Zenés éjféli futballköszöntő Ferihegyen
2009.10.18. 11:35 - Géza bácsi
Körülbelül 1500 ember várta Ferihegyen az U20-as válogatottat, a bronzéremért és a fantasztikus élményekért hálás szurkolók mellett ott voltak a szövetség vezetői, valamint néhány meghívott vendég, köztük az utolsó, futball-vb-n érmet szerzett csapat hátvédje, Buzánszky Jenő. Aki számít a magyar futballban, megjelent.
Az Aranycsapat játékosa nevetve mesélte, amikor ők hazajöttek az érmükkel (Bern, 1954), nem egészen ilyen volt a fogadtatás, pedig az ezüst volt.
A játékosokat egyenként szólította a konferanszié szerepét is jól alakító Hajdú B. István, a zenészekkel is felfegyverkezett szurkolók mindenkit alaposan megéljeneztek, elénekelték a himnuszt is a tranzit előtti pódiumon felsorakozott csapat tiszteletére.
A játékosok nevében Koman Vladimir csapatkapitány köszönte meg a biztatást - kezében a világbajnoki ezüstcipővel - , elmondta, végig érezték, itthonról mennyi szeretetet kapnak, ebből tudtak akkor is erőt meríteni, amikor már nagyon fáradtak voltak.
A Bari légiósa később úgy értékelte a tornát, mint élete egyik legnagyobb élményét, de elmondta, vége van, mostantól minden ugyanúgy folytatódik, mint korábban. "Nem szeretnék innen üzengetni senkinek. A szövetségi kapitány látta a játékomat, ha úgy érzi, tudok segíteni a felnőtt válogatotton, én itt leszek! Bariban minden a nulláról indul, ugyanúgy bizonyítanom kell, de azért a vb után könnyebb lesz."
A csapat játékosai örülnek a sikernek, de a jövőt másképp látják. Futács Márkó például magabiztosan kijelentette, egy éven belül a nagyválogatottban akar szerepelni: "Sajnos a bronzmérkőzésből csak 15 perc jutott nekem, de ugyanúgy örülök a győzelemnek, mintha az én góljaimmal nyertünk volna. Egy év, és ott szeretnék lenni a nagyok között, de nem csak én, rajtam kívül még többeknek sikerülhet ez."
Futács hozzátette, már várják Brémában, ahonnan telefonon hívták is, gratuláltak neki, de egyből azután érdeklődtek, mennyire súlyos a sérülése. "Szerencsére csak két hetet kell kihagynom, azt is inkább óvatosságból" - monta Futács, majd nevetve hozzátette, bár franciául tökéletesen beszél, a németjén van mit csiszolni, és ezt szóvá tette az edzője is.
Akadt olyan játékos, aki szerint könnyen lehet, hogy ez volt élete legnagyobb futballsikere válogatott szinten. Varga Roland elmondta, felnőtt karrierje szempontjából nem biztos, hogy sokat számít az U20-as vb, de sokkal keményebben akar majd bizonyítani a Bresciában. "Életünk végéig elkísér minket ez az élmény, ezt már senki nem veheti el tőlünk" - mondta a balszélső, akit érthetően nem tört le a hír, hogy az ünneplés közben klubja simán kikapott a Serie B-ben.
Abban mindenki egyetértett, hogy a csapat ereje az összetartásában volt, hiszen győztek le olyanokat, ahol egyénileg jobb, gyorsabb, erősebb játékosok szerepeltek. Az NB I.-ben szereplő Debreceni András elmondta, nem viselték rosszabbul az itthon játszók sem a terhelést, mint a légiósok, de még mindannyiuknak van hova fejlődniük.
"Ez szép munka volt, de mindannyiunknak arra kell figyelnünk, hogy a fejlődésünk töretlen maradjon, mert a felnőtt szint még előttünk van. Hogy nekem hoz-e külföldi szerződést a játékom? Egyelőre ezzel nem foglalkozom, de örülök, hogy jól ment a játék a világbajnokságon" - mondta a Honvéd csapatkapitánya.
Kiemelték, rettenetesen elfáradtak a három hét alatt, Koman azt mondta, Gulácsi Péter utolsó kivédett büntetőjénél alig bírt elszaladni a kapusig. A kapus minden dicséretet elhárított, mondván, a két győztes büntetőpárbajig el is kellett jutni, ez pedig a mezőnyjátékosok érdeme volt.
"Ez, ami most történik körülöttünk, egészen egyszerűen hihetetlen. Soha nem éltem át ilyen ünneplést, ez is mutatja, milyen nagy dolgot vittünk véghez. A szurkolók szeretet erőt ad ahhoz, hogy tovább folytassuk, amit elkezdtünk" - mondta a magyar válogatott kapusa.

Kommentek
2009.10.18 14:00:54sün89!!
Nem sok cigányzenészt láttam én sem arrafelé, de legalább egy újabb példát láthatunk arra hogy miért is tartják sokan zsindexnek az indexet... pedig ez a cikk nem erről kéne hogy szóljon...
2009.10.18 14:01:29gabe_
az a baj, hogy fogalmi zavarban vagytok kicsit.
A cigányzenét rakjátok a jazz, latin, funky, R'n'b, magyar nóta stb. kategóriába.
A magyar zenéhez pedig tegyétek a fentieket magyar zenészek előadásában...
Szép volt a hosszú idétlen nevű forumozótársunk 3 hozzászólása....
2009.10.18 14:03:47warriorseby
inkább az nb1.hu-n nézzétek meg a videót, ahogy együtt éneklik a Himnuszt. Felemelő!
2009.10.18 14:05:02terrormaci
hát nemtom, de én cigányzenét leginkább a 99-es buszon hallok mostanság és mobiltelefonból szól... ez másnak tűnt.
2009.10.18 14:07:03maxwell murder
ez mióta cigányzene?
SZÉP VOLT FIÚK!!!!
2009.10.18 14:07:59terrormaci
de amúgy meg ki nem szarja le, annyira idióta mindenki, az index mindig is ezt csinálta, mert így senki sem a cikk minőségét nézi, ami lófasz, hanem pampog a provokációra..
Szép volt fiúk! Hajrá magyarok!
2009.10.18 14:17:29misztikus alfahím
Ha a cikkíró olyan címet tud adni egy cikkének ami már önmagában +20% hozzászólást generál, akkor megdicsérik. Ez a cím is ilyen, az Index is ilyen. Ja és végül mi is ilyenek vagyunk, hogy bedőlünk. Miért kell állandóan meglepődni?
De, hogy ne csak erről szóljon a commentem:
Egyet értek azzal, hogy ezután is nulláról kell mindent kezdeni. Minden további állomásnak ugyanúgy kell nekifutni.
Ha pedig még több fontos csatát megnyernek a fiúk akkor lehet reménykedni, hogy a '86-óta vesztésre álló "háborút" megnyerhetjük.
Szép volt fiúk! :)
2009.10.18 14:18:55frans hals
Hát fiúk, egyetlen meccseteket sem hagytam ki, és nagyon szorítottam értetek. Jó volt látni, hogy magyar focistában is lehet kurázsi, és igen is átlépheti a magyar foci a saját árnyékát. Köszönet a felemelő élményért, és hajrá előre! Sok sikert a csapat minden tagjának!
2009.10.18 14:23:22le professionnel
Ki az a barom állat, aki cigányzenét kért?! Le kéne már szokni erről a műmagyar zenéről. Külföldön is sajnos mindenki azt hiszi, h ez az igazi magyar zene. Borzalom.
2009.10.18 14:26:54le professionnel
FUTÁCS a leprofibb, amit nyilatkozott, abszolút profi munka. Nem kell mellébeszélni, ez a fiú sokra fogja vinni, igazi európai arc! Így kell ezt, nem kell a tesze-tosza duma.
2009.10.18 14:35:03Mezei ZsurLó
JAH, EZEKNEK AKIK ITT A ZENÉN PAMPOGNAK ,KÁR VOLT A VB BRONZ. MENJETEK EGY ZENEI PORTÁLRA, NE ITT RONTSÁTOK A LEVEGŐT.
SZÉP VOLT FIUK, BÍZUNK BENNE, HOGY A NAGY VÁLOGATOTTBAN IS EZT A FORMÁT TUDJÁTOK HOZNI.
2009.10.18 14:37:27Goalissimo
Összeállítás az U20-as vébé magyar játékosairól:
http://goalissimo.blog.hu/
Olvassátok!
2009.10.18 14:37:48kunlaci
GRATULÁLUNK , SZÉP VOLT FIÚK.
2009.10.18 14:39:21kunlaci
ÉLJEN A SZÓLÁS SZABADSÁGA !!!
2009.10.18 14:43:35Terence Hill
le professionnel: A profik nyilatkozata az eredmények után is a szerénységről ismerszik meg.
2009.10.18 14:45:42Tóth Ágas
elvtársak, nem lesz ebből baj? még túlzottan megerősödik a magyar büszkeség, öntudat, közösségi összefogás. Ez esetleg sértheti a környező népek érzéseit. Kérem ne feledkezzünk meg ilyenkor sem a bűntudatról.
2009.10.18 14:45:53kaszap
Volt szerencsém ottlenni, sőt muzsikálni a tegnapi köszöntőn. És nem vagyok cigány, bár ez talán a képeken is látszik:) Tehát szerencsés volna javítani a címet, igen.
Egyébként meg kellene tanulnunk felhőtlenül örülni. Az első perctől kezdve voltak, akik politikai "célzásokat" üvöltöttek elszántan az ünneplő tömegbe. Miért nem tudunk együtt örülni hazánkfiainak minden szánalmas egyéb okoskodás nélkül?
És végül: A "nagy"válogatott Thhorgelle Söcivel az élen vonuljon egész nyugodtan teljes létszámban nyugdíjba, nem veszítünk az égvilágon semmit. Jöhetnek a fiatalok!:)
2009.10.18 14:46:28near relation
Mezei ZsurLó,
Talán a cikk írójának kellene zenei portálra mennie! Ugyanis pofátlanság ilyen címet adni a fiúk sikeréhez!!!
2009.10.18 14:47:54Thon
Buzánszky Jenő bácsit kellett volna a riportereknek faggatni, kíváncsi lettem volna mit mond erre a fiúkra! Ha valaki, akkor ő megőrizte az emberi tartását ebben a média-hekkelt világban. Sose akarta beírni magát az újságokba, mint a Mészöly. Ki kérte fel egyáltalán, hogy beszéljen? Gondolom az MLSZ.
2009.10.18 14:50:39Thon
Mármint a Mészölyt ki kérte fel arra, hogy beszéljen. Buzánszkyval van valahol interjú?
2009.10.18 14:50:55le professionnel
Terence Hill! Ki nem volt szerény?! Vagy esetleg egy vesztes típussal van dolgunk? :)
2009.10.18 14:54:04near relation
Grosics Gyula bácsi és Buzánszky Jenő bácsi. Ők ketten értek el hasonló eredményt. Nekik van joguk minősíteni, kommentálni bármit is a fiúk teljesítményével kapcsolatban. Kisteleki fogja be a po....t,
2009.10.18 14:56:32le professionnel
near relation! Grosicsnak és Buzánszkynak semmi köze nincs az U20-k sikeréhez. Ezen elgondolkoztál már?
2009.10.18 14:58:37le professionnel
Géza bácsi és a cigányzenés köszöntő. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
2009.10.18 15:00:54drhb
Sokan azt mondják, ebből nem lesz semmi felnőtteknél, mert az összeszokottság volt az ereje a csapatnak. De ha ennyire összeszokottak miért nem lehetne megpróbálni egybetartani ezt a csapatot, mondjuk lehetne kettő keret, az egyik ők, a másik a teljes skálát lefedő válogatott tényleg a legjobbakból, aztán meglátnánk melyik válik be jobban. A foci ugyanis csapatjáték, illúzió hogy 1-2 nagy sztár nyeri meg a nagy csapatoknak a meccseket.
2009.10.18 15:01:11Terence Hill
le professional: szerintem rajtad kívül mindenki értette, amit írtam. Azt az örömömet fejeztem ki, hogy ezekben a fiúkban meg van a sport iránti alázat, nyilatkozataikban egyszerre van benne a saját teljesítmény iránti szerénység, és a győzni akarás által adott magabiztosság. Márkó száján - nyilván az eufória miatt - kicsit kijött egy ezzel ellentétes mondat, de biztos véletlen volt. Viszont aggódom, hogy a pénz és a siker megszédíti a fiúkat, mint sokakat az elmúlt évtizedekben, és annak nem lehet jó a vége, sajnos annyiszor láttunk már erre példát, pofára eséseket, széthúzást, sértődős sztárallűröket.
De az U20-as srácok mentalitása, győzni akarása, sport iránti alázata, összetartása, csapatszelleme példaértékű.
Csak így tovább srácok!
2009.10.18 15:08:38le professionnel
"Márkó száján - nyilván az eufória miatt - kicsit kijött egy ezzel ellentétes mondat, de biztos véletlen volt." (nah, pontosan ezt a mentalitást kell kinevelnünk a gyerekekből, ami benned is kissé megnyilvánult)
Ez nettó hülyeség.
Egy nyugat-európai, vagy amerikai azt mondta volna, hogy ketté kellett volna harapni a Ghánaiakat is, de ezt te nyilván nem érted. Ez nem az ellenfél, vagy mások lebecsülése, hanem tisztességes öntudat. És akkor se kell meglepődni, ha az ellenfél mondja. Szóval, nem kell ez a szöveg öregem. A srác profi, és úgy is nyilvánult meg.
A többiben egyetértünk.
2009.10.18 15:11:29noire jack
Cigányzene?!!
Ez megint az Index tipikus provokatív hozzáállása, ráadásul így beleillik a cigány imázsépítő cikksorozatába is.
El ne hidd már, hogy ez tudatlanság, nagyon is tudatos. Amúgy már rég javították volna a címet (meg a képaláírásokat).
2009.10.18 15:12:16Orbán helyett végre jobbat, hiteleset érdemelnénk
Szép volt srácok, köszönjük!
2009.10.18 15:13:07gabriel8
SZÉP VOLT FIÚK !
én is csak ismétlem: rengeteg ember üvöltött a TV-k előtt, hihetetlen örömet okoztatok a hazaiaknak! Megmutattátok, hogy lehet küzdeni és nem kell kishitűnek lenni! Merjünk nagyok lenni :-)!!! , nem pedig kicsik ! ahogy sugallják a megmondóemberek.
Csak így tovább a hittel, önbizalommal, akarattal, összetartással !
2009.10.18 15:16:00Art Mooney
mióta cigányzene a magyar népzene????
újságírás FAIL
2009.10.18 15:22:31le professionnel
Art Mooney! Soha nem volt az :), ehhez nagyon hülyének kell lenni, h vki ezt így gondolja.
2009.10.18 15:25:51near relation
Hazudik, mocskos módon hamisít az index. Felügyeli őket valaki? Médiahatóság? Aki ezért a címért felelősségre vonhatja őket?
2009.10.18 15:35:46le professionnel
near relation
http://www.fogyasztovedelem.hu/Varia_x/indulo.html
http://www.ortt.hu/
:)
2009.10.18 15:46:15Fehér Lili
Úristen, mennyi szánalmas ember, ez elkeserítő:(. Ki a szart érdekel, hogy cigányzene vagy magyar népzene. Szűk látókörű, ostoba banda! Ez a cikk az U20-as fiúk óriási, csodás szerepléséről szól, és nektek komolyan ez a legfontosabb, hogy szadesz meg provokatív meg azonnal javítsák a cikk címét. Uhhh, megdöbbentő...
Gratulálok, U20-as fiúk, szuperek voltatok! Köszönjük! És csak így tovább!!!
2009.10.18 15:51:38le professionnel
"Ki a szart érdekel, hogy cigányzene vagy magyar népzene" - Lilike megfogalmazta mitől szenved ez az ország LOL
2009.10.18 15:57:08near relation
Engem érdekel! vannak olyan pontytekintetű, erkölcsi selejt emberek, akik átsiklanak hazugságokon, lásd: mszp-szdsz szavazók, de a normális ember felháborodik azon, ha hülyének nézik.
2009.10.18 15:58:50gai
Azért nem kis sötétségre utal ezekben a kommentekben Olaszliszkáig eljutni ! Végre egy kis alkalom (vagy annak gondolt!) zsidózni, meg liberálisozni ! Miért nem inkább arról beszélünk,hogy csodálatos volt,amit a fiúk csináltak ! GRATULÁLUNK,SZÉP VOLT !
A fogadóbizottságban pedig nem csak a sikerben fürdeni akaró léhűtők voltak,hanem olyanok is,akik próbáltak tenni vmit a magyar fociért ! (Kovács Feri bá' -Videoton- )
Egyébként,meg k.-ra nem érdekel cigányzene,vagy nem az ! Ennek itt a srácokról kellene szólni !
2009.10.18 16:01:51FeroxX
cseréljétek már le a címet baszki.. ennyire tényleg nem lehettek zsindex.. egyre több az ilyen idegesítő provokatív komment generáló szarság, ha folytatódik a tendencia én szemrebbenés nélkül átpártolok egy másik hírportálhoz, pedig amúgy bírom az index-et..
2009.10.18 16:02:15Fehér Lili
Jajj, annyira viccesek vagytok, komolyan... meg sajna tipikus magyarok. egy DE mindig ott kell, hogy legyen, isten ments, h valaminek csak úgy, minden siránkozás, kötözködés, lehúzás nélkül ÖRÜLJETEK!?!? Még egy sportsikerbe is bele kell vinni a politikát, meg a rasszizmust? Nem is vicces, inkább elkeserítő...
Még egyszer a lényeg: KÖSZÖNJÜK FIÚK, GRATULÁLUNK!!!! A többi lényegtelen, nekem. De biztos én Lili (ke nélkül) látja rosszul...
További jó fröcsögést.
2009.10.18 16:02:23FeroxX
a srácoknak meg HATALMAS GRATULÁCIÓ ! ^^
2009.10.18 16:02:30near relation
Mi köze a cigányzenéhez az U20-as válogatott ferihegyi fogattatásának? SEMMI! Hazudott az index. ez tény, sötét az, aki beveszi ezt a maszlagot.
2009.10.18 16:05:20aszendi
Szép volt bizony, hajrá, csak így tovább!
2009.10.18 16:05:54near relation
Minden pontytekintetű figyelmébe, ti:Fehér Lili etc.
Az index hazudott, belekevert politikát -sunyi, rasszista módon- egy sportteljesítmény kommentálásába.
2009.10.18 16:05:59bklvs
"A szövetségi kapitány látta a játékomat, ha úgy érzi, tudok segíteni a felnőtt válogatotton, én itt leszek!"
Akkor ennyit az ukrán-magyar válogatott témáról :)
2009.10.18 16:07:45bklvs
aki meg itt azon van kiakadva hogy cigányzene-magyar népzene-magyar cigányzene az nem igazi sportrajongó hanem politizáló seggfej.
2009.10.18 16:10:23near relation
bklvs Te vagy seggfej, az index hazugságának semmi köze a sporthoz. Gerinctelenség védeni a hazugságot.
2009.10.18 16:13:24le professionnel
Lilike!
Senki nem rasszista, se nem gyűlüli a cigányokat, zsidókat, és senki nem politizál Lilike. De a cigányzene nem magyar zene. Lilike, te egy tipikus magyar vagy.
Lilike, írj még légyszíves, szeretnék még kacagni :D
2009.10.18 16:16:04le professionnel
near relation! Hagyd a picsába, nincs értelme ezeknek az elvakított idiótáknak magyarázni. Azért még jó, hogy a nyugat-európai többség tudja, h a cigányzene nem magyar zene. Ezért kell(ene) NYE-ban élni, mert ott több az értelmes emberke, és jobban ismerik a magyar történelmet, mint a magyarországi magyarok többsége :D Szánalom.
2009.10.18 16:17:26le professionnel
bklvs! Rajtad, meg egy pár ökrön kívül senki nem politizál seggarcú.
2009.10.18 16:21:07Fehér Lili
Huhh, de fárasztóak vagytok. Ok, akkor nem magyar!!! Igazad van!!! Nem is tudom, hogy lehettem ilyen korlátolt, hogy leragadtam a fiúk sikerénél, a cikk címének szétcincálása helyett. Na, mentem, mert én viszont nem tudok kacagni azon, amiket itt összehordtok:(. Üdv, Lilike
És csak azért is SZÉP VOLT, FIÚK:))!
2009.10.18 16:21:51near relation
le professionnel,
Az a baj, hogy elvakultak, nem veszik észre, hogy itt egy hazugság történt. Ha sváb zenéről írtak volna, azon ugyanúgy felháborodom, mert az sem felelt volna meg a valóságnak.
Viszont, ha tényleg cigányzenét hallanék a videón, pl:Bódi Guszti, akkor semmi kifogásom nem lenne a címmel.
De mostmár hagyom a picsába, igazad van.
2009.10.18 16:28:19laos
nagyon jó hogy ez történt velünk hogy gyakorlatilag a semmiből jött egy fiatal társaság és visszahozta a magyar fociba a hitet...az meg hogy végúl sosem az eredeti témán megy a vitatkozás és hogy valamiről mindig vitatkozni kell azt már megszokhattuk itt...
le kell szarni az internet egyoldalú komunikáció azzal a részével kell foglalkozni ami téged érint a többit elolvasod aztán törlöd az agyadból...én csak a dicsérőkkel foglalkozom...
2009.10.18 16:30:23le professionnel
near relation! :)
2009.10.18 16:33:41Tier
hajrá fiúk !!!!!!
és hajrá index, ( nektek már egy kicsit kevesebb van ugyan vissza, mint nekik, de fel a fejjel ; )
télleg ti mit fogtok tavasztól csinálni ?
mert, hogy ezt nem, az nagyon sanszos.
seggfejek....
2009.10.18 16:38:13near relation
Még annyit elmondanék, hogy a videón zenélő srácokat látásból ismerem. Táncházban szoktam muzsikálni: Arany J u. FONÓ, TEMI, Csángó bál (pecsa). Nem cigányok.
2009.10.18 16:41:48le professionnel
near relation! akkor már értem, h miért vagy kiborulva... Nem csodálom...
2009.10.18 17:03:24callmemike
A videóban egy nagyon is kommersz magyar népdal hallható, ez tényleg stimmel. Azonban.
"Bartók Béla szerint nincs is olyan, hogy cigányzene" - írta már egy kommentelő, és tényleg, bármilyen egyéb társadalmi probléma mellett egészen idáig soha nem láttam olyat, hogy a cigányzenére is kivetüljenek a cigány szóhoz kapcsolódó kellemetlen konnotációk.
A magyar történelmi társadalmi emlékezet a hegedűt-cigányzenét vagy a különlegesen nagy örömök esetére beiktatott dajdajozás alapvető kellékeként, vagy az osztályon felüli mulatás (amikor a mágnás lejön a kocsmába) velejárójaként őrizte meg, vö: Jókai összes, esetleg Mikszáth.
Én úgy érzem, a cikkíró ezt próbálta érzékeltetni a 'cigányzenével': a szurkolók a válogatott srácokat egy igazán megható és igazán magyaros húzással fogadták úgy, hogy mindannyian Keglevich Miklósnak érezhessék magukat.
Nem értem, miért kell ezt a szokásos turbómagyarkodással elrontani.
2009.10.18 17:12:27Forest
Gratula a fiúknak!!!
A címmel kapcsolatban csak halkan jegyezném meg hogy külföldön - talán pont az ilyen spongyolaságok miatt is - általában a magyar népzene helyett minden esetben cigányzenét mondanak.
Vagyis az a torz kép él a külföldiekben, hogy Magyarországon cigányzene van (és nem magyar népzene)
Pedig a kettő nagyon nem ugyanaz, még akkor sem, ha a valódi muzsikus cigányoknál szebben hegedülőt (akár magyar népzenét játszót) nem egyszerű találni.
A cím hibás (viszont kétségtelenül erősíti a cigányok kedvezőbb megítélését). Igen, tudjuk, vannak szépen muzsikáló cigányzenészek, csak itt nem beszélhetünk erről.
Kéretik a címet javítani.
2009.10.18 17:13:35Morpho
élő meccsek egész nap: video. atigazolas. eu
2009.10.18 17:14:08le professionnel
callmemike!
Csak hogy bővítsem az ismereteidet. A cigányokhoz nem a hegedű köthető elsősorban, hanem a fakanál- és a vájling készítés.
De.
A cigányok eredetileg vándorkörökben járták be az országot, különböző kézműves munkákat adott területen elvégezve, a területet felosztották egymás között, vándorjeleket hagyva egymásnak. Például Kotor pislo po drom, káthé sáj bésén rom = Anyatej fejve rongydarabra. Békével el lehet itt minden roma. Kisebb családokban jártak, kb 20-30 ember tartozott egy-egy karavánba és általában befogadták a kitaszított embereket maguk közé. Alapvetően fémművességgel, szórakoztatással, jóslással, pénzért meséléssel, de akár kémkedéssel is foglakoztak. Erre utalnak a nevek is: Rézműves, Orsós, Kolompár, Kalányos stb.
Már a régi romungrók között is sok zenész volt, akik például a Rákóczi-szabadságharc idején is jó szolgálatot tettek. E hagyomány alapján a 19. századtól a magyarcigányok leghíresebb mestersége a zenélés lett (muzsikus cigányok). Egy másik jellemző foglalkozásukká vált a régiség-, ékszer-, használtcikk- (például régiségüzletek) és a színesfém-kereskedelem. Régen sokan szegkovácsok, vályogvetők voltak, egyesek ma is a körhintás mesterséget űzik. A kalányos cigányok főként a famunkák szakértői voltak. A paraszti háztartásokban szükséges faeszközöket, szerszámokat készítették (kanál, orsó, teknő, vályú, seprű, a juhászatokban a tejfeldolgozáshoz szükséges eszközök, stb.) és ezeket árusították a lakóhelyüktől 20-25 kilométeres körzetben levő falvakban.
Azonban, Bangó, Máglya stb, vagy pl a Fekete Vonat előtt tényleg meg kell hajolni. Ők tényleg spílerek.
2009.10.18 17:32:31Kegyetlen
szegény cikkíró nagyon sötét a zenéhez...
2009.10.18 17:49:50Koller
Legalább a külső cím már megváltozott!
2009.10.18 17:50:42warriorseby
hagyjátok abba.
az index pont azt várja, hogy egymásnak essünk ahelyett, hogy a csapattal és a győzelemmel foglalkoznánk. Nem éri meg, és az egész megint csak őket minősíti.
U20 (L) :D
2009.10.18 17:52:15tomi257
GRATULA!!! németböl néztem a meccseket és azt hittem ezek svábok, úgy küzdöttek az utolsó pillanatig. de pirosban voltak:)!!! igy lehet tán megint magyar foci! Hajrá, még a végén én is fogok egy jó magyar felnött csapatot látni pár éven belül. Ria, Ria, Hungária!!!
2009.10.18 17:56:02Kovács Mihály
...Szívesen fölajánlom, hogy roma barátaimat is bevonva az Indexen egy cikk keretében bemutassuk a két szépségében és értékeiben is magában való zenei műfajt.
És mindenkinek köszönöm, hogy olyan szépen énekeltünk együtt. Sokan megköszönték, hogy ott voltunk, de itt mindenki köszönetet érdemel. Elsősorban persze a fiúk;
És akkor végre rátérhetek a lényegre, hogy végre arról írjak, amiról valóban szólnia kell a kommenteknek:
Nagyon köszönjük srácok! Hitet és tartást adtatok a hazának. Írhatnánk egyesével Szabó szereléseiről, Gulácsi tizenegyesöléséről, Németh varázslatos labdatartásairól, Koman tanári labdáiról, de – ahogy Ti is mondtátok – mint Csapat teljesítettek ilyen ragyogóan, többször a padlóról fölállva. Lehet, hogy hihetetlen Számotokra, de 20 éves létetekre az idősebb nemzedékeknek is példát mutattatok.
Nagyon Köszönjük.
Barátsággal:
Kovács Mihály
2009.10.18 17:56:32Kovács Mihály
Kedves Indexes Újságíró és Indexet olvasó Barátaim!
Az említett zenekar hegedűse vagyok.
Kár, hogy tényleg nem csak a fiúkról szólnak a kommentek. Sajnos a cikkíró –ellentétben néhány hozzászóloval véletlenül sem gondolom, hogy szándékos – figyelmetlensége az oka annak, hogy kisebb vita kerekedett.
Valóban népzenészek és nem cigányzenészek vagyunk. Jóllehet, én tisztelem és szeretem a cigányzenét (sőt, vendégként magam is játszom egy cigány népzenekarban), nem örülök a tévedésnek.
Az életemet ugyanis társaimmal együtt arra tettem föl, hogy minél hívebben megtanuljam végtelenül gazdag népzenénk minél nagyobb szeletét. Mindezt azért, hogy minél többen megismerjük, és örömünket leljük benne, valahogy úgy, ahogy a spanyolok a Flamencóban. Fontos, hogy valóban megismerjük, mert legtöbbünk összekeveri a cigányzenét (amely ugyanúgy kultúránk kincse, és az ország jóhírét viszi külföldre is évtizedek óta), a magyar nótát és a népzenét, amely a néptánccal együtt egyelőre furcsamód sokkal kevésbé ismert, bár egyre többen fordulnak felé, és találnak benne értékes szórakozást.
Bár természetesen végig népzenére mulattunk, tegnap elsősorban azért mentünk a repülőtérre, hogy a többiekkel együtt elénekeljünk futballhőseinknek a himnuszt. Azonban, ha az Index érdemesnek találta jelenlétünket arra, hogy a főcímbe megemlítse (ez megtisztelő – köszönjük), kérem, javítsa „Népzenés éjféli futballköszöntő a Ferihegyen” -re a címet, és a megfelelő helyeket az írásban. Az újságírói hivatás is így kívánja, mert egyértelmű tárgyi tévedésről van szó. Aki kételkedik ebben, nézzen utána a különbségnek (Az Index is készített egy kedves videót fél éve a Táncháztalálkozóról). Nem írok neveket, együtteseket, de számos helyen játszanak népzenét klubokban, de az interneten is bőven található népzene...
2009.10.18 17:57:08FeroxX
nekem sincs bajom a cigányzenével, de a jelenlegi politikai helyzetben, a közelmúltban a cigányok elleni elkövetett dolgok miatt, és azért mert a magyar nemzeti válogatottunkat mossa össze a fals cím a cigánysággal, ezért szerintem nyugodtan kijelenthető, hogy provokatív volt a cím :).. persze az lenne a jó, ha nem lenne olyan az aktuális helyzet, hogy ezt másképp is lehessen felfogni, de mivel sajnos olyan amilyen, ezért ezt kéretik tiszteletben tartani imho.
2009.10.18 17:58:30pistola
Nem hiszem el vazze, hogy min vagytok leragadva!! Komolyan mondom tiszta abszurd. Szégyen.
Emlékeztetőül: A magyar U20-as válogatott bronzéremmel tért haza!! Halló?!
Ki a f@szt érdekel milyen zene szólt????? Magyarországon népszerű/jellemző népzene. Ennyi.
2009.10.18 17:59:09le professionnel
Köszönjük a címváltozást, de azt hiszem ezt a nóta-vonalat is érdemes lenne a felejtés homályába száműzni. A magyar válogatott nem a Fásy mulatóban lépett fel és mégcsak a Bp.TV-ben sem :S :)
Itt ez a lényeg: azt hittem ezek svábok, úgy küzdöttek az utolsó pillanatig. de pirosban voltak - tomi257
2009.10.18 18:00:27le professionnel
pistola! sok embert érdekel, rajtad kívül, tartsd tiszteletben
2009.10.18 18:01:22FeroxX
ja és persze nyilván tárgyi tévedés is, szal már csak ezért is :)
sejtem, hogy az index-es arcok komment és klikk szám alapján kapják a prémiumukat és valszeg ezért majdnem bármire képesek lennének :D dehát zomg..
2009.10.18 18:04:05primadonna
near relation:
Az a baj, hogy elvakultak, nem veszik észre, hogy itt egy hazugság történt. Ha sváb zenéről írtak volna, azon ugyanúgy felháborodom, mert az sem felelt volna meg a valóságnak.
Viszont, ha tényleg cigányzenét hallanék a videón, pl:Bódi Guszti, akkor semmi kifogásom nem lenne a címmel.
De mostmár hagyom a picsába, igazad van.
De ha sváb népzenéről írtak volna (akár véletlenül, akár direkt), valaki leírta volna mi a különbség és kész. Nem lett volna +100 komment, és nem lehetne a magyarságunkat lángkarddú szövegekkel védeni, nem igaz? Hibás a cikkíró, mert pontosan tudta milyen hullámokat kavar fel és merrefelé viszi el a hír lényegét. Én páros lábbal rúgnám ki... A többi meg nem számít, SZÉP VOLT FIÚK! SZABÓ JÁNOS A KIRÁLY!!
2009.10.18 18:05:10lemarietta
egy kis hashtag-akcióban benne vagytok? twitteljetek #u-20 -t és #hungary -t, aztán figyelgessétek ezt. http://www.whatthetrend.com/trend/%23u-20
2009.10.18 18:08:46Füstifecske
Gratulálunk fiúk!!!!
Nagyon sok sikert kívánunk a jövőben is!!!!!
Csak így tovább!!!!!!!!
2009.10.18 18:12:55le professionnel
Kedves Kovács Mihály Úr, köszönjük szavait, és nyugaton továbbra is a magyar zenét népszerűsítjük, magyar zeneként, nem pedig a cigányzenét, amely ugyancsak nagyon szép (én pl nem szeretem, de ez az én bajom), de nem magyar.
2009.10.18 18:19:17Kovács Mihály
Kedves Le Professionel!
Én a cigányzenét is magyar zenének tartom, a mi kultúránk kincsének. És büszke is vagyok rá. Csak nem örülünk, ha összekeverik a két műfajt. Társaim nevében is köszönöm, hogy segített tisztázni a tárgybeli tévedést.
Most pedig már valóban adjuk át a hozzászólások terepét az egyiptomi hősöknek!
Éljenek az U-20-as válogatott és a családtagjaik!
2009.10.18 18:22:40zati
Gyerekek, megéltük a magyar futball újabb nagy sikerét. Kb. a Videoton UEFA-kupa döntőjéhez mérhető.
Kérdés, hogy lesz-e belőlük egy fiatal A-válogatott, vagy belevesznek-e a nagy magyar valóságba miután megcsapja őket a pénz szaga.
Pár hónapja Buzsákyt, Juhászt, Priskint, Vanczákot, Hajnalt, Fülöpöt, Vaskót, Vasst is ugyanígy ünnepeltük. Nem ok nélkül, ezek a srácok tényleg fiatalok és jók.
És az ELMEBETEG BARMOK a cigányzene / népzene vonalon tépik a szájukat.
Hát az ilyenek húzzanak a vérbe a kisteleki-félékkel kézen fogva zsidózni/cigányozni.
Ha egy zsidó vagy egy cigány címeres mezben küzd és vért izzad, akkor ő MAGYAR és a barátom.
Ez van.
2009.10.18 18:29:45near relation
Zati, Te vagy barom, nem is kicsit, nagyon. Saját magad cáfold és ezzel teszed nevetségessé egy mondaton belül.
idézet tőled:
"Ha egy zsidó vagy egy cigány címeres mezben küzd és vért izzad, akkor ő MAGYAR és a barátom"
Az index diszkriminált (és hazudott is) amikor cigányozott.
Mert különbséget tett magyar és magyar között. Mostmár korrigált, lecserélte a szalagcímet. Szégyelje magát a cigányozásért, a hazudozásért, az index!
2009.10.18 18:44:57ghalleck
SZÉP VOLT FIÚK, EZT NEM LEHET ELÉGSZER MEGKÖSZÖNNI! CSAK ÍGY TOVÁBB! HAJRÁ MAGYAROK!
Jut eszembe!
Aki itt most ünneplés helyett a magyar és a cigányzene mibenlétéről állt neki polemizálni, az szart arra, hogy mi történt valójában három hét alatt, a reptéren, hogy ezek a srácok minket, magyarokat képviseltek egy világversenyen, parádés kiállással, sok helyütt GYÖNYÖRÚ, SOKPASSZOS, VIRTUÓZ, MAGYARos STÍLUSÚ FUTBALLAL!
Ha lehetne megidézném Czinka Panna szellemét, tegyen ő igazságot ebben a kurvára nagy kardinális kérdésben!
Ismétlem, aki itt most nem a srácok teljesítményének méltatását tartja a legfontosabbnak, az egy idióta, az értelmes magyar ember titulusára abszolút érdemtelen nímand! Szégyelljék magukat mind!
2009.10.18 18:49:10Art Mooney
1. grat a focistáknak és a jelenlegi+korábbi szakvezetésnek, elsősorban a csapat tartásáért
2. a hazugság és csúsztatás vádja alól nem menti fel az indexet az, h a focisták sikerének örülünk - ez két külön dolog, és mindkettővel lehet foglalkozni, akinek ez nem tetszik, olvasson népszavát vagy nézzen heti hetest, ott nem fogja megzavarni a vélemények sokszínűsége
3. azért csak nem sikerült népzenét írni a cikk címébe... hiába, index... fáj leírni? (költői kérdés)
4. azért csak nem sikerült elírás nélkül belenyúlni a cikk címébe. hiába, index...
2009.10.18 18:56:02bitond
Gyerekek, nekem van némi összehasonlítási alapom, láttam 18-20 éves korában játszani Albertet, Benét, Göröcsöt, Mészölyt, Dunait, Varga Zolit, Kozmát, Kocsis Lajost, Fazekast, Nyilasit, Tőröcsiket, Kiprichet, Détárit, az 1984-es EB-győztes csapatból Petryt, Pintért, Kellert, Zsinkát, Kovács Kálmánt, Vinczét. Albert 18 évesen szenzációs dolgokat művelt a nagyválogatottban, Bene 20 évesen olimpiai gólkirály volt, az európai Aranylabda szavazáson 11. lett. A 84-esek viszont már nem vittek be minket egyetlen VB vagy EB döntőre sem…
Most 25 év után van végre megint egy igazi tehetségünk, Koman Vladimir, aki a legnagyobbak közé is kinőheti magát. Ne legyenek illúzióink, a csapatban vannak még reményteljes játékosok, de nekik még nagyon sokat kell fejlődniük, hogy a felnőtt válogatottban nemzetközi szinten is sikeresek legyenek.
Fiúk, köszönöm az örömöt, az élményt, amit hosszú kihagyás után a futball, ez a valaha nálunk is csodálatos játék okozott nekem. Szívből kívánok további sok sikert mindnyájatoknak!
2009.10.18 20:09:16-kisati-
azért a retek klubon cigányzenészeket mondtak,úgylátszik ,nem olvasták a zsindexes kommenteket:)
2009.10.18 20:10:54laos
gyerekek kezdjetek veszekedni a rtl klub hiradójával is mert ott is azt mondták hogy cigányzenekar köszöntötte a csapatot...számomra teljesen érdektelen a vita témája egyetlen szenvedője lehet a pontatlanságnak az maga a zenekar...nem jó hogy fogalomzavarokkal vagyunk tele csak folyamatosan elveszi a figyelmünket a fontos dolgokról
2009.10.18 20:25:32pistola
Zati, jól beszélsz!
Near relation, mekkora képmutató pöcs vagy! Biztos azért kezdtél el az elején rinyálni a cigányzenekar elnevezés miatt, mert különbséget tett a cikk írója magyar és magyar között! Betojok rajtad. És ráadásul még mindig ezen lamentálsz...
Mekkora szánalmas gyökér vagy!
Érdekel a történet foci része egyáltalán??
2009.10.18 21:12:32FideszMSZPSZDSZJobbikMDF
Egyébként meg a fotbalista bunkó. Neki még a cigányzene is bonyolult. Ennyit tudnak, berúgni, aztán nótázni cigányzenével. Ez a hagyomány. Mészöj is ezt csinálta
2009.10.18 21:30:32FideszMSZPSZDSZJobbikMDF
A cigány is magyar. Meg aszlovák cigány is. Meg az indiai is. Több milliárd magyar van
2009.10.18 21:38:16gabe_
near relation, sajnos Te vagy a szűk látókörű és gondolkodású. Nem az index, de legfőképpen nem zati
Kovács Mihály, korrektek a hozzászólásaid!
Köszönöm!
És ahogy a Fiúknak is, de ezt már százszor leírtam...
2009.10.18 22:00:39lolperec
"Zenéz" OMFG :D
leállhatnátok az LSDvel odabent..
legalább amíg aznapra megírjátok a cikkeket..
2009.10.18 22:49:36Goalissimo
Összeállítás az U20-as csapatról:
http://goalissimo.blog.hu
Olvassátok!
2009.10.18 23:40:10elkinsoto
Sok ember itt is csak az alkalmat ragadja meg, hogy a nézeteit hangoztassa. Itt most a fociról és az elért eredményről kellene, hogy szó essen!
egyébként: ha már a "cigányzene" annyiakban indulatokat szít, akkor azon is el lehet gondolkodni, hogy a nagy magyaroszágos zászló is mit keres ott... a világ rajtunk röhög...
2009.10.19 02:06:57GD
A magyar foci jó ideje nem mozdult előre, érdekes módon, Kisteleki végig a szar tetején trónolt, most végre történt valami, hogy, hogy nem, nincs köze hozzá, de már próbál hozzáférni. UNDORÍTÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!
2009.10.19 08:10:39Mezei ZsurLó
Oké, dobjuk félre, szarjuk le a fiúkat, azokat, akik 0-2ről tudtak 2-3-as eredményt elérni, meg hidegvérrel 11-eseket rúgni, meg azokat, akik azt nyilatkozták, hogy kell a bronz és kész és mi szinte biztosak lehettünk abban, hogy akkor meg is lesz a bronz. Nade mit számít ez...nem...semmit. Itt a lényeg az index gyalázása, a politizálás.ez a lényeg. Tudjátok mik fiúk?? Akartok ti ilyen közegben játszani??? Ahol a ti sikereitek helyett , a ti ünneplésetek helyett mások fikázása a lényeg?!
Azért remélem még igen. Ha már politizálás: mindaddig nem lesz ebből az országból jobb ország, amíg a fikázás és álmagyarkodás lesz az úr.Amit itt egyesek műveltek, az szánalmas...
2009.10.19 08:12:00Mezei ZsurLó
Ja és köszönet azoknak is, akik kinn voltak a repülőtéren, akár hívták őket, akár nem és elénekelték a fiúknak a himnuszt!!Nyilatkozták, hogy ez nagyon jól esett.
2009.10.19 09:14:18nemte
Mennyivel szebb lenne ez a bronz, ha nem láttam volna a meccseket!!
Még csak 20 évesek, de máris megtanultak NEM focizni.
2009.10.19 09:24:28Geolány
Szép volt, hogy a híradóban valamelyik gyökér tv (TV2, vagy RTL Klub) úgy kommentálta a srácok fogadását, hogy ott volt az a sok ember meg egy cigány zenekar. Már elnézést, de magyar népzenét játszó magyra fiatalok voltak ott. De miért is várnánk magyra emberektől- pláne újságíróktól, hogy felismerjék a magyra kultúrát....
2009.10.19 11:20:40SINGLETON99
FIDESZ STB::::
Helyesen: Mészöly
még akkor is, ha ezt csinálta...
2009.10.19 11:43:32fátum
Gratulálok a fiúknak! Csak így tovább!
A videón hallható két dal:
"Újra itt van" - Illés
"Gábor Áron rézágyúja" - 48-as népdal
http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1bor_%C3%81ron_r%C3%A9z%C3%A1gy%C3%BAja
2009.10.19 14:50:14le professionnel
Kedves Terence Hill!
**********************************************
1. "Márkó száján - nyilván az eufória miatt - kicsit kijött egy ezzel ellentétes mondat, de biztos véletlen volt." - Terence
2. "Talán egyedül Futács Márkónak üzenném a remélem szerinte is elhibázott nyilatkozata miatt: Több szerénységet, Márkó!" - Terence
**********************************************
Nah, pontosan ezt a mentalitást kell kinevelnünk a gyerekekből, ami benned is kissé megnyilvánult
Amit írtál nettó hülyeség
Egy nyugat-európai, vagy amerikai azt mondta volna, hogy ketté kellett volna harapni a Ghánaiakat is, de ezt te nyilván nem érted. Ez nem az ellenfél, vagy mások lebecsülése, hanem tisztességes öntudat. És akkor se kell meglepődni, ha az ellenfél mondja. Szóval, nem kell ez a szöveg öregem. A srác profi, és úgy is nyilvánult meg.
Jól van Márkó, csak így tovább, ez már járt neked, és a magyar focinak!!! Az önbizalmad a helyén van, végre nem a maszatolás megy.