Ghána a szupercsatárkettőssel támad

| 2009.10.13. 09:08 - Csizmazia Zoltán

Ghána korábban háromszor már eljutott az U20-as vb-elődöntőig, ahonnan kétszer a döntőbe is beverekedte magát: 1993 és 2001 után megint fináléról álmodik. A sort Magyarország szakíthatja kedden délután.

Az afrikai válogatott most jutott negyedszer az U20-as világbajnokság elődöntőjébe, eddig kétszer a döntőig ment, de 1993-ban Brazíliától, 2001-ben Argentínától kapott ki. Az afrikai utánpótlásfutball erejét jellemzi, hogy az eddigi 16 tornán a kotinens összesen nyolc érmet – négy ezüstöt és ugyanennyi bronzot gyűjtött.

Ghána 1993-ban jelent meg az U20-as tornán, majdnem megnyerte, a fináléban egy félidőn át vezetett Brazília ellen. A csapat legnagyobb egyénisége Samuel Kuffour volt, aki később a Bayern sztárja lett, de emlékezhetünk még az Anderlecht és a PSV egykori játékosára, Nii Lamptey-re is.

Az afrikai válogatott – 1995 kivételével – 2001-ig mindegyik világtornán részt vett, mindig csoportelsőként jutott az egyenes kieséses szakaszba.

Nyolc éve megint majdnem a csúcsra ért, a brazilokat is kiverve a döntőt egy másik dél-amerikai, Argentína ellen veszítette el. Ebben a csapatban napjaink sztárjai futballoztak: Sulley Muntari vagy Michael Essien.

Ez után hosszú szünet következett, és csak idén kvalifikálták magukat ismét a legjobbak közé. Ha úgy nézzük, Ghána nyolc évente vb-döntőt játszik, ezt a sort most Magyarország szakíthatja meg.

Hihetetlen gazdag utánpótlását jellemzi, hogy Ghána az U17-esek között is nagyszerű eredményeket ért el korábban. Kétszer megnyerte a fiatalabb korosztály világtornáját, két ezüst és egy bronzérmével a harmadik legsikeresebb U17-esei vannak a világon, csak Brazília és Nigéria előzi meg.

Azzal együtt is, hogy Ghána eddig hét érmet nyert utánpótlás-világbajnokságon, felnőtt vb-re csak egyszer, 2006-ban tudott eljutni. Ott az olaszok mögött még továbbjutott, de a nyolcaddöntőben kikapott Brazíliától.

Ghána veretlenül jutott túl a mostani, egyiptomi U20-tornán a csoportmeccseken, legelőször 0-1-ról fordított, és verte Üzbegisztán: a 47. percben még az ázsiai csapat vezetett, majd 15 perc alatt, Osei és Adiyiah góljaival nyert Ghána.

A második fordulóban Anglia következett, Ghána kiütötte európai ellenfelét. Különösen Andre Ayew gólja volt zseniális, Dominic Adiyiah ezen a meccsen két gólt lőtt.

A csoportelsőség volt a tét az Uruguay-jal játszott mérkőzésen, az utolsó pillanatban egyenlített a dél-amerikai csapat, de Ghána így is nyerte a négyest.

A nyolcaddöntőben, hosszabbításban, 2-1-gyel verte ki azt a Dél-Afrikát, amit a magyarok simán, 4-0-ra. Ezúttal is Dominic Adiyiah döntött, a 99. percben lőtte tovább csapatát.

A negyeddöntőben Dél-Korea következett, Ghána végig magabiztosan vezetve, Adiyiah újabb két góljával jutott tovább. A csatár 6 góljával vezeti a góllövőlistát.

A csapat 5 meccsén 13 gólt rúgott, hatot kapott. A statisztikák szerint 105 kapura lövéssel próbálkozott, amelyből 42 el is találta a kaput, ez meccsenként több mint nyolcat jelent.

A keret majdnem fele a hazai bajnokságban szerepel, mindössze 11 légióssal érkeztek a vb-re, és közülük is csak nyolcan futballoznak Európában.

Egyértelmű, Dominic Adiyiahtól kell a legjobban tartani. A norvég Fredrikstad idegenlégiósa a vb előtt 14 U20-as válogatott meccsen lépett pályára és 14 gólt lőtt. Hazájában a Hearts of Lionsban futballozott, alig 19 évesen az év válogatottjába is bekerült, a bajnokság legértékesebb játékosának választották. Norvégiában a tavaly még bajnoki ezüstérmes, idén kiesés ellen küzdő Fredrikstadban négyszer lépett pályára, gólt még nem lőtt.

Eljött a mi időnk

"Játékosként valószínűleg soha vissza nem térő lehetőség előtt állunk. Azt szeretnénk, ha országunk büszke lenne ránk, és ezért mindent meg fogunk tenni" - mondta a Adiyiah a FIFA honlapján. A torna egyik felfedezettjének a brazil Ronaldo a példaképe, angol, francia, vagy spanyol klubban szeretne futballozni, és a világ egyik legjobbjává akar válni. "Nagyszerű játékos, akivel nagyon jól megértjük egymást a pályán. Mindketten gólerősek vagyunk, passzokkal is segítjük egymást" - mondta a négygólos Oseiről, akivel vb leggólerősebb csatárkettősét alkotják.

Az eddigi tizenhárom gólból négyet vállalt a Twente csatára, Ransford Osei. Még csak decemberben lesz 19, de két éve már, hogy a World Soccer magazin a világ 50 legtehetségesebb fiatal játékosa közé választotta. Már felnőtt válogatott is volt, a 17. születésnapján. 2009-ben került az izraeli Maccabi Haifához, ahonnan kölcsönbe érkezett nyáron a Twentéhez.

Egy riportban azt mondta magáról: „Az szeretném, ha Patrick Kluivert fejmunkáját, Samuel Eto’o gyorsaságát és labdabiztosságát, Thierry Henry gólérzékenységét ötvözné a játékom.” Az U20-as válogatottban 19 meccsen eddig 17 gólt lőtt.

Andre Ayew pedig, aki Angliának és Dél-Afrikának is gólt lőtt, az egykori 73-szoros ghánai válogatott Abedi Pelé fia, jelenleg a Marseille keretének a tagja, de a másodosztályú Arlés kölcsönjátékosa.

A két nagyszerű csatár és a középpályás mellett David Addy érdemel még figyelmet, a védő már három gólt készített elő. Sárga lapjai miatt a szintén védő Jonathan Mensah fog hiányozni a magyarok ellen, ő eddig minden találkozót végigjátszott.

Ghána útja az elődöntőig

Csoportkör

Ghána–Üzbegisztán 2-1 (0-0). Gólszerző: Osei (60.), Adiyiah (75.), ill. Karimov (47.)

Ghána–Anglia 4-0 (1-0). Gólszerző: Adiyiah (38., 88.), Ayew (57.), Osei (82.)

Uruguay–Ghána 2-2 (0-0). Gólszerző: Lodeiro (74.), A. Hernández (91.), ill. Rabiu (54.), Osei (70.)

Nyolcaddöntő

Ghána–Dél-Afrika 2-1 (1-1, 0-0). Gólszerző: Ayew (66.), Adiyiah (99.), ill. Erasmus 58.)

Negyeddöntő

Dél-Korea–Ghána 2-3 (1-2). Gólszerző: Pak Hi Szeong (31.), Kim Dong Sub (82.), ill. Adiyiah (8., 78.), Osei (28.).

Címkék:

Kommentek

  • 2009.10.13 09:21:25orient

    ez a Koman gyerek rohadtul fog hiányozni :(((

  • 2009.10.13 09:35:59qgiate

    Felveszem a kedvenc indexes szavaim közé, a "sokkolta" mellé a "szupercsatárkettős"-t is! :)

  • 2009.10.13 09:45:18Dunyi az Agilis

    Azt azért ne felejtsük el, hogy Essien-képző utánpótlás ide, nyolcévente világbajnoki döntő oda, eddig nem játszottak világverő (értsd olasz, vagy cseh kaliberű) csapattal, ehhez képest majdnem minden meccsen kaptak gólt. (Az angol meccs minen szempontból kivétel, azt nem is igazából értem... Ilyen szar az angol utánpótlás?)

    Tipp:
    Magyarország-Ghána 2-1
    Németh, Futács, ill. Adiyiah (vagy a másik)
    És kivételesen a rendes játékidőben! Ideje lenne kicsit pihenni is a döntőre...

    Hajrá magyarok!!!

  • 2009.10.13 09:53:23mézvirág

    Németh K. meg állítólag hasmenéstől szenved...

  • 2009.10.13 09:53:34közlekedési bűnöző

    Melyik TV közvetíti a mai meccset?

  • 2009.10.13 09:56:07Alkibiadész

    Akárhogyan is, de hajrá magyarok!

  • 2009.10.13 10:02:08mézvirág

    m1 és eurosport sztem

  • 2009.10.13 10:06:42Flankerr

    M1 16:30.. telesport.hu -n nézhető neten is

  • 2009.10.13 10:07:32frankó néró

    Mostmár az m1 is közvetít hogy ilyen messzire jutottak :D szánalom... Amúgy nézegettem a Ghanaiak útját idáig de szerintem sokkal gyengébb csapatokkal találkoztak mint mi.

  • 2009.10.13 10:10:12András Csepelrőlh

    16:20tól az m1

    Az esélytelenek(?) nyugalmával.

    Ma jön az egyiptomi Elnök M.o-ra, látogatóba.
    Kibírhatta volna a hétvégéig, hozhatta volna az aranyat!

  • 2009.10.13 10:13:14christvhu

    azért nem lesz eccerű...
    Ria Ria Hungária!

  • 2009.10.13 10:13:21zzozz

    Magyarország - Ghána 1-3

  • 2009.10.13 10:17:54Geolány

    Hajrá Magyarország!!!!!

    zzozz: Ne mááááááááááár!

  • 2009.10.13 10:26:52Moob21

    Én pont azon gondolkodtam, hogy miért ilyen sikeresek fiatalon az afrikai labdarúgók... szerintem genetika... sokkal hamarabb érnek fizikálisan... egy U17-es afrikai srác fizikálisan már kb. egy 25 éves angol szeplős focistával ér fel...(Rooney kivétel) :)

  • 2009.10.13 10:31:10Picurigor

    A Eurosport is adja a meccset. Én ott fogom nézni, mert bár ott is gáz a kömmentátor, még mindig jobb, mint az m1-en - szerintem.

  • 2009.10.13 10:34:24KeRTi

    Szomorú vagyok a korai időpont miatt, de majd rohanóléptekkel jövök haza, remélem nem maradok le sokról!
    Futácstól nem várok már gólt, mert a kapuralövései gyengék, viszont a labdát fantasztikusan tartja - a gyengébb ghánai védők között ezzel lehetne dolgozni gólpasszra (esetleg egy fejesgól beleférne). Krisztián a kihagyott büntetője óta szárnyakat kapott, remélem a döntőig szárnyal velük, és ezen a mérkőzésen is betalál...
    Koman óriási mértékben fog hiányozni, de ahogy ők mondták, a csapatnak érte is győzni kell most, mert megérdemli a döntőben szereplést.
    Tippem szoros, de gólzáporos meccs, a végén magyar sikerrel: a védelmünk állni fogja a sarat.
    Hajrá Magyarország!

  • 2009.10.13 10:35:23KeRTi

    @Moob21: én elhiszem azt is, hogy tényleg nem akkor születtek, mint amikorra anyakönyvezték őket...

  • 2009.10.13 10:37:03kispufi

    Dunyi, az angol utánpótláson valószínűleg nyoot hagy, hogy tehetséges fiataljaik zöme a légiósok miatt nem kerül be anyaegyesületük nagycsaapatába,hanem alacsonyabb osztályba adják őket kölcsön, viszont akik olyan jók, hogy ezt az akadályt is megugorják, nos, azokat meg klubjaik nem engedték el a vb-re, így nagyjából az angol U20-asok B-csapata szerepelt (le) ezen a vb-n. Ghána 4-0-s sikere ellenük így is tiszteletet parancsoló, de mondjuk a mi csoportbeli 4-0-unk is az Dél-Afrika ellen, miközben ellenük a 16 között a ghánaiak 120 percig izzadva nyertek csak 2-1-re.

  • 2009.10.13 10:37:13tanninvadász

    hajrá srácok, el kell őket páholni. Irány a döntő!

  • 2009.10.13 10:54:27vörösnegro

    Ez a Németh-hasmenés komoly? Ne má! Mondjuk könnyen lehet. Egyiptomban sokan összefossák magukat még 5 csillagos szállodában is.

    Reméljük nincs gond. Akkor elkapjuk őket, de rohadt nehéz lesz.

  • 2009.10.13 11:08:15mézvirág

    vörösnegro

    A focitippen olvastam!
    Reméljük nem komoly, bár tény h az ottani kosztot nagy mennyiségű pálinkával lehet csak megúszni...

  • 2009.10.13 11:09:45nagy1

    Moob21: ez rasszista szöveg.

    Akkor én is leírhatom, hogy sokkal hamarabb érnek, de megrekednek egy szinten?

  • 2009.10.13 11:10:41vörösnegro

    Ja, vagy unikummal, ha van a duty free-ben a reptéren, mielőtt elutazol:-)

    Közben én is megnéztem az ns online-on. Nincs gáz, játszik.

  • 2009.10.13 11:16:46KeRTi

    @nagy1: áruld már el, ha azt mondják, hogy jobb a génállományuk ebből a szempontból, és ez TÉNY, az hol rasszizmus? mi itt a fociról beszélünk, nem a bőrszínről:)

  • 2009.10.13 11:36:13vörösnegro

    KeRTI és @nagy1 közti vitát eloszlatva:

    A fekete srácok hihetetlen adottságokkal rendelkeznek. A fekete fiúk fele annyit sem kell, hogy edzőterembe járjanak és olyan testük lesz, hogy vért hugyoznak értük a nők. A fekete csajok, meg úgy, de úgy néznek ki és olyan frankón mozognak, hogy beszarunk tőlük. És ezért fantasztikusak!

    Remélem ez nem hangzik rasszizmusnak, mert én nagyon nem vagyok rasszista. Nagyon nem!

    Egyébként remélem ma mi leszünk jobbak. Aztán majd a bronzmeccsen szurkolok Ghánának.

  • 2009.10.13 11:44:26CoolBrady

    Elvileg ez is rasszizmus, még ha dicsérő szavak hangzanak is el. Legalábbis amerikában ezért szerintem be tudnának perelni. Nagy fasság az egész

  • 2009.10.13 11:47:16riado

    tenyleg gaz h koman nem jatzhat.De igy is nyerunk.2-1 nekunk

  • 2009.10.13 12:01:31itsike

    Én egy kicsit sem vagyok elragadtatva az afrikai alakulattól. Szerintem az eddigi eredményeink alapján abszolút verhetőek.Gólt, vagy gólokat kaptak szinte minden meccsükön, ráadásul Dél-Afrikát csak 2-1-re gyűrték le (tudom, hogy nem számít, de mi akkor is 4-0-át adtunk nekik). Nem is beszélve arról, hogy a kis koreaiak két gólt fejeltek nekik. Úgyhogy hajrá magyarok! Még párszor eldúdolnánk a képernyők előtt a Himnuszt. székelyföld veletek van!

  • 2009.10.13 12:17:55buntus

    Ghána: Adjei – Inkoom, Addae, D. Addo, Addy – Agyemang, Agyemang-Badu, Rabiu, A. Ayew – Adiyiah, Osei.

    Magyarország: Gulácsi – Zámbó, Debreceni, Szabó J, Présinger – Korcsmár, Simon Á., Kiss M. – Gosztonyi – Simon A., Németh K.

    34 fok lesz.... A populárisan hiperpigmentáltak nyilván jobbaN bírják majd mint a mieink...

  • 2009.10.13 12:24:10hajrámagyarok

    Igaz hogy nagydarabok, erősek, de ezáltal nehézkesek, beforgathatók, a két szélső védő kapuig felfut, de így a védelem sebezhető, könnyen mögéjük lehet kerülni. Támadásban lehengerlőek, de 7-8 játékos támad, így kontrából verhetők, főleg, ha az első gól a miénk.
    Egyedül akkor lehet baj,ha a bíró szereti (és engedi) a favágást, mert akkor szétrúgnak, elnyomnak.
    Szerintem a csapatunk van annyira CSAPAT, hogy átmenjen rajtuk!!!

  • 2009.10.13 12:26:11hajrámagyarok

    Futács is jókat fejelhet, mert eddig jól fejelő védelemben őrlődött mindig (csehek, olaszok)de ezek a levegőben olyan jól érzik magukat, akár egy pingvin :)

  • 2009.10.13 12:29:54hajrámagyarok

    Ez a "szupecsatárkettős" pedig a felfutó szélsők passzaiból "él", tehát ki kell iktatni a szélsőket.
    (Mondjuk ezt Egervári nálam sokkal jobbantudja...)
    Egyébként valószínűleg ezért játszunk két csatárral, mert két-két embert állítanak Némethre és Futácsra...
    Meglesz a meccs!!!!!!!!

  • 2009.10.13 12:50:44Harvey mar van

    itsike jó arc vagy!:)

  • 2009.10.13 12:57:01abedi pelé

    reálisan nézve nincs sok esélyünk.
    de ésszel megverhetjük őket

  • 2009.10.13 13:11:19jorosz5

    Az m1 kommentátora gáz, hallgathatatlan, idegesítően emelt tónuson beszél hülyeségeket, úgyhogy hajrá magyarok és hajrá Eurosport!

  • 2009.10.13 13:15:10ovacak

    hajrámagyarok ... a pingvin az egy madar :P

  • 2009.10.13 13:19:32hajrámagyarok

    ovacak!
    ja, csak nem tud repülni..:)

  • 2009.10.13 13:20:51hajrámagyarok

    így valószínűleg a levegőben pont olyan szarul érzi magát, mint a Ghánai védők... :)

  • 2009.10.13 13:22:28hajrámagyarok

    Ne nézzetek m1-et, csak hang nélkül, és kapcsoljatok hozzá rádiós közvetítést :)

  • 2009.10.13 13:41:48hajrámagyarok

    Győzni fogunk !!!!

  • 2009.10.13 15:21:35hajrámagyarok

    http://nst.blog.hu/2009/10/10/u20_as_vb_egyiptom
    ezt olvassátok el, cümmögők!

  • 2009.10.13 17:22:47Picurigor

    Hűha, hát eddig eléggé dezorinentáltak a fiúk!
    A második félidőre fel kell éledni!

    Gyerünk, srácok!
    Most már ne itt torpanjunk meg!

  • 2009.10.13 17:30:11lápi lidérc

    Bassza meg, úgy játszanak, mint szombaton a felnőttek...
    Csak azoktól ezt szoktuk meg, ezektől meg nem.

    Remélem, a szünetben Egervári helyre teszi őket fejben. Még nincs veszve semmi.

  • 2009.10.13 17:31:04lápi lidérc

    Némethet lecserélték, azt hiszem, itt buktuk el.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Bookline

OnGo beszámolók

  • Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe
    Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik.
  • Játssz és nyerj!
    Játssz és nyerj! Ha idén még nem voltál síelni, most még megteheted! Hogyan? Válaszolj 3 kérdésre és nyerd meg a 2 személyes 6 napos sívakáció egyikét Nassfeldre!
  • Sörben ázva...
    Sörben ázva... Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, nagyjából a harmadik liter sör elfogyasztása után, mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmben, Thompsonnak és az ügyvédjének, amikor bementek a Cirkuszba beéterezve és bemeszkalinozva.
hirdetés