sk/files/imagecache/large/files/article_image/hamsik_gargano1.jpg
2009.10.21 09:40:32r123
www.parameter.sk/files/imagecache/large/files/article_image/hamsik_gargano1.jpg
2009.10.21 09:41:14r123
b+, hogy nem rakja be az egészet..
ez a vége, illesszétek be: /hamsik_gargano1.jpg
2009.10.21 09:42:35GRX
@gabe_
Nagyon jó a meglátásod, az U21-eseket szinte teljesen elfelejtették, amikor a jövő csapatáról van szó, pedig abban a korosztályban is vannak ügyes srácok: Szalai mellett Vass, Stieber, Filkor például. Közülük sajnos csak Stieber rendszeres kezdő, de ha a többieknek is sikerülne beverekedniük magukat a kezdőbe (illetve ha Szalait végre elengedék egy normális csapathoz), velük is lehetne számolni.
2009.10.21 10:01:36r123
GRX: Vass Ádám is rendszeresen játszik! Stieber Zoli pedig az élő példa, hogy 1-2 kivételtől eltekintve marhaság kimenni PL csapatok utánpótlás vagy reserve csapatához, mert hiába tehetséges vki, jó eséllyel ilyen Bundesliga 2 és Koblenz lesz belőle.. (ami persze még mindig jobb mint a bohócligánk.. de több lenne benne). Stieber egyébként sajnos pont azon a poszton van ahol jól állunk (Dzsudzsák, Huszti), nem tudom.. esetleg lehet-e faragni belőle egy jó kis balbekket..
2009.10.21 10:52:08pocsolya
Folytatni kell az utánpótlás nevelés fejlesztését, ez a torna szép bizonyítéka volt annak, hogy van értelme a dolognak, de az elkallódást nem lehet nullára csökkenteni, ezért kell tömegesíteni a futball oktatását. Minden nap kellene testnevelésórának lennie az iskolákban szakszerű oktatással. Ezzel nemcsak a magyar sportot (foci, kézilabda, torna, stb.) lehetne újra felvirágoztatni, hanem az emberek is egészségesebbek lennének.
2009.10.21 11:16:43slovens78
Jó cikk, gratula.
Nem tudom, hogy van-e erre akcióterv, de nagyon fontosnak érzem, hogy az mlsz-ben felállítsanak egy apparátust pedagógusokból és olyan szakemberekből, akik jjelen esetben figyeli és őrködik ezeken a srácokon, hogy minden fiú a fejlődésének megfelelő helyre kerüljön. Adott máris a probléma: adott egy rakás -de jó is leírni- remek fiatal futballista, integrálni kell őket a nagyyválogatottba, egyengetni a pályafutásukat. Az akadémiák működésének is így van csak értelme, a tehetségek felkutatása és az erős alapok lerakása még nem elég, nem érhet véget ott a dolog, hogy betöltik a 18at. Valahogyan szabályozni kéne a játékosügynökök munkáját is arra vonatkozóan, hogy egy egységes charta alapján meghatározzuk, a futballistáinknak mi a legmegfelelőbb választás, mondjuk 24 éves korig, ugyanis a futball nemzeti ügy. Aki magyar, az tudja mennyire éhesek vagyunk. Mi, drukkerek vesszük meg a jegyeket, mi nézzük a reklámokat, a bevételt tőlünk várják, ez nem szólhat egyéni érdekekről. Mit gondoltok erről? Máshol létezik ilyen szervezet?
2009.10.21 11:32:04bazsi86
nekem az a része tetszett a cikknek amikor azt írta hogy kellene még pár ilyen tehetséges korosztály, és ezeknek a fiúknak gyorsan helyett kell találni a magyar fociban is, és akkor talán a bohócligánk is mutatna valamit.
Egyet értek hogy ha az NBI-es csapatok többsége olyan képességű srácokból állna mint most az U20-sok voltak akkor itthon is megtalálhatnák a fejlődést maguknak, szem elött lennének, és itthon talán könyebben is kapnának állandó játéklehetőséget.
Persze a kérdés ott marad, hogy mit csináljanak télen hogy az erőnlétük fejlődjön, hiszen profi játékos nem engedheti meg magának azt ami itthon van:
hogy a téli szezonban nem játszik...
2009.10.21 11:51:16pocsolya
bazsi86: külföldön meg nyáron van hosszabb szünet, szerintem ez nem annyira mérvadó.
2009.10.21 11:52:58Editor Bob
Rendezhetnének egy gálameccset a felnőtt válogatott, és az U20 között. Nagyon kíváncsi lennék, mit ér felnőtt szinten a bronzérem.
2009.10.21 12:35:14bunko_jobbos
Miért van az, hogy sehol, de sehol sem említik meg a BOZSIK-programot?
Nemszeretem kormány indította, azé?
2009.10.21 12:50:27Képfényező
Értelmes, átgondolt írás.
2009.10.21 14:48:22Hattory Hanzo
Az U20-as társaságot kellene szerintem az olimpiai selejtezőben indítani, ha jól emlékszem, az a leendő EB csoporttal lesz azonos, meg lehet 3 túlkoros.
2009.10.21 17:05:06Türkmenbasi
Tökéletes írás, minden sorával egyetértek én is.
A magyar válogatott vs. U20 barátságos meccs meg tényleg jópofa ötlet. Szerintem egy ilyen gálameccs jót tenne az egész futball közegnek.
Vagy pont fordítva? :-)))
2009.10.28 15:37:15originalBalintos
Szerintem az edzői stáboknak kéne ahhoz fejlődnie, hogy ne kelljen egy tehetséges játékosnak lelépni. A szerbek nem zavarnak olyan sok vizet.