Egervári: Szünetben kiabáltam velük

2009.10.14. 15:48 - Géza bácsi

Egervári Sándor szövetségi edző nagyon sajnálja a Ghána-meccs első félidejét, de méltatja csapata erejét, amiért a második félidőben ismét megmutatta erejét, és bebizonyította, nem véletlenül jutott a világbajnokság elődöntőjébe.

„Nem kezdtünk jól, idegesen, kapkodva játszottunk – kezdte értékelését a mérkőzésen a az olaszok elleni kiállítás miatt a lelátóra száműzött kapitány. – Labdakihozatalainkba rengeteg hiba csúszott, túlságosan sok labdát vesztettünk el a középpályán. Ez részben ellenfelünk agresszív harcmodorának volt köszönhető, a ghánaiak nagyon keményen letámadtak, mi pedig támadásban szinte semmit nem mutattunk.”

A kezdő felállást 4-4-2-nek szánta, a pályára lépő védekező középpályásoknak is megvolt a maguk támadófeladata, de nem látták el megfelelően, az egész csapat rosszul játszott. „A gól nagyon megfogta a játékosaimat, nem találták a fonalat, a szünetig az is benne volt a meccsben, hogy eldöntik az elődöntőt a ghánaiak.”

„Hozzám kevésbé illik az ilyesmi, de bizony a szünetben az öltözőben emelt hangon hoztam játékosaim tudtára, mennyire elégedetlen vagyok a teljesítményükkel. Szerencsére a cseréink meghozták a várt előrelépést, a második félidőre már büszkék lehetünk, úgy játszottunk, ahogy tudunk, ráadásul két legjobbunk nélkül kerekedtünk felül a kiváló ghánai csapaton. Nagyon sajnálom, hogy az egyenlítésért tett komoly erőfeszítéseink nem hoztak eredményt.”

Egervári a válogatott mentális erejét emelte ki, a szünetig csúnyán elvert csapat a fáradtságon felülemelkedve motiváltan, harcosan jött ki a második játékrészre, és ha kicsit szerencsésebb, egyenlíthetett volna. Hozzátette, a két hosszabbításból érkező magyarokhoz a szünet után hozzáfáradt a ghánai csapat is, azaz erőnlétileg sem maradtunk alul a vb-döntőbe jutó ellenfelünkkel szemben.

„Egy az egyben védekeztek a ghánai középhátvédek, ezért hoztam be a gyors Balajti Ádámot, Németh Krisztián maga is cserét kért, nem érezte jól magát, ami nem is meglepő, hiszen 24 órával a meccs előtt még magas lázzal feküdt. Balajti jól mozgatta az emberét, Simon Andrással is jól dolgoztak együtt, amikor pedig Futács Márkó is a pályán volt, a támadójátékunkkal már komoly fölényt harcoltunk ki.”

Bár a döntés kockázatos volt, mert hátul nagyon kinyílt a magyar csapat, Egervári úgy érzi, mindenképpen meg kellett húzni a cseréket, még ha egy kontrából a ghánaiak mindent el is döntöttek a hajrában. A magyaroknak még innen is volt erejük eggyel közelebb jönni, de az utolsó percekben már annyira fáradtak voltak, hogy a ghánaiak rutinosan végiggurigázhatták a lefújásig hátralevő időt.

„A mérkőzés utáni értékeléssel kapcsolatban el kell mondjam, a csapat minden tagja próbálta vigasztalni a nagyot hibázó Présinger Ádámot. Egy hangos szó nem hangzott el, a játékosok próbáltak életet verni társukba, aki teljesen összetört. Úgy gondolom, a társaság ereje többek között az olyan pillanatokból fakad, mint a mostani.”

A bronzmérkőzéssel kapcsolatban Egervári elmondta, az egész csapat reményteljes hangulatban van, de hetedik tétmeccsére már érthetően jóval fáradtabban készül a keret. Ennek ellenére előfordulhat, hogy gyakorlatilag először léphet a legerősebb összeállításban pályára a magyar csapat a pénteki bronzmeccsen (17 óra, m1, Eurosport), hiszen eltiltottunk már nem lehet, a sérültek állapota pedig kielégítő.

„Túl kell lépnünk a pillanatnyi fáradtságon. Pénteken feltehetjük a koronát egyiptomi teljesítményünkre, korábban senki nem számított rá, hogy éremért játszhatunk a világbajnokságon. Costa Rica nagyon erős csapat, Brazília is csak óriási csatában tudta kiverni az elődöntőben, de csapatomban még maradt annyi tartalék, hogy utolsó meccsére nagyon odategye magát.”

Kommentek

  • 2009.10.14 16:00:47christvhu

    Korrekt nyilatkozat, kezdem tisztelni ezt az embert, pedig - beismerem és hamu a fejemen - a Honduras elleni meccs után magam is azt mondtam/gondoltam, hogy hiba volt Egervári kinevezése.
    Nagyon szorítok a srácoknak a bronzmeccsen.

  • 2009.10.14 16:02:31ceka

    Bizony "Kapitány Úr" oda kell tenni mindent, ami még maradt, az "utolsó meccsre".

  • 2009.10.14 16:18:00olcsóbérlet

    Jó érzésekkel néztem a mérkőzést. Ezzel a teljesítménnyel nem fájó a vereség. Ilyen a sport.
    Bravó srácok!

  • 2009.10.14 16:27:36Csiszy

    Igy igaz! Tetszik a nyilatkozat es tetszik a felfogas. Vegre egy magyar csapat ahol a jatekido vegeig tart a meccs nem pedig az elso kapott golig. Remelem meg sok merkozesen lathatjuk oket jatszani a legjobb osszeallitasban.

  • 2009.10.14 16:35:09Lonely1984

    Teljesen korrekt! Nekem tetszik mind Egervári Sándor, mind a csapat hozzáállása!!!
    Remélem senki nem akarja ezek után bántani a kapitányt, mert ő megtette amit lehetett, pedig csak a kijutás volt a cél és tessék, a legjobb 4 között most a bronz éremért játszik a csapat.
    Elismerésem...le a kalappal tényleg!
    Öröm nézni a srácokat!
    Mindent bele, meglesz az a VB bronz!!!!!!
    HAJRÁ FIÚK! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

  • 2009.10.14 16:35:11bunko_jobbos

    Azt senki sem reklámozza, hogy az eredményeket a Bozsik programnak köszönhetjük. Itt az Indexen is volt olyan cikk, hogy az akadémiák hatását láthatjuk, de azok később indultak. Persze 2002-ben az új kormány leállította a programot, ami jogos, mert kellett a pénz terepjáróra, meg harvátországi nyaralóra.

    Szóval sajna, be kell ismerni, amit nem nagyon szeretnének ...

  • 2009.10.14 16:41:05potyesz

    Sajnaltam, hogy nem sikerult kiharcolni a hosszabbitast, kozel alltunk hozza. A jatek osszkepe alapjan nagyon buszkek lehetunk a csapatra. Kar az elso felidoert...
    A bronzmeccsen nagyon szoritok ertuk, megerdemlik azt a bronzermet. HAJRA FIUK!

  • 2009.10.14 16:49:38Más Magyar

    Kedves "bunko_jobbos" !
    A sikereket nem bármelyik párt vélt ,vagy valós támogatásának köszönhetik,hanem a saját tehetségüknek...
    Kár lenne elkezdeni a szokásos handa-bandázást,ami elvonhatná a figyelmet ezen nagyszerű srácokról és az ő teljesítményükről.Örülök minden percnek amit a pályán töltenek és ezzel sok -pártállástól független - magyar szívű embernek okoznak végre sport örömöket a focijukkal!
    Hajrá srácok!A reptéren várunk benneteket és teljesen mindegy éremmel,vagy anélkül,de ti lesztek nekünk a legjobbak!!!!

  • 2009.10.14 16:50:27last minute

    Ritkán nézek magyar focimeccset.
    A jó focit szeretem, s nem tartom magam szakértőnek.
    Egyszerűen csak szeretem a jó játékot.
    Most ezek a fiúk olyan nagyszerű élményben részesítettek a VB alatt játékukkal, az első meccsük elvesztését elszámítva, amit még nem éltem meg magyar fociban.
    Köszönöm nekik ezt a csodás és felemelő érzést.
    Köszönet illeti azokat a mestereket, edzőket, felkészítőket is, akik eddig eljuttatták a srácokat.
    Nem hittem hogy ilyen boldogságot átélhetek, mint ezekben a napokban a mérkőzéseket nézve.
    Köszönöm!!!!
    És hajrá tovább fiúk!!!
    Már így is büszkék vagyunk rátok, de a bronz csodás lenne még.

  • 2009.10.14 16:51:38last minute

    Az első meccsüket leszámítva, /nem elszámítva/:))

  • 2009.10.14 16:52:19EMU

    Azért ennek a százszor leszerepelt magyaredző Egervárinak a szájából marha furcsán hangzik, amikor "játékosaim"-ról meg "csapatom"-ról beszél, nekem úgy tűnik, hogy kissé túlságosan az előtérbe próbálja helyezni magát, maradna a "tartalommal töltöttük meg a játékot" eget rengető baromságánál, az egyrészt hitelesebb az ő szájából, másrészt meg miután bebizonyosodott, hogy ezeket a srácokat akár egy női taxisofőr is vezethetné a vébén, akkor is tudnak annyit, hogy itt tartsanak, kissé szerényebb lehetne egervári mester.

  • 2009.10.14 16:58:48falum

    Én nagyon büszke vagyok a srácokra, soha nem gondoltam volna, hogy egy magyar válogatotnak így fogok szurkolni.A meccs végén az arcokon lehetett látni, hogy mennyi akarták a sikert. Tanulságos 1.félidő volt,ebből remélem tanulnak és meglesz a bronzérem.Az érem hiánya rosszabb lenne mint az elvesztett elődöntő!

    HAJRÁ FIUK!!!
    ELŐRE A BRONZÉRT!!!
    MEGLESZ!!!
    MINDENT BELE!!!

  • 2009.10.14 17:04:40mrs. white

    EMU-nak. Egervári szinte mindig megemlíti az előtte dolgozó edző kollágákat. Az edzőn meg csak annyi múlik hogy amikor én kézilabdáztam a csapat gerincét adó egyesületi csapat mindig megverte a hivatásos edzővel azt az ellenfelet akítől a tornatanár edzővel iskolai szinekben kikaptunk. "Csak az edző volt a különbség szinte". Ennyit számít. Ha nincs meg a játékosoklban a képesség akkor meg semmit természetesen. De ez egy másik történet. Egervári előtt a holland edző azért eltudta rontani ezt a csapatot. Más. Ha a Bozsik programot nem verik szét mégelőrébb tartanánk. Viszont a kollégiumok is rengeteget segítenek. ebből látszik hogy az alapoktól kellene kezdeni mert itt sem ügyetlenebb gyerekek vannak.Az egész csak pénz és hozzállás kérdése, és azért mert az előző miniszterelnök szereti a focit nem kell szétzúzni mindent. A fútóknak se kell eltörni a lábát azért mert fletó szeret futkosni.

  • 2009.10.14 17:14:19Keenan

    Egy név maradt ki az egész történetből, de talán a legfontosabb: Sisa Tibor. Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy ennek a mostani sikernek (mert mindegy, hogy bronzérem vagy 4. hely lesz a vége, ez bizony zajos siker számunkra) ő és szakmai stábja teremtette meg az alapjait.

  • 2009.10.14 17:21:36Gordiusz

    Kedves "bunko_jobbos. Lehet, hogy Te Orbán akadémiájától számítod ezen létesítmények alapítását, de a helyzet az, hogy az agárdi 2001 óta működik. És mivel a keret nagy része MTK-nevelés nagyjából cáfolható is, amit írsz. Másrészt a Bozsik program általános iskolásokra épített volna, amikből sehogy nem állhatott volna ki a mostani válogatott. Harmadrészt a Bozsik program a tömegesítést célozta, a válogatottakat viszont mindenhol az elit akadémiák képzik. Kormánygyalázás nem jött össze. Leülhet, egyes.

  • 2009.10.14 17:39:36spityeg

    Szerintem szar volt az egész...nincs olyan hogy első félidő meg második...kilencven perc van.
    Hiányzik a technika és a tökösség a játékosokból. Ezeket a játékosokat először kispályán kellene megtanítani. Az az Alap.
    Én így gondolom.

  • 2009.10.14 17:45:12kepike

    Nem mostanában láttunk így játszani magyar válogatottat,sőt én személy szerint még soha.Hajrá fiúk!

  • 2009.10.14 17:50:03TheDude

    Minden tiszteletem az U20 válogatotté. Habár felvétlről néztem csak a meccset, s tudtam mi lesz a végeredmény, a második félidő teljesen magával ragadott.

    Hosszú évek óta nem éreztem azt, h büszke lehetnék magyar fociteljesítményre, de ez a csapat az elmúlt napokban többször is bebizonyította, h nem feltétlenül kell hátul kullognunk ebben a sportban. Srácok, maradjatok ilyenek, s maradjatok együtt mint csapat is, s egy országot tesztek boldoggá vele!

    Köszönjük nagyon.

  • 2009.10.14 17:53:26nabu

    Hát szerintem van első és második félidő, de lehet, hogy én tudom rosszul a szabályokat. És itt elég éles volt a különbség a kettő között, tehát nem tudom mi a bajod; remekül játszottak.

  • 2009.10.14 17:53:42TheDude

    @spityeg: a srácok szerintem is elszúrták az első félidőt, de mindaz amit a technika, meg a tökösség hiányáról írtál, az egyszerűen nem igaz.

  • 2009.10.14 17:54:0871Nyul

    Ne bántsuk Egervári Sándort. Edző nélkül egy csapat egy félidő után nem tud így felállni, megváltozni. Tényleg kár volt az első félidőt odaadni nekik. De Hajrá Magyarok!

  • 2009.10.14 17:54:48themail

    Ezt a csapatot lényegében a hitük tette eredményessé. Ha a nagy csapat képes lenne ugyanerre, képességük megengedné, hogy az elmúlt 10-12 eb és vb közül 3-4 -re kijuthattunk volna : egyiken a nyolcaddöntőig is eljutottunk volna jól kikapni, a másik 3-on pedig gólzsákok lettünk volna, viszont kijutunk.

    Keenan
    Nem maradt ki Sisa neve, mint mrs. white írja is : "Egervári szinte mindig megemlíti az előtte dolgozó edző kollágákat." Én még megemlítem Both József és Róth Antal nevét. És Egervári igenis jól vizsgázott.
    Gordiusz
    Én végig balra szavaztam, de a Bozsik programot támogatom. Hiba volt megszüntetni, ez a "program" tényleg Orbán érdeme volt (akkor is, ha most sem fogok rájuk szavazni, mert erre is van okom bőven ;-) ).

  • 2009.10.14 17:58:28Norba17

    ez az U20-as csapat a magyar nagy válogatottat lazán elverné...
    lehet fizikálisan nem,de ezek a srácok szeretnek focizni és van bennük motiváció,ami a nagy csapatból max 2-3 embernek van

  • 2009.10.14 18:02:50Andres

    EMU-nak: Nem értem miért írsz ekkora bolondságokat.Egervári azért nyilatkozik így, hogy levegye a terhet a játékosai válláról.Azért van előtérben, hogy a sajtó inkább vele foglalkozzon, így a csapat tagjai nyugodtan koncentrálhatnak a soron következő mérkőzésre.Nem értesz a focihoz, ezt látatlanban megmondom.Amúgy meg miért nem tudsz örülni a sikernek?! Úgy emléxem a Honduras meccs után is írkáltál, hogy ez a csapat sehol nem lesz...szóval inkább nem kommentelj!

    Hajrá Magyarok!!!!

  • 2009.10.14 18:05:19Őslakos

    Csak egy dolgot nem értek, hogy mit szerencsétlenkedik itt a holland Koeman, amikor ilyen kíváoló edzőnk van mint Egervári.

  • 2009.10.14 18:12:50nynfus

    71Nyul:
    Ne bántsuk Egervári Sándort, de azért az első félidőért ugyanannyira felelős, mint a másodikért. Lehet, hogy a kiabálás is megtette a hatását, de nem véletlenül szervezte át a félidőben az egész csapatot.

  • 2009.10.14 18:14:00Goalissimo

    Osztályoztuk a magyarokat az elődöntő után!

    http://goalissimo.blog.hu/

  • 2009.10.14 18:25:38flea

    Korrekt nyilatkozat. Csak azt nem értem, a kezdő felállás hogy volt 4-4-2-nek elképzelve? Mert hogy nem az lett belőle, az tuti...

  • 2009.10.14 18:54:34OZ a Kételkedő

    Szerintem se bántsuk Egervárit!
    Én úgy éreztem, hogy ezen a meccsen pont az hiányzott, hogy ő nem ülhetett ott a kispadon.
    Ezzel együtt már most gratula a csapatnak!
    Pénteken pedig mindent bele!

  • 2009.10.14 18:59:46laos

    Egervári szakember és tudja mit csinál, csak nehogy túl sikeres legyen mert akkor rögtön leváltják...

  • 2009.10.14 19:08:15balfék

    "buno jobbos"!
    Nincs ellentmondás a felvetésedben? A 2002-ben leállított Bozsik programnak köszönhető a siker. Gondolkozz!

  • 2009.10.14 19:10:22Dragan Rafajlovic

    Meg ebbe is politikat vinni nem vagytok normalisak .
    Hajra fiuk nagyon buszke vagyok ratok :)

  • 2009.10.14 19:15:22carlo74

    sztem mindenki tudja, hogy a bozsik program hozta ezt nekünk.

    sok sok éve először volt jó érzés magyarnak lenni focimeccsen. ezt 11 húszéves hozta.
    nagy baki volt présingertől? persze. és?
    volt már, aki nem hibázott? nézzük meg németh tizenegyesét pl. másnapra mindenki elfelejtette. no, présinger is lőtt nagy gólt már.

    fejben is erős ez a csapat, fiatal ide, vagy oda. meg egervári is faszagyerek volt, lássuk be.

    és a jobboldal meg ezt hadd mondja, igaza van.

  • 2009.10.14 19:35:54themail

    A Bozsik-program jó dolog (lett volna), de nem érezni, hogy ehhez az u20-as csapathoz lenne köze : nem stimmel az évjárat. De győzzetek meg.
    A fociakadémiáknak nyilvánvalóan van nagyobb szerepük ebben a sikeresnek tűnő új utánpótlásnevelésben, jobban, mint a pár évet futott Bozsik-programnak. De mindkettőre igaz : a legfontosabb az lenne, hogy ne csak ez a mostani U-20-as évjárat legyen kiemelkedően sikeres, hanem mostantól fogva mindegyik. És mihamarabb a felnőtt csapat. Őszintén szólva ebben a mostani hangulatban én ezeknek sem látom semmi akadályát : ti hogy vagytok ezzel ?

  • 2009.10.14 19:46:54carlo74

    egyetértek. a bozsikprogram pedig az alapja volt az akadémiáknak, csak épp a források nem feltétlen államiak (ezen nem vitázom senkivel, lehet, tévedek..)

    az történt itt, amit vártam évek óta. sportemberekként élnek, dolgoznak, nem mondvacsinált sztárokként, mint a "nagyok".

    erősen gondolkozom, megnézzem-e a mai meccset..

    focista vagyok, sztár, sztárgázsival, akkoris, ha lófaszt se tudok a pályán elérni..
    egy generáció volt ilyen. és még mindig garázdálkodnak. ők ennyit tudnak, nem ez a gond, hanem az arcuk hozzá.

    az a kis pattanásos gyerek a végén ötször kért elnézést, hogy nem tudtak kiegyenlíteni.
    nem azért, de hányszor hallottunk ilyent a lipcseitől, vagy a lisztestől, vagy mondok még tizet mérgemben.

    szóval fejben is erősek, felálltak a FOS első 45 perc után, és elhittem, meg ők is, hogy nyerhetnek. ez iszonyú nagy dolog szerintem.
    ha együtt marad ez a csapat, és nem bolondulnak meg nagyon, akkor szép évek jöhetnek. azok pedig hozzák majd a rajongást, a példakép-ikon faktort, ami lássuk be, évek óta nincs. pelé mezekben rohangálnak, meg ibrahimovicsban a magyar kisklapekok. és nem nagyon akarnak focizni.. nem soká lesz koman mez, (remélem itt marad), meg gulácsi. és elfelejtjük ezt a rémálom huszonpár évet.

  • 2009.10.14 19:47:50Goalissimo

    U20, válogatott, Gera:

    http://goalissimo.blog.hu/

    Olvassátok!

  • 2009.10.14 19:48:36tanító

    Egervári Sanyibácsi,
    akkor lenne teljesen korrekt a nyilatkozat, ha hozzá tette volna " azt mondtam a fiúknak a kezdés előtt, hogy lassítsák Ghanaiak játékát, és kontrázzunk", csak az a baj Sanyibá.., hogy ezek a srácok nem erre vennak kódolva, hanem a totális támadófocira, abban eredményesek is.
    Gondolom, nagyon örült, hogy a fiúk megpróbálták az ön által adott eltévesztett első félidei taktikai utasítást a második félidőben helyrehozni. Látszik, hogy csak pár hete nevezték ki, ezért nem ismeri még őket.
    (talán, ha az elejétől hagyta volna őket focizni.........?..)

  • 2009.10.14 19:51:17Goalissimo

    U20, válogatott, Gera:

    http://goalissimo.blog.hu/

    Olvassátok!

  • 2009.10.14 19:54:42themail

    Hajrá ! Ahogy egy tornán az aranyérem a legfontosabb, úgy az utánpótlásnál a felnőtt csapat szereplése. Tovább az olimpiára, aztán egy eb-re/vb-re jussunk ki a felnőtt csapattal, aztán ott is egyszer majd jussunk tovább a csoportkörből. Stb. Mindig legyen következő cél a szakma előtt, és akkor ugyanígy menni fog, mint most ahogy sikerült a fiúknak. Hittel. Egyszerű ez. Egyelőre nagyon sok múlik ezen a mostani U-20-as csapaton : ha sikerülne az olimpián is mondjuk a 8-ban lenni, óriási lendületet adna ennek, amit itt fent írok. De különben már az eddigi óriási eredmény is nagyon sokat számít !

  • 2009.10.14 20:20:56blaiser

    Azert a kituno masodik felidohoz kellett egy a mieinkhez hozzalassulo ghanai csapat is. Politikailag korrekt modon ezt ugy mondjak hozzafaradtak a mieinkhez, persze konnyen lehet hogy ez volt a taktikajuk es egyszeruen kifutottak magukat, de az is lehet egyszeruen csak visszavettek a tempobol es az agressziv letamado stilusbol. Nem ertek a focihoz, de amig a mieinknel az egesz meccs alatt az atveszem, lekezelem, majd korbenezek hol a csapattars stilusu gurigazas ment egy-ket kiveteltol eltekintve, addig a ghanaiak a masodik felidoben is kepesek voltak kipasszolni a magyarokat, gyorsabbnak, technikasabbnak tuntek. SZvsz van hova fejlodni.

  • 2009.10.14 20:32:46lápi lidérc

    2009.10.14 16:35:11bunko_jobbos
    Igazad van, be kell ism,ernünk, hogy egy hülye paraszt vagy, pedig nem szerettük volna.

    Az egy percig se zavarjon, hogy a magyar fiatalok nagy része a Sándor Károly Akadémiáról került a válogatottba.

    Az se, hogy Viktorkád 4 év alatt egymaga többet lopott, mint a szocik-szadeszesek együtt 7 év alatt, de ez nem is ide való, mivel itt sportról van szó.

  • 2009.10.14 20:37:30lápi lidérc

    2009.10.14 16:52:19EMU
    Ja, tényleg százszor leszerepelt.
    Nagyjából annyi csapattal nyert csak bajnokságot, ahányban megfordult.
    Tényleg nagy leszereplés.

    Öcsém, te annyira hülye vagy, hogy ha tudnád, hogy forog a Föld, kapaszkodnál.

  • 2009.10.14 20:43:27goireland

    Udv! EMU te idiota barom mar megint itt koptatod a kezed!Miert nem nezel valami mas sportot.Okorsegeket irni folosleges,inkabb menj hokizni az agyadba te sotet f...! Kulonben jol felepitett taktikaval es termeszetesen motivaltan mentek ki,csak sajna holt faradtan.Hajra Magyarok!!

  • 2009.10.14 20:43:53lápi lidérc

    2009.10.14 19:47:50Goalissimo
    Mondtam már, hogy takarodj a picsába az önfényezéseddel, nem kíváncsi rád senki.

  • 2009.10.14 20:45:43lápi lidérc

    2009.10.14 20:20:56blaiser
    Szerintem te másik meccset néztél.

  • 2009.10.14 20:58:19Jómunkásember

    EMU te ritka nagy seggfej vagy, tök normálisan nyilatkozott az Egervári, a csapat tagjai detto, ulj le egyes.

    KÖSZÖNJÜK A CSAPATNAK ÉS A STÁBNAK HOGY A LEGJOBB 4 KÖZÖTT JÁTSZHATUNK!!!

  • 2009.10.14 21:06:31büntipárti

    Először is szívbőL gratulálok a csapatnak és mindenkinek, aki részt vett a felkészítésben. Én csak annyit szeretnék hozzátenni az előttem szolaltakhoz, hogy aki képest azt megcsinálni, amit Egervári tett ezen az elődöntőn annak a világ legjobbjai között a helye tudnillik 15 perc alatt egy enervált, fáradt csapatból egy motivált, energikus gárdát varászolt. Nagyon kevesen tudják ezt, úgy gondolom, hogy ez a frenetikus siker nagy részben az ő munkáját is dicséri.
    Ha tehetem mindenképp kimegyek ferihegyre egyte ünnepelni és titkon én is remélem mint Ti mindannyian, hogy egyszer még sirhatunk együtt egy VB döntőjén.

    HAJRÁ MAGYARORSZÁG!
    SZÉP VOLT FIÚK!

  • 2009.10.14 21:09:29tcom

    Néhányan eltévedtek. Ha az első perctől úgy játszunk, ahogy a második félidőben, akkor a második félidő közepén feltehettük volna a kezünket. Ezt nem lehet bírni. A Ghánaiak fizikailag erősebbek, amíg nem fáradtak el védekezni kellett és kibekkelni. Ha a csapat kivont kardal rohamozott volna az első perctől, akkor azt érte volna el, hogy az első félidőben nem kap gólt. A másodikban meg jártányi erejük sem lett volna.
    Ezt hívják taktikának és realitásnak.

    Olvasom, hogy Gera lemondta a válogatottságot. De kit érdekel ez most? Amikor csak arra gondolok, amikor könnyes szemmel, megrökönyödve néztem a "gyerekeket" a Ghánai meccs lefújása után. A VB-döntőbe való bejutást (!!!) vesztették el és sírtak. Mekkora sportemberek ezek?! Örök hála az élményért és végre nem nevettek a világban egy magyar focicsapaton.

  • 2009.10.14 21:10:25goireland

    Jomunksember! teljesen igazad van!!Valaki mondja meg nekem miert van az,hogy ilyen teljesitmeny utan akadnak olyan emberek akik fikaznak.Talan ilyenkor elegulnek ki vagy valami nem oke a fejben?????En spec konnyeztem pedig nem szokasom.Koszonom a sracoknak az elmenyt amit kaptam felejthetetlen volt!!!

  • 2009.10.14 21:12:35blaiser

    2009.10.14 20:45:43lápi lidérc:
    Kivetelesen en is azt kivanom, ne legyen igazam!!

  • 2009.10.14 21:16:21goireland

    Ja es meg nincs vege persz!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2009.10.14 21:43:31slovens78

    Halló! "bunkó jobbos"-okkal NEM KELL FOGLALKOZNI, NEM RÓLUK SZÓL A CIKK ÉS NE EBBEN ÉLJÉK KI MAGUKAT, HOGY VISSZAJÁRNAK A KOMMENTJEIK REAKCIÓIT NÉZEGETNI, AZ ILYENRŐL NEM KELL TUDOMÁST VENNI. AKÁRHOGY IS, ELÉRTÉK A SRÁCOK EZT A NAGY SIKERT, GRATULA NEKIIK! Megkérek mindenkit, hogy az ilyen lényegtelen kommenteket szarjátok le! Csók, jövő évtől éljen az U30-as válogatottunk! :DD

  • 2009.10.14 22:27:52storage

    Nagyon szép volt a meccs, ez tény. Remélem, hogy látjuk még ezt a csapatot!

  • 2009.10.15 00:00:25buntus

    OLEEEEEEEEEE OLLLEEEEEEEE OOLLEE OLLEE OLLEEEEEEEEEEEEEEE

  • 2009.10.15 00:10:29d3vnull

    Hát nem tudom, úgy gondolom, hogy leginkább annak köszönhető ez az eredmény, hogy itt olyan srácok fociznak akiknek jelent valamit a címeres mez és a lelküket kiteszik, de persze lehet, hogy tévedek.

  • 2009.10.15 00:14:48Beri1414

    Sziasztok ! Vegyes erzelmekkel olvassa az ember amiket irtok,aki futbalozott talan tudja hogy nem egyszeru csucsformaban jaratni egyettlen csapatot sem!:)Neha fol kell emelnie az edzonek a szavat,es az elso felido utan azt hiszem rafert a sracokra ,es ugy tunt pozitivan hatott !Nagyszeru erzes volt latni a kuzdenitudast,es a nyerniakarast,orom es buszkeseg volt magyarnak lenni,es a kimaradt helyzetek ,illetve a gol utani libabor igazan szep emlekeket okozott!Nagyszeru erzes volt arra a kerdesre valaszolni! Who is your team? Amikor csillogo szemmel es buszken mondod !Hungary!Ezt nem artana elfelejteni! Mindanyiunk vilagraszolo sikere ez ,es remelem hogy a sracok ratesznek meg egy lapattal ,es bezsebeljuk azt a bronzot! Hajra Magyarok!:)))

  • 2009.10.15 01:03:28pirosmate

    Koppenhágából írok... És nem, nem voltam kint a meccsen. Viszont egy szállóban laktam a csapattal. A cégünk értekezlete a szomszéd tárgyalóban volt, a válogatott taktikai értekezlete mellett. Én még ennyi, láthatóan berittyentett, kishitű, nyeszlett pöcsöt nem láttam egy rakáson. Lehet, hogy a Gera-affér után történt, de akkor is. Szintén szarul fest a dohányzó sportember, abból is volt ott pár. Szép kis csapat, mondhatom. Vajh mennyit futhatnak Cooper teszten? Ja, hogy este nyertünk, ezek után is? Furcsa véletlen.

    A Jóisten óvja meg Komanékat attól, hogy ugyanebbe a retek felnőtt közegbe integrálódjanak bele.

    Nekik gratula: szép volt srácok! Lehet, hogy pénteken 20 év után újra meccset fogok nézni!

    :-D

  • 2009.10.15 01:48:11Nadordentist

    Olvastam pár hozzászólást és nagyon örülök annak, hogy sok emberben ismét megmozdult valami ha a magyar fociról van szó! Bennem is eddig nem tapasztalt érzelmeket kavart ez a csapat aminek nagyon örülök. Végre úgy ülök le meccset nézni hogy nem attól kell tartani, hogy mennyire verik meg a csapatot. És ez nagy szó!
    Én nem igazán vagyok nagy szakértő de azt tudom és látom, hogy egy igazi csapat játszik a pályán nem pedig pár srác rúgja a bőrt a grundon!
    Szóval egy szónak is száz a vége nagyon büszke vagyok a fiúkra és most igazán nagy örömmel tölt el hogy ezek a gyerekek a honfitársaink!

    HAJRÁ SRÁCOK! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

    Ui: aki itt is csak politizál az megint csak le fog maradni a lényegről!
    Végre van egy csapat akikre büszkék lehetünk, szóval tegyük ezt és ne acsarkodjunk legalább most az egyszer!

  • 2009.10.15 08:50:10spityeg

    Én nem tudom egy meccset néztünk-e. De ha igen...és ez az u-as válogatott elverné a "nagy " válogatottat...hát arra nem kell büszkének lenni. Mert azt talán itt a telepen egy négy plusz egyes csapat szarráverné...meg az U-huszas urakat is:)Pedig nem volt "elit akadémia"...makkoscipő van, de a labda azon is kerek...De én szurkolok

  • 2009.10.15 09:55:41orient

    most olvasom Egervári mit mondott. Nem hangzik ez olyan marketing dumának? Látványos javulás következett be a 2. félidő játékában amit elsősorban a SRÁCOKNAK köszönhetünk. Erre ahelyett hogy rájuk helyezné a hangsúlyt hogy igen a srácok nagyot alakítottak magát teszi a fénybe, ordítottam velük, és olyan fasza edző vagyok hogy erre mindenki sokkal jobban játszott, nem Ők hanem én voltam a kulcs itt. Vagy csak én utálom ezt az Egervárit még mindig túlságosan? Arany is meglett volna a Sisával vagy 1 jobb edzővel. Gratula a srácoknak.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől