Nem csalódottak meccse a vb-bronzért

2009.10.16. 12:43 - Géza bácsi

A harmadik kontinensbajnokkal találkozik az U20-as világbajnokság bronzmérkőzésén a magyar válogatott. A mérleg eddig 50 százalékos, hiszen Ázsia legjobbját simán leléptük utolsó csoportmeccsünkön (Egyesült Arab Emirátusok, 2-0), az elődöntőben viszont szoros, izgalmas meccsen 3-2-re kikaptunk Afrika bajnokától, Ghánától. A kisdöntőben Közép-, és Észak-Amerika (CONCACAF) első helyezettje, Costa Rica következik.

Costa Rica – Magyarországhoz hasonlóan – bőven túlteljesítette a tervét azzal, hogy elődöntőbe jutott. A térségből korábban csak Mexikó lett ennyire sikeres, 1977-ben döntőt játszott, így természetesen ellenfelünknek is ez az eddig legjobb szereplése.

A magyarok mindenféle futballkultúrából érkező csapatokkal találkoztak már a tornán, mindegyikkel pariban voltak, kivétel a Costa Ricához leginkább hasonló futballt játszó Hondurast, ők az első csoportmeccsen alaposan elverték Egervári Sándor csapatát. Azokat a hibákat azonban több okból is biztos, hogy nem követi el újra a magyar válogatott.

Mindenki egészséges, nincs eltiltott a magyar keretben

A magyar válogatott sérült játékosai közül mind Németh Krisztián, mind Simon András állapota folyamatosan javul, szinte biztosan játszhatnak mindketten a bronzmeccsen. Az esetleges eltiltásokat az elődöntő után törölték volna, de egyébként sem kellene senkinek kihagynia a meccset, így valószínűleg a legerősebb összeállításában kezd a magyar válogatott. Koman Vladimir, Szekeres Adrián és Takács Péter mellett a negyeddöntőben kiállított Egervári Sándor is eltiltásból tér vissza.

Elsősorban azért, mert a csapat teljesítménye a második mérkőzéstől folyamatosan javult, ez a folyamat az Olaszország elleni játékban csúcsosodott ki. Ghána ellen már kicsit más volt a helyzet, a tartalékos csapat azonban iszonyatos első félideje után visszatalált a helyes útra a szünet után, és csak kevéssel maradt le a döntőről. Nincs tehát szó formahanyatlásról, ráadásul Costa Rica ellen nem lesz eltiltottja a csapatnak, sérüléssel is csak Németh Krisztián bajlódik, de szinte biztosan tudja vállalni a játékot.

Magyarország-Costa Rica

10.16., Kairó, 17.00 (TV: M1, Eurosport). Vezeti: Juicsi Nisimura (Japán)
Várható kezdőcsapat: Gulácsi - Szekeres, Debreceni, Szabó J., Présinger - Gosztonyi, Kiss M., Korcsmár, Koman - Simon A., Németh

A magyarok nem sokszor tudták legerősebb összeállításukban kezdeni a mérkőzéseket, a kulcsemberek közül szinte mindenki volt már eltiltott, többen sérülés miatt is halasztottak meccseket. A bronzmérkőzésen már nem lesz ilyen gondja Egervári Sándornak, minden játékosára számíthat majd, bár a kulcsemberek között így is lesz, aki az ereje vége felé jár.

„Sok különböző futballkultúrájú csapattal találkoztunk eddig, mindegyik ellen másképp kellett játszani, de sikerült megoldanunk feladataink nagy részét. Igaz, elég sok gólt kaptunk, de úgy érzem, nincs okunk tartani a pénteki bronzmeccstől” – nyilatkozta az MLSZ honlapjának a Ghána ellen a védelem legjobbjaként teljesítő Debreceni András.

Szombat éjjel jön haza a csapat

Az mlsz.hu információi szerint a magyar válogatottat szállító repülő szombat este 22:35-kor landol Ferihegyen. A honlap arra figyelmeztet, hogy a program még változhat.

Futács Márkónak az önbizalmát hozta meg a tornán szerzett első gólja. „Mindig képesek vagyunk a gólszerzésre, attól soha nem kell tartani, hogy nem leszünk veszélyesek a kapura. Ez volt az első találatom a tornán, de igazán nem tudok örülni neki, mert nem sikerült fordítanunk. Mindenesetre egy csatárnak sok önbizalmat ad a gól, így én is jó érzésekkel készülök a folytatásra” - mondta a Werder Bremen csatára, akinek beállásával sokat javult a ghánai kapu előtt a magyar csapat.

Az 3. helyért lejátszott meccsekről általában azt tartják a nagy tornákon, két csalódott csapat meccse, nem kell tőle sokat várni. Péntek délután 17 órától erről szó sem lesz Kairóban, két nagyon motivált, már eddig is kiváló teljesítménye megkoronázására készülő válogatott csap össze. Minden adott egy emlékezetes meccshez, az utóbbi 25 év legnagyobb magyar válogatott futballsikeréhez.

Kommentek

  • 2009.10.16 13:06:46PaOntan

    hajra

  • 2009.10.16 13:08:29bigbang77

    Hajrá! Meglehet a győzelem! Csak ne mi kapjuk az első gólt.
    RIA! RIA!

  • 2009.10.16 13:15:28tanító

    Most láthatja a világ, milyen a magyar virtus!!
    Szép volt fiúk! Büszkék vagyunk rátok!!
    Nagy buli lesz a reptéren, mert várunk benneteket!! És lesz még tovább is az Olimpián !!!!

  • 2009.10.16 13:17:20Irgun

    harmadik

  • 2009.10.16 13:40:17AnnaAnna

    Hajra Magyarok, Hajra Magyarország. Szép volt fiuk, szép fociperceket szereztetek nekünk.

  • 2009.10.16 13:45:19vdm101

    hajrá-hajrá!!!!
    remélem sokan leszünk Ferihegyen a végeredménytől függetlenül!

  • 2009.10.16 13:46:23mobilus

    Kis (bunkó/korrupt) Magyarország nem ország. Bronzérmes Magyarország mennyország?!

    Majd meglátjuk. Szeretnék örülni egy jót már én is.

  • 2009.10.16 13:56:09nagycsiki83

    Hajrá srácok! Meglesz az a bronz! Hosszú ideje először ültem le magyar focit nézni úgy, hogy büszke lehettem arra hogy magyar vagyok. Olyan perceket szereztetek nekem és biztos vagyok benne h. nem csak nekem hanem ennek az országnak, ahol nem az első kapott gól dönt, ahol nincs lehetetlen egy csapatként játszó válogatottnak, ahol nem vigyorognak rajtunk mikor szembe kerülnek velünk.
    Megmutattátok hogy a magyar igenis tud focizni, hozzátok el az érmet....

    Hajrá Magyarország!!!!

  • 2009.10.16 14:04:22tanító

    "van egy ország, mely szívemben él Magyarország....."
    Hajrá fiúk !! Hajrá Magyarország !!

  • 2009.10.16 14:08:25SakiCitizen

    50%os mérleg??? Te mit szívsz ember?
    A 3 győzelem, 2 vereség és 1 döntetlen mióta 50%os mérleg???

  • 2009.10.16 14:17:27csatoimi

    HAJRA MAGYARORSZAG!!!!! MINDENT BELE FIUK!!!!! SZEKELYFOLD VELETEK!!!!!

  • 2009.10.16 14:21:26buxa

    SakiCitizen
    a KONTINENSENKENTI osszesitesben 50-50 te nagyon matematikus...figyelj oda mielott hoborogni kezdesz

  • 2009.10.16 14:21:44pokesz70

    A kontinensbajnokok ellen van az 50% (1 győzelem - EAE, 1 vereség - Ghána)

  • 2009.10.16 14:26:29Nagyvakond

    MMMMMMMMMAAAAAAGYAROOOOOOOK!!!!!!!
    Kit érdekel a statisztika!

    HAJ-RÁ FIÚK! HAJ-RÁ FIÚK!

  • 2009.10.16 14:29:47Jegkoko

    Amugy hiába hisz most mindenki a magyar foci feltámadásában, mert még mindig a béka segge alatt vagyunk, még akkor is ha ezek megtudnák szerezni a bronz érmet.

  • 2009.10.16 14:30:18gyogyimogyinokedli

    Saki Citizen, te nagyonhülye! Értelmezd is a mondatot, ne csak írkálj, mint egy seggfej!
    "...A harmadik kontinensbajnokkal találkozik az U20-as világbajnokság bronzmérkőzésén a magyar válogatott. A mérleg eddig 50 százalékos, hiszen Ázsia legjobbját simán leléptük [1] utolsó csoportmeccsünkön (Egyesült Arab Emirátusok, 2-0), az elődöntőben viszont szoros, izgalmas meccsen 3-2-re kikaptunk Afrika bajnokától [2], Ghánától..."
    Olvasd át mégegyszer...na és most értelmezd!!!

  • 2009.10.16 14:32:34sumika

    Hideg sört bekészít, jöhet a meccs :)
    Hajrá MAGYAROK!

  • 2009.10.16 14:34:23chezcecherserge

    na hátha eljut hozzátok...

    Srácok!

    Most már magatokért játszotok leginkább, nekem "mindegy" már, hogy 4. vagy 3. hely, MARADANDÓ CSODÁLATOS EMLÉK és NAGYON NAGY ÉLMÉNY volt ez a torna...kezdtem azt hinni, hogy az volt a magyar foci hattyúdala, amikor 11 évesen felálltam a Mexikó-i VB-n a tv elől....nekem Ti "megnyertétek" a VB-t!!!!
    méghozzá amikor Honduras után s a Ghánai félidőben talpra álltatok, amikor 11-es párbajban kivertetek egy magabiztos cseh csapatot, vagy hosszabbításban a nagyképű olaszokat!nekem ti győztetek!!!

    S hogy miért mondom azt, hogy magatoknak kell leginkább játszani immár..

    -mert ennek a szép menetelésnek kell hogy maradjon olyan emléke,ami az évkönyvekbe is bekerül, a 3. halhatatlan, a 4.-et mindenki más elfelejti..
    -sokan cikkeztek , hogy így U20 meg úgy U20... egy bronzéremmel nem kell magyarázkodni, egy dobogón állva nem hallani fel senki piszmogását..
    -igazán más így visszamenni majd a klubjaitokhoz,s egy nyerő embert, egy érmest nem a kispadra ültetnek!!!nyerő típusok vagytok!!
    -s legfőképp, magatoknak is maradjon meg valami kis "vas" örökre, ami jól mutat a falon, de legjobban a kézben, ha majd kézbe veszitek olykor-olykor...

    De ha kérhetem, egy kicsit még miattunk is játszatok!!!mert a szurkoló már csak ilyen!!
    főleg ha magyar az Istenadta... :-))))))

    HAJRÁ FIÚK!!!!!!!

  • 2009.10.16 14:35:13nagycsiki83

    Jegkoko! Igazad van, a nagy válogatott a béka segge alatt sincs, ezeket a srácokat viszont elég sokan megismerik és elismerik. A magyar foci nem támad fel egyhamar ez igaz, de legalább ezek a fiúk éltetik a reményt h. egyszer lehet még méltó csapata ennek az országnak.

  • 2009.10.16 14:36:04red7 (oda adjad befelé a labdát, bazzmeg!)

    2009.10.16 14:08:25SakiCitizen Azt írta, hogy a kontinensbajnokok (Emirátusok, Ghána) ellen 50%-os a mérleg.

  • 2009.10.16 14:37:26nagycsiki83

    Bocsánat Az U20 válogatott már most méltó csapata honunknak és az összes magyarnak.
    Hajrá fiúk!!!!

  • 2009.10.16 14:41:10kekfrankos

    2:1-re győzünk, Simon A. és Koman góljával!

  • 2009.10.16 14:49:53The Paramour

    Hajrá srácok! Mutassátok meg mekkora királyok vagytok!!!

  • 2009.10.16 14:50:59recibiendo

    Nálam a botlábú és lassú Korcsmár helyett természetesen Varga kezd, és Simon helyett is erősen számításba jön a gyors és jól cselező Balajti.

    A rendkívül technikás és élvezetes dél-amerikai focit játszó Costa Rica ellen csak gólokat rúgva nyerhetünk.

    Nagyválogatottjuk hihetetlen balszerencsével nem jutott ki a vb-re. Már 2:0-ra vezettek otthon az amerikaiak ellen, amikor ostoba védelmi hibákból 2 gólt kaptak és a döntetlennel Honduras ment tovább.

    Nota bene Honduras U20-as csapata eléggé kitömött minket a csoport első meccsén. A bronzérmet nem adják ingyen, és ne vegyük biztosra.

  • 2009.10.16 14:59:08riado

    En oket jatszatnam a felnott valogatottban is.Hajra fiuk meglesz az erem

  • 2009.10.16 15:04:33brlv24

    HAJRÁÁÁÁÁÁÁ!!!

    Sajnos az elejet nem latom, mert dolgozom,
    de ezert jovok majd el hamarabb a munkahelyemrol!!!!:):)

  • 2009.10.16 15:05:54Jegkoko

    Miért van olyan érzésem, hogy hiába érik itt el a bronz érmet, de a rendes válogatottba már labdába se tudnának rugni.Magyarországon mindenki nagyon ért a focihoz meg egyes focistákat szuper giga sztároknak kiálltanak ki, de amikor odakerül a sor, hogy játszani kéne már nem megy nekik.Ez az elmúlt 20 on sok év statisztikája

  • 2009.10.16 15:12:22Lonely1984

    Hajrá Fiúk!
    Már bekapcsoltam a junoszty tv-t, hogy mire elkezdődik a meccs, addigra bejöjjön a kép:-)

    HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!

  • 2009.10.16 15:15:09Lonely1984

    Jegkoko!!!!!!

    te menj már innen a negatív szövegeddel! Mindenki lelkes, te meg itt osztod az észt és prédikálsz!

    Utálom az ilyeneket... és persze ezt is megfejeled majd valami intelligens negatív megnyilvánulással...

    Idióta!

  • 2009.10.16 15:28:18dvnultimate

    Amszterdamból is szurkolunk nektek!!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!!

  • 2009.10.16 15:31:37t a m á s

    Hajrá magyarok! Szép volt fiuk! Boldog vagyok.
    csatoimi (14:17:27) ne politizálj. Egyenlőre a saját hazádnak Romániának drukkolj.

  • 2009.10.16 15:35:05Coyote82

    Hajrá fiuk!

    Aki leszolja annak meg bizony a kurva anyját

  • 2009.10.16 15:37:04megint

    Jegkoko, miről beszélsz agyatlan? Sokuk előtt igenis szép jövő áll, és a felnőtt válogatottba is be kell őket lassan építeni. Legalább az esélyt add már meg nekik, és ne hozd a szokásos magyar pesszimista szöveget. HAJRÁ, bor már előkészítve:)

  • 2009.10.16 15:41:16Nothingspecial

    Valami online közvetítés, ilyesmi? Én dolgozom, kéremszépen... :-))

  • 2009.10.16 15:47:46chop

    Jegkoko: azert, mert udult pesszimista vagy. Te akartad tudni...

  • 2009.10.16 15:59:52andry

    off
    2009.10.16 15:31:37t a m á s
    hogy te mekkora egy pirmitív állat vagy...
    az neked politika ha egy székelyföldi beírja hogy hajrá magyarok?!
    te csinálsz politikát ebből (nem mellesleg elbaszod az emberek kedvét, h még ilyen örömteli pillanatokban is ide kevered), h ilyen kommenteket írsz. :@
    szerinted a földrajzi határok és a nemzetiségi határok egybeesnek?
    hogy veszed a bátorságot hogy megmond valakinek hogy kinek szurkoljon?
    hogy veszed a bátorságot hogy megmond valakinek hogy mi a hazája?!
    felháborító!

    on
    HAJRÁ MAGYAROK!!!

  • 2009.10.16 16:06:13flea

    @Nothingspecial: http://nettv.extra.hu/tv/m1.php

    a munkahelyedtől ezúton is kérek elnézést

  • 2009.10.16 16:15:28Nothingspecial

    flea: köszönöm! Fél szemmel azért csak rápillantok, abból csak nem lesz baj... :-))

  • 2009.10.16 16:26:19Guildenstern

    chezcecherserge!
    Szívemből beszéltél!

  • 2009.10.16 16:33:49afterme thefloods

    Megint: épp azzal fogják elbaszni, ha szépen lassan beépítik őket a felnőttek közé: ugyanolyan balfaszokká fognak válni!
    Az egész felnőtt válogatottat kellene lecserélni 3 év múlva ezekre a srácokra, vinni az edzőket is, a többieket meg feltenni a polcra!
    Andry: elég szar lehet, ha el tudják venni a kedvedet! :D Szerintem menj orvoshoz, ha nem bírod a stresszt!

    Mellesleg a felnőttek nem balszerencsének köszönhetik, hogy nem mentek tovább. Ez szimplán bénaság!

  • 2009.10.16 16:51:22andry

    afterme thefloods, biztos vagy benne, h a (off) hozzászólásom lényegi részére reagáltál? vagy te lenni kicsi (t a m á s) epigon?

  • 2009.10.16 16:52:23recibiendo

    Veér Farkas:

    Ritka hülye vagy és egyszerű mint a pincekulcs. Ez persze még nem jellemhiba, de kötözködő, arcoskodó, okoskodó köcsög is, ami annál inkább.

    Javaslom átismételni az elemi második osztályát, ott mintha már harangoznának a főnevek többes számáról. Gólokat írtam és nem gólt, kis gyökér.

    Amúgy 20 évig voltam csak sportújságíró, nekem magyarázod a labdarúgást? Téged ennyi évvel ezelőtt még zacsiban himbáltak.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől