Kisteleki: Már eddig is csodát láttunk

2009.10.16. 10:54 - Ághassi Attila

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Kisteleki István - miután hazatért a felnőttek koppenhágai vb-selejtezőjéről - péntek hajnalban repült Kairóba, hogy a helyszínen nézhesse végig az utánpótlás-válogatott Costa Rica elleni világbajnoki bronzmeccsét.

„Már eddig is csodát láttunk, de miért ne folytatódhatna? A csapat impresszivitása lenyűgöző, és vert helyzetben képes kihozni magából a maximumot, ami rendkívüli, magyar csapattól ilyet nagyon rég láttunk. Ghána ellen egy olyan extra második félidőt mutattak, amire büszkék lehetünk, ez volt az a vereség, amelyet egyáltalán nem kell szégyellni. Jó kis emberkékből áll össze ez a gárda, és egy olyan szigorú, követelő vezérrel egészül ki, mint Koman Vladimir, aki következetesen kéri azt a társaitól, amit a kapitány is a megbeszéléseken” – kezdte értékelését a kölni főiskolán edzői diplomát szerző Kisteleki.

Az elnök maximálisan egyetértett azzal, hogy a magyar futball általános szintjéhez képest bőven felülteljesített ez a korosztály.

„Még az elutazás beszélgettem velük, és nagyon örültem az elszántságuknak, önmaguktól várták az érmet. Ezen kicsit meg is lepődtem, hiszen magunk csak annyit szabtunk eléjük teljesítendő, kötelező feladatként, hogy jussanak tovább a csoportjukból. Boldogan nyúlunk a zsebünkbe” – utalt arra, hogy a csapat miután kiverte az olaszokat, azzal hívták őt: Pista bácsi, nyúlj a zsebedbe.

Külföldön nagyobb ennek a sikernek az elismerése a vártnál. Portugáliában is figyelemmel kísérték a csapatot, mert a selejtezőben az ő egyébként jó erőkből álló válogatottjukat verte ki Németh Krisztián találatával a társulat.

„Igazolni látták, hogy a jobbtól nem szégyen kikapni, hiszen mégiscsak a legjobb európai csapat búcsúztatta el őket. A dániai ebéden azt mondták nekem, nem gondolták volna, hogy a sötét lónak tartott magyar csapat jut legtovább, míg a favoritnak tartott spanyol válogatott nem kerül a legjobb nyolc közé sem, és a szintén jó erőből álló csehek sem jutnak el erre a szintre.”

„Nagy kockázatot vállaltunk, hogy Egervári Sándort szinte az utolsó pillanatban neveztük ki, de az ő közösségformáló ereje nagyon pozitívan hatott a csapatra, és a kudarcot is nagyon jól kezelte, hiszen a Honduras elleni vereség után újra felépítette őket. A sikerhez nagyban hozzájárult Egervári, van Buurennel sokkal nehezebb lett volna idáig eljutni. Egervári gyorsan elfogadtatta magát, nagy a respektje.”

Az elnök örült annak, hogy képes gyorsan játszani a csapat, játékunknak van sebessége, de abban van valami, hogy több párharcot kellene nyerni a középpályán, bár szerinte a védelemre nem áll ez a megállapítás.

Egervári már nagyon készül arra is, hogy az olaszok ellen november 13-án, olimpiai, egyben U21-es Európa-bajnoki selejtezőn a hazai közönséget is megörvendeztesse.

Kommentek

  • 2009.10.16 11:15:33NickL.

    Próbálják fényezni magukat, nagyon szánalmasak. Bezzeg a srácok odatették magukat. Nem kellene elvenni tőlük a dicsőséget!!

  • 2009.10.16 11:24:03bubber

    "A csapat impresszivitása lenyűgöző..." ? Gratulálok. Ez olyan, mintha azt mondaná: "a csapat impresszivitása impresszív."

  • 2009.10.16 11:33:48salak

    A dögkeselyűk megjelentek a koncért.

  • 2009.10.16 11:46:57Andrassy

    Ha már az előző holland kapitányt fikázzák, azért azt halkan megkérdezném, hogy őt ki is nevezte ki? Csak nem az MLSZ, Kistelekivel az élen?

    HAJRÁ MAGYAROK! Ma meg lesz bronz!!!

  • 2009.10.16 11:53:48ceka

    Kisteleki "Pista bácsi" nagyon "fényesíti" magát. Az a "középpálya" megtanulhatna passzolni, mert az utóbb elbukott meccsen ott "adták el" a továbbjutást. Ha meg arra hivatkoznak, hogy a legjobbjaink "piros lap" miatt voltak távol, miért "adott" nekik példát az "Egervári Sándor bácsi" ???

  • 2009.10.16 12:12:49belekotty

    Látom a sikerből tőkét kovácsolók serege már gyülekezik...

  • 2009.10.16 12:19:23nagyvezérke

    Ide csak az István, a királyból idéznék pár sort:

    Léhűtők, hitványok
    lelketlen szolgálók, haszonlesők
    A harcokban elbújtok
    s osztásnál tolongtok egymás előtt...

  • 2009.10.16 12:24:34tottinho_10

    kíííísteleeki....
    "van Buurennel sokkal nehezebb lett volna idáig eljutni"
    Mert őt ki a f*** hozta ide egy sikeres szimpatikus edző /Sisa/ helyett???
    Most meg fényezzük magunkat?? Ehhez a sikerhez nem sok köze van a szemét korrupt mlsz-nek.... Főleg kistulokinak!!!!
    Most gondoljatok bele, az U20 a VB legjobb négy csapata között van, A DVSC a BL főtáblán ha az "A" válogatott kijutott volna Dél-Afrikába szerintem Mészöly és társai meg is koronázták volna kistulokit a Duna jegén....
    Minden siker az övé a kudarc pedig...hmmm
    Arról ne is beszéljünk, hogy egervári mekkora húzás volt... még jó, hogy nem volt túl sok ideje belebarmolni ebbe az amúgy roppant sokra hivatott társaságba...
    Na mindegy, a lényeg, hogy ma GYŐZZETEK srácok!!
    Továbbra is HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!!

  • 2009.10.16 13:17:10mobilus

    Mindenkinek igaza van.
    Mi jár annak, akinek igaza van...?
    A szája. Ám az előttem szólóval:

    "Na mindegy, a lényeg, hogy ma GYŐZZETEK srácok!!
    Továbbra is HAJRÁ MAGYARORSZÁG!"

  • 2009.10.16 13:33:02mook

    "Egervári már nagyon készül arra is, hogy az olaszok ellen november 13-án, olimpiai, egyben U21-es Európa-bajnoki selejtezőn a hazai közönséget is megörvendeztesse."


    Eddig úgy tudtam, hogy itt az első 4 (x?) automatikus résztvevője az olimpiának, nem kell külön selejtezőznie.

  • 2009.10.16 13:43:55Artie

    Nagyvezérke, sajnos ugye ezt a magyar főurak éneklik, ami teljesen jellemző és telitalálat Bródy szövegében. És teljesen jellemző és telitalálat, hogy a "zsoldos külföldiek" meg

    Koppány hadát leverte seregünk
    Nincs már pogány ki ellenáll nekünk
    Csak szólj jó urunk, mi mindig segítünk
    Nem kérünk mást csak azt mit kérhetünk

    Hát ez 1000 éve így van, miért lenne pont most másként?

  • 2009.10.16 14:01:53kispufi

    A holland hülyegyerek viszont mit rontotta egy évig a levegőt a csapat környékén, a sikeredző Sisát miért kellett kivágni, nagyokos Kistuloki?!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....