Koman, Németh: 2 álompassz, 2 csodagól

| 2009.10.10. 13:53 - Index

A magyar U20-as válogatott az egyiptomi világbajnokság negyeddöntőjében hosszabbítás után 3-2-re verte Olaszországot, Egervári Sándor csapata már az első támadásból gólt szerzett.

A labdát remekül fedező Németh Krisztiánt Gentili lerántotta a tizenhatoson belül, a jogos tizenegyest az Olaszországban játszó Koman Vladimir magabiztosan lőtte a jobb alsó sarokba.

Koman és Fiorillo jól ismerik egymást, a meccs előtt az olasz kapus megjegyezte, ha tizenegyeshez jutnak a magyarok és Koman lövi, tudja, hova jön a lövés. Ennek ellenére a másik irányba vetődött.

Komannak ez volt a negyedik gólja a vb-n, a második, amit tizenegyesből szerzett. A csehek elleni büntetőpárbajban is belőtte tizenegyesét, tehát ez volt a harmadik büntető, amit a vb-n értékesített. Az eddigi kettőt a bal alsó sarokba lőtte, most változtatott és a jobb alsóba helyezett.

A magyar csapatkapitány – aki a keddi elődöntőben sárga lapjai miatt nem játszhat - játékával és gólpasszaival is kitűnik a mezőnyből, a hosszabbításban kétszer is pazar labdát adott Németh Krisztiánnak.

A 112. percben a kezdőkörből, de még a magyar térfélről indította a két védő közt kilépő Némethet, a Liverpool Görögországba kölcsönadott csatára remekül vette át a labdát, elhúzta a kapus mellett, és jobbal az üres kapuba gurított.

Az olaszok egy perc múlva egyenlítettek, de három perc múlva ismét vezettünk. Koman a magyar térfélről, a jobb oldalról lőtte be a labdát a védők mögé. Németh most is remekül mozdult be, erőszakosan beállt az olasz védő elé, majd a kifutó kapus mellett ballal lőtt a hálóba.

A meccs után kiderült, Némethet második góljánál nem az zavarta, hogy ballal kellett lőnie, sokkal inkább az, hogy a védő a jobb lábáról félig letaposta a cipőt. A videón látszik, hogy akkor húzza vissza, mikor az ünneplő kupac aljáról előkerül. Az Eurosport kommentátora szenzációsnak nevezte mind a passzt, mind Németh befejezését.

A válogatott kedden 16.30-kor a legjobb nyolc között a dél-koreaiakat 3-2-re legyőző ghánaiakkal játszik a döntőért.

Kommentek

  • 2009.10.10 14:43:13FlybyWire

    TÖMVE van az összes videomegosztó magyar nyelvű kommentárokkal, de sikerült megtalálni az egyetlen olaszt? :) bravó

  • 2009.10.10 14:58:21jaszboldog

    a Eurosport-videó kommentátora nem olasz, hanem román. Szép volt fiúk!

  • 2009.10.10 15:40:54TFL

    hát igen, olasznak lehet hogy olasz az a kommentátor, de hogy románul beszél, az biztos....

  • 2009.10.10 15:43:45Zöldfoci

    Fiúk, ez egy román nyelvű kommentár, nem pedig olasz. :)

  • 2009.10.10 15:45:24terrormaci

    ki nem szarja le, SZÉP VOLT FIÚK!! Nem is emlékszem, mikor izgultak ennyien a kocsmában magyar válogatottért és mikor volt ekkora hangorkán a magyar gólok után és bazmegolás az ellenfél góljainál. Igazi élmény volt!

  • 2009.10.10 15:46:12gwe

    Most komolyan hagyjuk szerencsétlenkedni (bohóckodni), Torghellét az "nagycsapatban", ha van egy ilyen szintű játékosunk. Magyarázza meg nekem valaki, hogy miért lenne olyan rossz ha Németh Krisztián a felnőtt csapatban csatárkodna?

  • 2009.10.10 15:48:04Csodálatos Világ

    Éjjel olyan csodálatossá vált a Világ!
    Magyar:
    http://www.youtube.com/watch?v=dTaUSFSaZaw

  • 2009.10.10 15:55:31playgorro

    BRAVÓ, köszönjük fiúk!!!

  • 2009.10.10 16:10:40Akker Matthiersön

    Nem is olasz a kommentátor, hanem szerintem szlovén! "Az Eurosport olasz kommentátora szenzációsnak nevezte mind a passzt, mind Németh befejezését."

  • 2009.10.10 16:47:52mi_a_szosz

    "Nem is olasz a kommentátor, hanem szerintem szlovén! "Az Eurosport olasz kommentátora szenzációsnak nevezte mind a passzt, mind Németh befejezését.""

    Mar nem azert de az Eurosport kommentatora se nem szloven se nem olasz, o roman. . .

  • 2009.10.10 17:11:14Gatinho

    hahahaha, milyen olasz kommentátorról beszél ez? Román... :) Nem mintha baj lenne, icipicit tényleg hasonlít az olaszra, persze ezt egy indexesnek nem kell tudni megkülönböztetni. :D

    Hajrá Magyarok!

  • 2009.10.10 17:22:40antitaxis

    Egervári rulez!

  • 2009.10.10 17:48:35degi2004

    szÉp volt fijjúg !

    de azért a 2. olasz gólt nem kellett volna bekapni - a fickó "percekig" sétált a labdával anélkül, hogy valaki elgázolta volna

  • 2009.10.10 18:59:53Réti fiú

    tenyleg vicces, hogy az indexen roman kommentarral megy a meccs ... csak ugy aradoznak a riporterek Komanrol es Nemethrol :))

    Hajra fiuk! meg egy ket ilyen szep gyozelem es megint fogom nezni a meccseket ... :) bevallom ferfiasan 1-1 nel mergesen kikapcsoltam :) tul sok magyar meccset lattam mar elbukni, es nem volt kedvem egy ujabbhoz ;) de a sracok ramcafoltak :))))

    HAJRA MAGYAROK!!!

  • 2009.10.10 19:36:16hajrámagyarok

    Rájöttem megint! Soha nem nézek többet Dárdait, meg Husztit...
    Koman és Németh!!!!!

  • 2009.10.10 19:37:49hajrámagyarok

    Sőt! 5 évig felnőtt válogatottat sem...
    Utána meg ez az U20 lesz ott, egytől-egyig :)
    Vagy nem lehetne most, mindjárt?!

  • 2009.10.10 19:51:49Pisti-KSK

    Csak azt kell kiszurkolni hogy Komannak ne jusson eszébe mégis ukránnak állni. Mert az Ukránok ott lesznek a következő Eb-n, mi meg aligha leszünk ott felnőtt csapattal valaha is.

  • 2009.10.10 19:56:06kaboca01

    Leszarom, hogy milyen nemzetiségű a riporter. HAJRÁ MAGYAROK.

  • 2009.10.10 21:15:25Sakya

    Ez a Sportgéza nem magyar drukker! Mindig becsempész valami ünneprontó dolgot a cikkekbe. :(
    Még jó, hogy a többség igen. Hajrá Magyarok!

  • 2009.10.10 23:33:21bécika

    Ilyen ocsmány szar futballt, még az életemben nem láttam. Mi volt a koncepció?
    Hogy ki tudja hamarabb eladni a labdát?
    A felnőttekre gondolok, ha valaki nem jött volna rá.

  • 2009.10.10 23:56:06orient

    2009.10.10 19:51:49Pisti-KSK: Sajnos most nézem hogy a FELNŐTT ukránok lenyomták az eddig a csoportjukban veretlen angolokat is. Ezzel csoportmásodikok AMI azt jelenti ilyen játékkal nagyon jó eséllyel mennek a VB re is. Nem mint rendezők hanem mint akik MEGÉRDEMELTEN kiharcolták. Ezek után ki hibáztatná Kománt ha nem a szar magyar felnőtt válogatottat választaná málta és albánveréssel hanem egy klasszissal feljebb levőt? Én biztos nem viszont szívem szakadna meg érte...

  • 2009.10.11 00:19:08albiro

    Az ilyen Eurosport-os beszúrásokkal elveszik a győzelem ízét... Nem lehetne Magyarországon magyar kommentárú videót betenni, kedves szerkesztő!!!

  • 2009.10.11 01:40:35Neocon

    Ki nem szarja le, milyen nyelvu a kommentar... szep volt gyerekek!

  • 2009.10.11 08:31:28Micro_fine

    A Koman-Németh tengely csodálatosan működött, a csapat küzdőszelleme, győzniakarása törhetetlen volt. "Csak ennyi" kell a győzelemhez. Szép volt FIUK. RIA-RIA HUNGÁRIA! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

  • 2009.10.11 10:26:53xenuka

    mekkora köcsög az olasz védő a 3. gólnál:

    - megpróbálja letaposni - jobbcipőt sikerült is
    - amikor már lemarad feldobja magát

  • 2009.10.11 11:56:42DrM

    Szégyen, hogy az Index innen-onnan összelopokodja az illusztráló videókat. Azt sem tudják honnan nyúlták le. Gagyi az egész. A gólok szépek, de az nem lehet igaz, hogy egy vezető internetes hírportál ilyen videokat rak be.
    Jó, hogy nem szuahéli nyelven beszélnek?
    Magyarul nem közvetítették? Dehogynem, csak a szar Index legálisan nem vesz videoösszefoglalót.

  • 2009.10.11 13:50:01totti92

    Nem hiszem h Koman bolgár lesz. Ilyen közegből aligha fog kiválni:) A meccs pedig fantasztikus volt, rég izgultam ennyire egy magyar meccsen:) Köszönjük!
    Ami a nagyválogatottat illeti, legszivesebben télleg le kéne cserélni az egészet 1-2 év múlva, amikor már beérnek az U20asok. Nem az a gond, hogy nem verjük meg Svédországot és Portugáliát, hanem az, hogy ilyen impotens szar játékot játszunk és 5 védővel, 1 csatárral (az is Torghelle...) állunk ki, amikor mindegy alapon támadni kellene. Szánalmas.

  • 2009.10.11 15:32:04pudliho

    de jó meccs volt !

    van aki a focit csak magyarul érti ? mi a fenének néz az olyan focit :-D

  • 2009.10.11 15:44:21Pisti-KSK

    totti92 "Nem hiszem h Koman bolgár lesz."

    Hát bolgár nem is, de ukrán azért még lehet. Annak a válogatottnak van jövője legalább. Mondjuk az angolok emberhátrányban játszottak végig, és már egyébként is kijutottak, tehát érthető hogy annyira nem küzdöttek, de ez nem kisebbíti az ukránok érdemeit mert ettől még a 2. hely az nem gyenge. Sőt, már az NSO 2007-es cikkének ez volt a címe: Koman Vladimir döntött és az ukrán válogatott meghívójára vár.
    Cikkben: "Koman Vladimir a pénteki Nemzeti Sportban nyilatkozva arról vall, hogy ő ukrának érzi magát, Ukrajnában született és úgy készül, hogy majd egyszer az ukrán felnőttválogatottban kapjon szerepet. A korosztályos magyar csapatban viszont jól érzi magát, ottani csapatársaival együtt nőtt fel és ha hívják, ő szívesen jön. Számára egyértelmű, hogy az ukrán behívót hamarosan kézbesíti majd neki a postás."

    Másik cikk: "Koman Vladimir a magyar válogatottat választaná

    Koman Vladimir, a Sampdoria ukrán származású magyar középpályása a Nemzeti Sportnak elmondta, ha Erwin Koeman behívná a magyar válogatottba, akkor „természetesen igent mondana”."

    Úgyhogy semmi sem biztos még.

  • 2009.10.11 16:01:36holovac

    bocs, hogy én is belekontárkodom, de nem a jobb, hanem a bal lábáról taposták le a cipőt, ami már csak azért is érdekesebb, mert az volt a rúgó láb. szerintem egyébként elég jól látszik a gólöröm után is, hogy a bal sarkára próbálj visszahúzni a cipőt.
    persze, lehet, hogy tévedek. vagy hogy román. :-)

  • 2009.10.11 17:22:49totti92

    Pisti-KSK
    Bocs benéztem az országot, de most az mindegy is:) Ha megnézzük, melyik országnak van jövője a fociban, akkor érdemes körülnézni a fiatal VB-ken és EB-ken. Nem nagyon találjuk meg az ukránokat. Viszont ha megnézzük a magyarokat, egymás utáni két évben elődöntő (EB-n és most a VB-n). Én ezt nevezném jövőnek.

  • 2009.10.12 11:15:22AproV

    Pudliho!

    Élményt tud jelenteni egy-egy jó magyar szpíker. Emlékszel Knézyre? Vele öröm volt meccset nézni, ha nyertünk pláne!
    Vagy Szepesire?
    Szerintem is fontos, hogy magyar kommentárral tudj nézni egy bejátszást. Főleg, ha ment magyarul is.
    Az INDEX lelopkodja mindenféle helyről a bejátszásokat és arra sem figyel, hogy milyen nyelven szól.

  • 2009.10.12 11:47:03zgabi

    Úgy tudom, ha valaki játszott egy nemzet 18 év feletti válogatottjában, akkor az már soha többé nem játszhat más válogatott színeiben. Ha így van, akkor Koman Vladimír már végleg " magyar". Ha mégsem így lenne, akkor nagyon szurkolok Ukrajnának, hogy jussanak ki a 2010-es VB-re, mert ha ez megtörténik, nem fogják keresni Koman Vladimírt az ukrán válogatott-tól. S előbb-utóbb valamelyik magyar szövetségi kapitány meghívja, amit ő el fog fogadni. Még az is lehet, hogy Koeman hívja meg Komant.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Bookline

OnGo beszámolók

  • Görögországba utazni vágyók, figyelem!
    Görögországba utazni vágyók, figyelem! Keressen útitársat az Ongon!
  • Részletes útibeszámoló Egyiptomból
    Részletes útibeszámoló Egyiptomból Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t.
  • Teveháton a Szaharában
    Teveháton a Szaharában Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg.
hirdetés