Elődöntős az U20-as labdarúgó-világbajnokságon a magyar válogatott, elképesztő izgalmak és fordulatok után, hosszabbításban 3-2-re legyőzte Olaszországot. Ilyet utoljára 1954-ben írhatott le Magyarországon bárki, emberöltőnek kellett eltelnie, hogy újra éremért játszhassunk egy világbajnokságon. Olaszország legyőzéséhez még egy kicsivel kevesebb szerencse is kellett, mint Csehország ellen.
Bár a négy kiállítás közül Szekeres Adriáné volt a legvitathatóbb, nem volt ellenünk a bíró. Németh Krisztiánt megrángatták, jogos volt a büntető, de a 45. másodpercben ritkán fújnak 11-est. Koman Vladimirt ez nem érdekelte, a tornán 3. büntetőjét is magabiztosan küldte a helyére.
A 120 perces nyolcaddöntőből érkező magyarok a gól után sem álltak le, az első 35 percet imponáló játékkal uralta a válogatott, ettől meg is nyugodott. Az olaszok ijesztgettek, de komoly helyzetig nem jutottak, Gulácsinak védenie sem kellett. A furcsa végkifejlet felé tartott a mérkőzés, arra kevesen számítottak, hogy egy olasz csapatot tudunk 1-0-lal kiejteni, a hajrában bebizonyosodott, nekik volt igazuk.
A kiállításdömping az egyre fáradtabban mozgó magyarokat zavarta meg jobban, egyenlített Olaszország, és hiába voltunk néhány pillanatig kettős emberelőnyben, 10 a 9 ellen kezdtük meg a teljesen nyíltnak tűnő hosszabbítást.
A hajrában Koman Vladimir két világklasszis villanása kellett, 8 perccel a büntetők előtt pontosan olyan labdát tett Németh Krisztián elé, mint első Serie A-meccsén, Bonazzolihoz hasonlóan a magyar csatár is belőtte. A váratlan olasz egyenlítés után Koman a 118. percben varázslatos, még az elsőnél is tökéletesebb passzt adott Némethnek, aki nagyon nyugodtan használta ki második ziccerét is.
A magyar válogatottal kapcsolatban is elhangzottak kritikák az első meccs után, de a csapat azóta jó, Németh Krisztián teljesítménye viszont még hullámzó. A csatár nagyon akart végig, érezte, a csehek ellen rosszul rúgott, de végül lényegtelen kihagyott büntetője után újra bizonyítania kell, és ez Olaszország ellen maradéktalanul sikerült: kiharcolt egy büntetőt, egy kiállítást, két góljával eldöntötte a meccset.
Négymeccses gólszéria: Messi, Riquelme, Adailton, Koman
Az U20-as világbajnokságok történetében a magyar válogatott irányítója, Koman Vladimir a hatodik játékos, aki zsinórban négy meccsen gólt tudott szerezni. Koman az első európai, korábban a brazil Geovani és Adailton, az argentin Messi és Riquelme, valamint a chilei Pino volt képes hasonló bravúrra. „Két, egyaránt fáradt csapat mérkőzését láthatták a nézők, de ezen játékosaink újra bebizonyították, hogy helyén van a szívük - nyilatkozta a meccs lefújása után az mlsz.hu-nak Egervári Sándor szövetségi edző. - Futballistáink ismét hatalmas mentális tartásról tettek tanúbizonyságot, és egy csodálatos mérkőzésen harcolták ki, hogy ott legyenek a világ legjobb négy gárdája között. A részletesebb elemzést inkább hagynám.”
A magyar válogatott értékelése
Gulácsi Péter végig magabiztos volt, nagyot csak egyszer kellett védenie, és bár ő maga úgy érzi, benne volt a második olasz gólban, szerintünk egy 7-est bőven megérdemel. Szekeres Adrián biztos pont volt, sokkal stabilabb volt vele a védekezésünk, kiállítása nem volt jogos, de ettől még 7-eséből 5-öst csinált.
Debreceni András előtt kiválóan szűrt a középpálya, de ezúttal is volt fontos szerelése, és jó blokkolása. Számtalan labdát fejelt ki, a végére ő is nagyon elfáradt: 7-es.
Szabó János erővel is végig jól bírta a mérkőzést, végig nagyon jól fogta az emberét, nem tudták átjátszani a földön sem. Erőssége lett a magyar védelemnek. 7-es.
Zámbó Bence nem sokszor játszott még balhátvédet, de a minimumra törekedve, fegyelmezett játékkal hozta le a meccset. Hasznos volt a labdakihozataloknál is: 7-es.
Gosztonyi András beosztotta erejét, néha percekre eltűnt a mezőnyben, de több veszélyes megindulása is volt. Megoldásai nem jöttek be jó százalékkal, de most jobban bírta erővel, mint Csehország ellen. 6-os
Kiss Máté hozta a szokásos játékát, sok labdát szerzett, és azokat általában jól is játszotta meg. A támadásokhoz nem tudott sokat hozzátenni, de nem is ez volt a dolga. 7-es
Korcsmár Zsolt sérülésből tért vissza, ehhez képest 80. percet bírt a középpálya közepén, és nem okozott csalódást. Volt néhány fontos szerelése, magabiztos volt, de nem bírta volna végig a meccset. 6-os
Koman Vladimir 10-es osztályzata valóban világklasszis teljesítményt takar. Igazi vezére a csapatnak, a büntetőnél magabiztos volt, két gólpasszát pedig akár Xavi is adhatta volna.
Simon András lendületesen kezdett, sokat mozogva kérte a labdákat, cseréje annak volt köszönhető, hogy 1-0-nál a kapitány inkább a középpályát erősítette meg. 6-os
Németh Krisztián egészen rendkívüli csatárjátékot mutatott, nagyot harcolt, de a döntő pillanatokban nyugodt is tudott maradni. Az olaszok elleni teljesítménye mestermunka volt, csak a reklamálások miatt 9-es.
Cserék:
Dudás Ádám most szokott helyén kapott szerepet, de nem lett masszívabb a középpálya a beállásával. Kis híján rúgott egy öngólt, keveset tett hozzá a játékhoz. 5-ös
Futács Márkó akkor állt be, amikor nagyot kellett a gól, próbálkozott is, de kevés sikerrel. Kiharcolt egy kiállítást, volt néhány jó megoldása. 6-os
Az elfáradó Korcsmárt saját posztján váltó Takács Péter sokat futott, ütközött, de néha a labdás olaszok is lefutották. Az elődöntőben nem játszhat sárga lapjai miatt, 5-ös.
A csapat kedden a legjobb nyolc között a dél-koreaiakat 3-2-re verő ghánaiakkal - magyar idő szerint 16.30-kor - játszik a döntőért.

Kommentek
2009.10.10 13:05:37bigbang77
Ghána nem az olasz csapat. Fizikálisabban keményebbek lesznek! És ha ott a bíró nem akar a középpontba kerülni, akkor nagyon kössük fel a gatyánkat. Ezzel a bíróval marha nagy mázlink volt. Végre bejött, amit mondtam: nem lehet mindig malaca az olaszoknak!
Hajrá Magyarok! Irány a döntő!
2009.10.10 13:06:04steven74
Parasite...igazságtalan vagy, ne kezdj el úgy viselkedni, mint themail
2009.10.10 13:06:11Transylvanianmixedgrill
Szeretnék minden magyar hurráoptimista újságírót, elvakult, szemellenzős rajongót felvilágosítani, hogy ez az utóbbi napokban gyakran idézett mondat, hogy" 1954-ben írhatott le Magyarországon bárki, emberöltőnek kellett eltelnie, hogy újra éremért játszhassunk egy világbajnokságon." ordas hazugság és csusztatás, mert az egy felnőtt válogatott volt ez meg egy utánpótlás vébé a sok közül almát a körtével összehasonlítás, ég és föld a különbség, úgyhogy jó lenne leszállni a földre és helyén kezelni ezeket a sikereket...
2009.10.10 13:06:39Elender05
Hogy szinészkedett végig az a rohadék olasz... Kár h nem rúgta fejen valaki...
Egyébként a 2. félidőtől nagyon rosszul játszottak a magyarok szerintem , főleg a második gól volt siralmas. de attól függetlenül grat nekik!
2009.10.10 13:10:05mook
@tb: kösz!
@orient: az "afrikai éhezők" remélem valami nagyon félresikerült irónia volt.
Ghána nagy ellenfél lesz (az angolok elleni meccsük második félidejét láttam). A közönség velük lesz (Make Africa proud!), bár az olaszok elleni meccsen is az olaszokkal voltak a fifa honlapja szerint. Szóval ellenszélben mutatták a fiúk, amit, így még jobb.
Koman, ha az ukránt választja egy felnőtt EB-n biztosan játszik, bár lehet, hogy a rendezőknek selejtezőt kell játszaniuk?
Viszon magyarként könnyebben kapna munkavállalási engedélyt a nagy bajnokságokban, bár nem tudom, hogy a focinál hogy van ez, "futballukránnak" számítana-e, vagy magyar állampolgárként vennék-e figyelembe...
2009.10.10 13:12:44mook
@Transylvanianmixedgrill helyesen így szól a mondat: 54 óta nem jutottunk tovább fifa-rendezésű tornán az egyenes kiesési szakaszban, és ez így igaz is, bocs.
Egy hurráoptimista, akinek az utolsó VB-élménye '86.
2009.10.10 13:15:57steven74
Kedvess fijjuk! Ha minden meccsen, annyit javulunk ezen a vébén, mint eddeg... :) Akkor tényleg döntőt játszhatunk! Rosszra sikeredett a főpróba (nyitó meccsünk). Lám az előadás pedig milyen remekül megy! Csapategységben mentálisan nagyon erősek vagyunk! :D Hajrá csapat, hajrá magyarok!
Valaki tud írni, olyan oldalcímet, ahol megnézhető a Ghánai csapat? Előre is köszi!
2009.10.10 13:19:11Alkibiadész
Zseniális, fantasztikus megmozdulások a vágott videó alapján!
2009.10.10 13:19:19oxen
Ghána.hu:)
2009.10.10 13:19:51oxen
bocs muszáj volt
2009.10.10 13:20:19Aqvasky
Én aki a magyar focit soha nem élveztem, és nem is néztem, maximum a nagy válogatottunk bénázásait egyszer-egyszer nagy csalódással végigkövettem, tegnap megértettem, hogy miért lehet sírni és kitörő örömmel ugrálni, üvölteni a boldogságtól egy meccs után! Eszméletlen jó érzés és ezt nektek köszönhetem fiúk! Azért a magyar embernek ezt még szoknia kell, de bízom benne, hogy még sok olyan meccs lesz amikor boldogságomban berohannék a pályára és a keblemre ölelnék mindenkit közületek!És bárki bármit mond, akármekkora szakértő ez a MI NAGY VÁLOGATOTTUNK amiben maximum Dzsudzsák Balázs fér be a játékával!
2009.10.10 13:24:53AproV
Ez kell a magyarnak: nagyszerű csapat, jó játék, remek egyéni teljesítmények. pszichésen tök jók a fiúk, azért nem sok csapat áll fel újra úgy, hogy kétszer is egyenlít az ellenfél...
És lám, gyűlnek a gratuláló hozzászólások, tele van velük a (hazai és nemzetközi) sajtó, felértékelődnek a játékosok (ami nem utolsó szempont, hiszen ebből élnek).
És újra öröm leülni meccset nézni, újra öröm magyaroknak szurkolni, újra van/lesz értelme figyelni egy "kiscsapat" további fejlődését.
Ez az fiúk, így tovább!
Remélem a "nagy" játékosok (A-válogatott) nézi és levonja a tanulságokat, meg a sok okos szakvezető is....
2009.10.10 13:24:59Csomorkány
Transylvanianmixedgrill: Gondolod, hogy nem tudjuk? Csak végre van miért örülni egy nemzetközi tornán, basszus! Örüjjé má, no! Ilyenkor muszáj. Még némi hülyeség is belefér.
2009.10.10 13:27:45Aqvasky
Transylvanianmixedgrill:
ISMÉTLEM EZ A MI NAGY VÁLOGATOTTUNK! ÉS JÓ VOLNA HA VÉGRE MINDEN KIBASZOTT OKOS SZAKÉRTŐ RÁJÖNNE, HOGY KÉTSZER 120 PERCBEN MENTÁLISAN, FIZIKÁLISAN MÁR-MÁR BL MECCSET IDÉZŐ IRAMBAN VÉGIGJÁTSZÓ, MINDEN NAGY POFON UTÁN TALPRA ÁLLÓ CSAPAT NEM LEHET MÁS MINT A MAGYAR VÁLOGATOTT CSUPA NAGY BETŰVEL! SZOVAL ÉN KURVÁRA AJÁNLOM AZ MLSZNEK HOGY KEZDJÉK EL EZEKNEK A SRÁCOKNAK AZ INTEGRÁLÁSÁT A most még kisbetűvel írt nagy válogatottba, hogy végre ott is a porondon legyünk!
2009.10.10 13:32:07emu11
Koman második gólpassza gyönyörű, szenzációs, hihetetlen... Többször megnéztem, mérnöki pontosságú passz volt, nem találok szavakat rá....
az első passza is szenzációs, de a második nagyobb passz volt. Sajnálom hogy az afriakiak ellen nem lesz ott Koman!!!
2009.10.10 13:32:56Aqvasky
Ja és 1-0-nál beállni védekezni a fociban elkövethető legnagyobb hiba és ostobaság, bízom benne, hogy ebből is tanultunk valamit. Szóval addig nem állunk le amíg 2 gól nincs az ellenfél kapujában! :)))))))
2009.10.10 13:34:45AproV
Nekem -bárhogy is dönt - Koman az eddigiek után mindig is magyar lesz! Ennyi örömöt régen kaptunk labdarugótól. Remek játékos.
Mondjuk ha majd egyszer egy ukrán-magyaron lő nekünk néhány gólt, akkor fogom szidni az anyját, de remélem ilyen nem lesz.)
HAJRÁ MAGYAROK!
2009.10.10 13:34:54bocino
Le kellene cserélni az egész felnőtt csapatot az u20 as csapatra, és így sokkal jobbak lennénk:)
2009.10.10 13:37:39steven74
Köszi oxen! :) Már rákerestem... :) Megnéztem három meccsük összefoglalóját...
1. megfigyelésem: hátul a védelmüket, rendre lefejelik. A gólokat is többnyire ebből kapják. Sokgólos meccs lehet a döntőért.
2. elöl nagyon gyorsak, megy az egyérintős gyors támadás, de a mi védelmünk (legalábbis remélem) nem átjáróház. Nézzétek meg a Korea "felállt" védelmét... és állva nézik végig az akciót. :P Összegezve nem lesz sétagalopp, de 50% esély van és a többi a pályán lévőktől fog függeni! Hajrá magyar fiúk!
2009.10.10 13:39:13gogyimogyi
Mondjuk nem értem a nagy válogatottnál, hogy hogyan lehet így harcbaküldeni sportembereket, hogy azért védekező csapattal megyünk a pályára, hogy csak egy gólt kapjunk, ne hármat...
Úgy kéne az edzőnek beállítani, hogy reggelire megesszük a portugálokat. Ez így nem sportemberhez méltó...
2009.10.10 13:40:03vivanop
hidegrázás, libabőr
gratulálok
2009.10.10 13:43:04Transylvanianmixedgrill
Csomorkány:
Nekem úgy tűnik, sokan szándékosan úgy tesznek, mintha ez lenne az A válogatott és ez a siker is A válogatott szintű lenne. Pedig nem az, kár áltatni magunkat. Mondhatnám azt is, hogy az U-20-as vébé konkrétan senkit sem érdekel a világon, mint ahogy más sportágak utánpótlás összecsapásai sem nagyon.
Amit viszont látok, hogy nekünk magyaroknak kell mindig egy kis reménysugár, hogy mégis jó ez a magyar foci, és ha ilyen nincs hát mi találunk magunknak és kinevezzük reménysugárnak. Speciel most ezt az U-20-as csapat jött reménypótléknak, holott most borítékolom, hogy semmivel sem lesz jobb őmiattuk 10 éven belül sem a magyar foci és az A válogatott sem, még akkor se ebből a csapatból pár szereplőt látunk majd az A csapatban.
2009.10.10 13:49:55tb
moook: "Viszon magyarként könnyebben kapna munkavállalási engedélyt a nagy bajnokságokban, bár nem tudom, hogy a focinál hogy van ez, "futballukránnak" számítana-e, vagy magyar állampolgárként vennék-e figyelembe..."
Ez nem számít, mindenképp EU-s állampolgár, úgyhogy nincs gond a munkavállalási engedéllyel, ahogy pl Tim Howardnál sem, aki amerikai-magyar kettős állampolgár
2009.10.10 13:50:34Csomorkány
Hát, ha 10 év múlva nem lesz jobb a magyarfoci, mint most, akkor majd tíz év múlva hajladó leszek visszaesni a megszokott letargiába. De most basszus örüljünk már annak, hogy megmozdult valami! Eddig az utánpótlás sem mutatott semmit, most meg határozott életjelekkel jelentkezik.
A Szentírás olyasmiket mond, hogy mindennek ideje van. Ideje van az ültetésnek és ideje a kiszaggatásnak. Nem élsz, ha nem veszed észre, minek van éppen most ideje. Ez most az öröm ideje, a többit meg meglátjuk.
2009.10.10 13:51:26orient
2009.10.10 13:05:00tb: egyem minden szavadat.
Legyen így, csak a kézilabdában úgy honosítják a Nagy-t ahogy akarják. Kap 1 útlevelet azt csá...
Koman-t a magyar válogatottba!
2009.10.10 13:52:39Rider
A fanyalgóknak üzenem, hogy kapják be az összes kínaiét, igenis hatalmas dolog ez, a vb győzelmet elcserélném az összes kajak-kenu olimpiai címért. A továbbiakban is együtt kell tartani ezt a csapatot (nem úgy mint a 85-ös EB gyöztest) és hátha ezek a nagy vb-re is kijutnak egyszer... Gratula!!
2009.10.10 13:57:47Transylvanianmixedgrill
Rider
Ez a vb szereplés nem AZ a vébé szereplés.
2009.10.10 13:59:25inter4ever
Kedves Mindenki!
Szeretném veletek megosztani a Gazzetta dello Sportba írt kommenteket:
Tegnap éjszaka még többnyire a bírót szídták ,ma már a magyar csapat küzdenitudását, érettségét dicsérik, főleg Németh-t, aki előtt szerintük,nagy jövő áll. Sokan úgy vélik megérdemeltem jutottunk tovább!!Bírálják az olasz csapat gyenge játékát!! Egyszerűen hihetetlen, hogy itthon van olyan, aki le meri írni, hogy továbbjutásunk igazságtalan, a bíró műve...
themail: miért nem a kiskegyedbe kommentelsz??Ha nem értesz hozzá, legalább ne írkáljál marhaságokat!!az Isten meg annak segít főleg, aki tesz is valamit a cél érdekében, tegnap a fiúk nagyot küzdöttek, MEGÉRDEMELTEN NYERTEK!!!
2009.10.10 13:59:29ako-ako
elmondandam, hogy a meccset az eurosport nemet kommentatora dramainak esz szinte törtenelmi jelentösegünek titulalt, tehat annyira szar csak nem lehetett
es a gazzetta dello sport (ami azert nem a 100 oldalas szabad föld) is vezercikkben foglalkozott vele - mondjuk leginkabb a biroval...
2009.10.10 14:00:41marco74
Koman-nak nem kell megtanulnia a magyar himnuszt, ugyanis kiskora óta Magyarországon él. Ráadásul Ungváron született, amely máig a legtöbb magyar nemzetiségű lakossal rendelkező város Ukrajnában. Csörgedezik ott bőven magyar vér! Nagy Laci-nál nem hiszem, hogy van valami spanyol beütés! Hajrá magyarok!
2009.10.10 14:00:57mook
@tb: kösz újra.
Akkor viszont a barátnőjén keresztül - akinek küldi a sziveket - kell megfogni, remélem magyar ;-)
btw. mi van R. Carlos gyerekével? Ontja már valahol a gólokat? Remélem nincs brazil állampolgársága ;-)
2009.10.10 14:03:17orient
2009.10.10 13:10:05mook: rossz poén volt.
Szerintem akkor is gyengébbek mint Csehek. Angolokat kiverték? Nem tudom Ők mennyire erősek. Korea? UAE verte őket mint azsia bajnok akit mi vertünk nem könnyen de 2-vel.
Remélem , REMÉLEM jók az esélyeink!
2009.10.10 14:07:58popp
Az álszent mindenit neki, kicsit szúkkeblűség néhány reklamálás után eggyel rosszabb jegyet adni a meccset eldöntő embernek, de ti tudjátok.
2009.10.10 14:08:05rugesz
tetszett a tegnapi (meg a cehek elleni is) meccs, ritka az ilyen elmeny ha magyar focirol van szo... hatalmas gratula a fiuknak!!! viszont illenne a foldon maradni. ez a u20 vb. gyorsasagban, dinamikaban fenyevekre a felnott merkozesektol (ezekben a sracokban meg nem erett be annyira a koksz, mondjuk ez csak ido kerdese.). mindezt csak azoknak , akik mar most ezt a csapatot akarjak jatszatni a nagy valogatott helyett. (csendben jegyzem meg,h a mostani felnott valogatott - barmilyen szarok is vilagviszonylatban - azert meg hintene nekik egy 5-ost...)
2009.10.10 14:09:53pokesz70
Koman és Németh valóban már most beférne a felnőtt válogatottba (bár Koman esetében elég erős a mezőny a középpályán). Némót már akár a dánok ellen is betenném a kezdőbe, bár a vébédöntő "sajnos" bekavar :)
Egyébként Koman hogy lehet ukrán-magyar kettős állampolgár? Az nem úgy van, hogy az ukránok nem ismerik el a kettős állampolgárság intézményét?
Némóval meg tényleg az az egyetlen bibi, hogy hisztis, ami igenis bekavar a játékába. Tegnap este is sokszor előfordult, hogy egy-egy hosszabb vagy pontatlanabb indításra nem mozdult, hanem megfordult nyafogni a társaknak (ami a csapategységnek sem tesz túl jót).
2009.10.10 14:14:17EnTeO
"Mondhatnám azt is, hogy az U-20-as vébé konkrétan senkit sem érdekel a világon, mint ahogy más sportágak utánpótlás összecsapásai sem nagyon."
Ma egész délelőtt ment a CNN képernyőaljai szövegében, hogy Magyarország bejutott az U20-as VB-n a legjobb négy közé.
2009.10.10 14:15:50Maszat04
Csomorkány!
SZar lehet neked reggelente felkelni. Belenézel a tükörbe és arra gondolhatsz, ki basz át, ki aláz meg, kivel szemben érzed magad lúzernek.
Te 20 évesen mi a fene voltál, Auchan-pénztáros?
Ezekre a sárcokra igenis legyünk büszkék, a maguk koroszályában a 4 legjobb között vannak. Gondolom néhány ezek után rendes szerződést és játéklehetőséget kap. És 2-3-an a felnőttben is jó lesz.
Miért ne lehetnénk velük egy olyan középcsapat, amely reális eséllyel megy mondjuk az Eb-selejtezőre!
2009.10.10 14:16:57Maszat04
Bocs Csomorkány ennek a Transylvanianmixedgrill-nek ment az előző
2009.10.10 14:20:40Polgár
Kimondhatatlanul örültem, régen volt ilyen érzésem! A győzelem - az győzelem!
(Be kell vallanom, a hosszabbításig sokkal veszélyesebbnek, gólképesebbnek tűnt az olasz csapat, mint a mieink.)
2009.10.10 14:24:10ditta69
Transylvanianmixedgrill
Ember, vedd már észre magad. Leszarják az utánpótlás tornákat???? Te tényleg ENNYIRE hülye vagy? Nézd csak meg a VB meg EB döntős országok múltját, ők is utánpótlás tornák megnyerésével kovácsolódtak össze.
És mi a fasznak kell itt kisebbítened az érdemeiket, láttad egyáltalán a meccset? Vagy csak eldöntötted, hogy lefikázod, bármi is lesz. Ha kiestek volna a csoportból akkor itt vernéd magad, hogy "haha, ennyit érünk", ha megnyernénk a VB-t akkor meg itt vernéd magad, hogy "haha, ez nem is számít semmit". Gratulálni tudok neked, gondolom ha te lennél a szövetségi kapitánya a csapatnak akkor már rég megmondtad volna nekik, hogy irány haza mert szarok vagyunk, ez egy szar torna és sose lesz belőlünk semmi.
Csak gratulálni tudok te begyöpösödött barom:)
2009.10.10 14:28:04Transylvanianmixedgrill
Maszatka
Amikor reggelente felkelek, akkor mellettem ott fekszik a párom, aki egy kétszeres junior világ és európa bajnok csapatot nevelt ki, csak nem ebben a sportágban. Csakhogy...senkit nem érdekel, mert nem olimpiai sportág és mert nem foci. Úgyhogy nekem attól hogy valakik fociban érnek el junior vébé címet, még a ki nem szarja le kategóriában van, már bocsi.
Ja és 20 évesen már inkább a műszaki egyetem padjait koptattam, inkább elmentem tanulni, mint 18 évesen az foci ifiválogatottban favágóskodni egy halom nagyképű, kőbunkó parasztgyerekkel, akiknek kilógott a kapa a szájukból...
2009.10.10 14:28:10Melee
Aki azt gondolja, hogy velünk volt a bíró az igyon még tejecskét meccsnézegetés közben, mielőtt hozzászólásokat írogat. A négy kiállítás közül Szekeresé volt a legkevésbé indokolt, mert ő nem ütött oda, hanem vállal ütközött. Az első olasz kiállítást az angol tudósító jogosnak érezte (dupla sárgás volt), Komanba durván és szándékosan belerúgtak, a harmadik olasznál pedig jogos volt a sárga lap, ez is dupla sárgás piros volt.
Féltem a csapatot az elődöntőtől, Koman nélkül nem lesz karmester.
Koman nem sokáig fog Bari-ban játszani, hamar elkerül egy jobb csapathoz.
2009.10.10 14:28:43Aqvasky
rugesz:
nincs az annyira fényévekre a felnőtt mérkőzésektől! A mostani nagy válogatott azonban fényévekre van még ezektől a srácoktól is. Ezek a fiúk azért küzdenek, hogy beférjenek azokba a nagy csapatokba amiben most kispadosok, és azért legyünk őszinték nem mindig a tehetség dönt a kispad és a kezdő11 között. Az iramot nekik is bírni kell és két meccsen több mint 240 percen keresztül bírták mentálisan és fizikálisan is. Ennek a csapatnak minden játékosa gól erős! MINDEN! Ha csak a Dél Afrika elleni meccset nézzük és az ott belőtt 4 gólt! Vannak a csapatban klasszisok, Koman és Németh zseniálisak, még ha szerintem Németh néha túl sírós királylány, de ha nála a labda elképesztően klasszis megoldásokat alkalmaz! Semmivel nem rosszabbak és lassabbak mint egy "nagy" válogatott, sőt! Ők a jövő és a FIFA is tudja ezt.
U20 VB erről beszélünk: FIFA világesemény lett, világsajtó és nagy TV társaságok közvetítik az összes mérkőzést élőben és címlapon hozzák az eseményt. Aki azt mondja, hogy ennek a VBnek nincs jelentősége az saját magát csapja be hazugságokkal. Lehet nincs akkora lóvé még amit ebbe a VB-be ölnek és soha nem is lesz hiszen nem is lehet mert valahogy különbséget kell tenni U20 és a nagy VB között. De a meccsek színvonala véleményem szerint megüti a mércét, dráma, tempó, hajtás és gólok tekintetében állja a sarat. Igaz nincsenek benne sztárok még, de hát kik a sztárok? Akit azzá tesznek, jól menedzselnek.
2009.10.10 14:30:23eszemmm
Én egy Nagymező utcai kiskocsmában néztem tegnao este a meccset, ahol a hosszabítást más állva üvöltözte végig mindeki, és volt olyan aki Németh második góljánál elsírta magát... ezért érdemes volt, ezt a meccset az unokáoimnak is mesélni fogom!
Btw, mondja már meg végre vki, h miért rendezik az utolsó, sokak számára mindent eldöntő két VB-selejtezőt az ifiVB-vel egy időben?!?!?!
Csak így tovább, hajrá, magyarok!
2009.10.10 14:35:21Transylvanianmixedgrill
ditta69
Láthatóan halvány gőzöd sincs az utánpótlásversenyek jelentőségéről. Nulla. Dupla nulla. Arra bizonyosan jó, hogy jelzi a külvilágnak, valakikkkel komolyan kell majd számolni a jövőben, meg elcsábítgassanak nagy csapatok egy-egy kiugróan tehetséges játékost, aki itt bemutatkozhat nemzetközi szinten, de égvilágon senkit nem érdekel, hogy megnyersz egy junior vébét, ugyanis innen a fejlődés csak lehetőség, de nem lineáris előírás.
2009.10.10 14:36:01Aqvasky
Transylvanianmixedgrill:
AHHHA akkor ott van a bibi nálad haver hogy fanyalognod kell minden más sportágban elért érdemünkre amiben több pénz van mint a párod sportágában. Szar ügy és sajnálom, hogy hiába nevelt ki VB és más győztes csapatokat és nem lettetek kurva gazdagok emiatt hiszen nem támogatják azt a sportot annyira mint a focit. Csak egy valamit figyelembe kell venni: a pénzt a sportágba úgy pumpálják, hogy megnézik milyen a sportág nézettsége és a világon hány embert érdekel. sajnos több mint 100 éve a focit meg sem tudja közelíteni egy sport sem, kivéve az USA sportokat, de azokat is csak az USAban.
Transylvanianmixedgrill te egy hülye segg vagy.
2009.10.10 14:37:02mook
Ja, és a Némethet szidóknak:
Lehet, hogy primadonna volt, de kicsit gondoljatok bele. Előzetesen nagy terhet/elvárást rakott mindenki a vállára, amit nem sikerült eddig beteljesítenie. Naná, hogy ideges volt, még egy kiforrott focista is az lenne. Tegnap viszont berúgott két ziccert (hogy a róla esett lapokat és 11.-est ne is említsem), kedden már e teher nélkül fog játszani.
Én néztem -miatta- a meccseket, amiket az AEK-ban játszott, nagyon jó csapatjátékos volt, önzetlenül olyankor is passzolt, amikor maga is rálőhette volna (a társ kihagyta). Ja, és három meccse közül az elsőn gólpasszt adott, a másik kettőn gólt rúgott.
Nyugi van.
2009.10.10 14:38:17Aqvasky
mook: naná hogy nyugi van :D
2009.10.10 14:42:23Aqvasky
mook: ja és még annyit a nyugi mellé hogy egy klasszis játékoson mindig nyomás lesz, ehhez fel kell nőni, lélekben megerősödni és viselni az ezzel járó tehert, nem hisztizni mert az nem vezet jóra. akarni kell mint tegnap tette és hajtani, nem lehet minden belőni és a lábára passzolni de ha sikerül neki el kell végezni jól a feladatot, a hiszti ebben hátráltatja. a nagy klasszisok azért nagy klasszisok mert alázattal játszanak és nem hisztiznek. ez a VB jó tanuló út, ha itt nem rakják magukat rendbe fejben a játékosok akkor soha nem fogják, ez kell ahhoz, hogy nagy válogatott legyél.
2009.10.10 14:49:04bklvs
Azoknak írom, akik szerint a kutyát sem érdekli ez az utánpótlás VB: Szerintem elég sok játékosmegfigyelőt érdekel ha "mást" nem is, és ebből hosszútávon az országunk futbalszerető közönsége (!MI!) is profitálhat.
2009.10.10 14:54:44Transylvanianmixedgrill
Aqvasky
Te vagy egy hülye segg, hogy azt hiszed az foci utánpótlásvébében bezzeg van pénz.
Márpedig azt hiszed, úgyhogy jó nagy seggfej lehetsz! :D
2009.10.10 14:56:43Aqvasky
Transylvanianmixedgrill:
Nem veszed észre magad mi? Boldogok a lelki szegények :)
2009.10.10 14:58:18Aqvasky
van benne pénz csak olvasni kéne híreket nem itt fröcsögni, az egyszer biztos hogy az U17 VB-ben is több lóvé van mint a párod sportágában, csak ne sírjál légyszi légyszi légyszi
2009.10.10 15:00:28Parasite
eszemben sem volt igazságtalannak lenni. életem meccse volt és lesz is szerintem egy darabig, hatalmas küzdelem, ahol mindkét fél bevetett mindent, amit csak lehetett. de sajnos nem tudok elmenni a tény mellett, hogy a srácok 25 perc után elfáradtak, beálltak védekezni, magukra húzták az olaszokat és jött is az egyenlítő gól. dudás játékát meg képtelen vagyok elfogadni, sajnálom. szerintem a legrosszabb játékos a csapatban. még azt is megmerem kockáztatni, hogy az olasz második gól miatta született. természetesen lehet velem nem egyetérteni. kiemelni még szekeres-t és gosztonyit tudom (természetesen gulácsi, koman és németh mellett), bár gosztonyi a második félidőben nagyon eltűnt. nagyon bízom benne, hogy meglesz a döntő, sőt a végső győzelem is. én látok rá reális esélyt, csak ghána ellen tudjuk felállni a sok piros és sárga lap után.
2009.10.10 15:04:07Aqvasky
Ja és számosítva: Ha eddig jól számoltam akkor a válogatottunk eddigi VB szereplése 200 millió forint körüli összeget hozott a csapatnak. A játékosaink értéke csak a VB után derül ki mennyivel fog megemelkedni, bizonyára többszörösére. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a világ összes élcsapatának a játékosfigyelője éles szemmel lesi ezeket a fiúkat és ha (bár bizonyára nem mindenki) kapnak egy jó csapattól ajánlatot valószínű az is pénzt jelent, és ez is közvetlen ennek a VBnek köszönhető. A TV társaságok amik élőben közvetítik ezt a mérkőzést (Eurosport gondolom nem vitatod, hogy a világ egyik legnagyobb Sport televíziója) nem kis lóvét öl ebbe a VB-be de tényleg mit is írom tovább amikor ez az összeg a párod sportágának több évi költségvetését biztosíthatná... a párod sportágában nincs pénz (csak ne sírj) ebben van.
2009.10.10 15:04:19Transylvanianmixedgrill
Aqvasky
Javaslom, a hurráoptimsita magyarfociban reménykedő nagy magyar néplélekkel megáldott ismerőseiddel már most kezdjétek el böngészni a következő évi gyermek korosztályos focivébék, eb-k, kupák menetrendjeit, és kezdjetek el írni már most dörgedelmes cikkeket arról, hogy valójában ami tehetséges 12 évesenink nem kétséges hogy egyszersmint az A válogatottunk is, szóval ha elverik az olasz pelusválogatottat, akkor az olyan, mintha az A vébén nyertünk volna. :)
2009.10.10 15:04:28Thulsa Doom
Transylvanianmixedgrill, te kretén! Húzzál már a faszba innen, ha csak nyafogni tudsz! Kit érdekel az okoskodásod te majom?
Takarodj a Romantic-channelra, ott kritizáld Huanítót meg Eszmeraldát! Végre történik valami jó dolog is, erre jönnek ezek a faszfejek...
2009.10.10 15:06:03rugesz
Aqvasky
mar nem kell sokat varni, egy ev es ossze tudod majd hasonlitani a tegnapi meccset a jovo evi vb barmelyikevel. orditani fog a kulonbseg (gyorsasag, dinamika, fizikalis eronlet)...
nem vitatom, h nagyon tehetseges gyerekek, egyben vannak mentalisan, megvan az akarat a sziv az alazat (ami sokszor a legfontosabb, foleg ilyen kielezett szituacioban), de technikailag es foleg FIZIKALISAN nagyon sokat kell meg fejlodniuk!
konkret pelda: a hosszabitas utolso 5 perceben (kettos emerelony ugye)kb 3-4 golt rughattak volna ha 1 valaki felfut a jobb szelen ami tok ures volt. de nem volt egy ilyen sem mert szerencsetlenek mar lepni nem tudtak. felnott vilagversenyen ez a szitu elkepzelhetetlen.
megegyeszer: mindezzel egyutt oriasi gratula es respekt mert ez igenis nagy siker, amire leht es kell is majd epitkezni. bar e tekintetben kisse szkeptikus vagyok...
2009.10.10 15:06:34Parasite
jajj és még debreceni, szegényt kihagytam. hátvédet ennyit fejelni még nem láttam :D le a kalappal.
2009.10.10 15:06:51Transylvanianmixedgrill
Thulsa Doom
Megyek is, a Romatic channelen kevesebb rószaszín felhő van mint itt. :)
További jó reménykedést és belemagyarázást, és éljen az U-20-as A válogatott! :)
2009.10.10 15:08:41Szavics
Transylvanianmixedgrill idejön, örömöt ront, nagyképűsködik, lelép.
Grat kislány
2009.10.10 15:08:47bklvs
Transylvanianmixedgrill: ha leszarod kategoria az ifi VB, akár felesleges is kommentalnod az egeszet. Ugyebar. Lehet hogy a parod kinevelt vilagbajnokokat, nem olimpiai sportagban, ami senkit sem erdekel, ellenben ez foci es a fel vilagot erdekli, ezen meg nem tudsz valtoztatni :D Akarmit mondasz a fel vilagot tovabbra is erdekelni fogja.
2009.10.10 15:12:00Parasite
2009.10.10 15:04:19Transylvanianmixedgrill elég ha csak annyit mondok, hogy Messi-t a barcelona 13 évesen "vette meg", pedig beteg volt, hormon problémák (ezért is ilyen picike) de hatalmas tehetség volt, ezért a barcelona vállalta, hogy fizeti minden felmerülő kezelési és kórházi költségét. most 10 évvel később pedig a világ egyik (hanem A) legjobbja. Forrás: Wikipedia -> 11 éves korában növekedésihormon-hiányt diagnosztizáltak nála.[3] A River Plate érdeklődött az ifjú tehetség iránt, de nem volt pénzük arra, hogy finanszírozzák gyógykezelését, amelynek költségei havi 500 fontra rúgtak. Ekkor szerzett Messiről tudomást Carles Rexach, a Barcelona akkori sportigazgatója, aki felajánlotta, hogy a spanyol klub fizeti a kezeléseket, amennyiben az argentin Európába szerződik.[2] Messi a családjával együtt Európába költözött, és egyre feljebb lépdelt a Barcelona korosztályos csapatainak ranglétráján.
2009.10.10 15:14:24Csomorkány
Transylvanianmixedgrill:
Ki magyaráz mibe mit, te eszelős? Örülünk egy nemzetközi sportsikernek. Pont. Ha netán a fiúk elszállnak majd később, akkor később meg bosszankodni fogunk. De az később lesz, és lehet, hogy nem is lesz. Eddig ilyen se volt.
A párod sportsikereinek is örülünk, ha friss a hír. Ha elavult, akkor ez az U20 ügy most előbbrevaló, és lécci ne irígykedj már.
A fiúk per pillanat minden 20 éves focistánál jobbak a világon, kivéve 33-mat, és velük is nyitott a kérdés. Évtizedek óta ez a legjobb dolog, ami a magyar fociban ténylegesen megtörtént.
2009.10.10 15:16:10schawo2
Transylvanianmixedgrill: szegény :(
2009.10.10 15:17:01Aqvasky
rugesz:
nem azt mondom, hogy nem voltak hibák. A tempóval meg nem értek egy feltétlen, csak azt tudom leszűrni, hogy a "nagy" magyar válogatott milyen szinten tempózik. magamnak hazudnék ha azt mondanám, hogy jobb ennél az U20-nál. és a focit gólban mérik nem tempóban (lásd görög EB győzelem) 25 perc után beálltunk védekezni 1-0-nál. ez akkor is orbitális hiba egy olasz de bármilyen válogatott ellen ezt tesszük, talán a fociban elkövethető legnagyobb hiba. ezt sem feltétlen annak a számlájára írnám, hogy fáradtak voltak, inkább taktikai megfontolásból. de a tempót befolyásolhatta mondjuk a csehek elleni 120 perc és 11es párbaj is. van hova fejlődni nem vitatom.
2009.10.10 15:20:37Transylvanianmixedgrill
CSomorkány
A páron sikere annyira aktuális, hogy az utóbbi 3 évben minden címet begyűjtöttek a világon. Nem a világ egyik legjobb csapata, hanem a legjobb. Nem kell neki azonban túlzottan örülni, mi is helyén kezeljük a dolgot, hisz mégis csak junior csapat volt eddig, de idén már a felnőttek közt más lesz a helyzet, ez így normális.
Amit én szándékozni akartam mondani, hogy ez az utánpótlás siker helyén kezelése című műsor minden sportágban így van, még a leghíresebbekben is, ez alól a foci sem kivétel. Ami viszont itt napok óta folyik a sajtóban, ezek a belemagyarázások, összemosások az A válogatott szinttel, 1954-el összehasonlítások, ez már több mint tragikomikus.
2009.10.10 15:22:41ditta69
Transylvanianmixedgrill
De nem tudod felfogni azzal a nagyon okos agyaddal,hogy valahol el kell kezdeni? Hogy eddig utánpótlás tornán soha még csak tovább sem jutottunk? Látszott is az eredménye, azaz az eredménytelensége.
Felőlem szidd a bohócligát, vagy a nagy válogatottat, meg is érdemlik, de ez igenis nagy szó, hogy bent vannak az elődöntőben, te meg úgy beszélsz mintha ezt a kisújadból ki tudnád szopni.
Az meg h te foci helyett tanultál, arra meg azt tudom mondani, hogy van aki tehetséges és megél a sportból és van aki meg okos lesz és megél abból. Nem tudom minek nézed le a másik tábort.
2009.10.10 15:27:20Transylvanianmixedgrill
ditta69
Önmagában ez jó hír, sőt halleluja! Az U-20-as szinten ez óriási eredmény. Komolyan.
És bárcsak minden más sportág utánpótlása ilyen hírverést kapna. Ami itt a gáz az a sajtós tálalás, ami úgy adja ezt elő, mintha ez az A vébé lenne, és hogy a topikokban meg hemzsegnek az olyan hozzászóloktól, akik ezt az ordas csúsztatást beszlopálták. Érted már, mire vagyok kiakadva?
2009.10.10 15:36:44vissza az alapokhoz
Ilyen gyönyörű meccset régen láttam. Gratulálok a csapatnak és az edzőknek. Nem véletlen a többes szám, mert az utánpótlás nevelése igen is fontos dolog. Szürke eminenciások szorgoskodnak korán kelve, hajnalban buszra szállva az edzések felé. Napi két edzés, plusz az iskola. Nem könnyű!
MOndjuk ezt el sokszor főleg azoknak, akik még isolába sem akarnak járni annyira lusták, és a sportot csak annyiban ismerik, amikor kisebb iskolásokat vernek meg kiélve agresszvitásukat.
Nos, hol volt a jobbszél? Ha alaposan visszanézzük az eseményeket, mintha a jobb szélső baloldalon játszana, mert ott sorra alakultak a helyzetek.
Hát ennyit.
2009.10.10 15:38:12sikisiki
Én a rendes játékidő végén kikapcsoltam a tv-t. Nem azért mert nem hittem a győzelemben, vagy mert nem örülnék tiszta szívből az elért eredménynek. Hanem azért, mer tnembírom nézni, hogy a nagy magyar edző, akinek semmilyen érdemleges nemzetközi eredménye nincs, felküldi a 16-osra védekezni a csapatát, hátha kihúzzuk egy gól előnnyel. Így kell elrontani ezeket a srácokat. Milyen érdekes, az olaszok is találtak gólt. Nem lehetett volna megtakarni őket időben? Ghána meg egy fos. Angliát mindenki megverte, azóta meg kikkel játszott? Igeni mi vagyunk az esélyesek a döntőre! Így is kell felmenni a pályára! Épp, mint az olaszok ellen...
2009.10.10 15:38:22Maszat04
Transylvanianmixedgrill
Na abban a sportágban valószínűleg a máltaiak lehettek a másodikak, annyira népszerű lehet.
AMúgy voltál te valaha a világ 4. legjobb egyetemistája, akár csak csapatban?
Hozzád a szájkarate áll legközelebb, úgy érzem.
2009.10.10 15:39:41ditta69
Transylvanianmixedgrill
Értem én, de szerintem ANNYIRA senki sem esett túlzásokba, hogy mondjuk nagy VB esélyesek leszünk, meg ez az új Aranycsapat meg hasonlók. A cikk is csak annyit írt h az Aranycsapat óta FIFA tornán ilyen messze még nem jutottunk.
2009.10.10 15:43:281bambi
Transylvanianmixedgrill:
Nem szép ilyenkor fanyalogni. Akármi is a véleményed, egy békát mindenképpen be kell nyeljél: a foci a világ legnépszerűbb sportága. Ez van. A mai napig a világon a leghíresebb magyar Puskás.
Egyébként őszinte gratula a nagyszerű párodnak és utánpótlásainak! Szintén nagy gratula az U-20-as fiúknak, hogy küzdenek, és ott tudnak lenni évek óta a világ élmezőnyében és reményt adnak arra, hogy egy valaha volt erős sportágunk talán újra feltámadhat haló poraiból. Hajrá srácok!!
2009.10.10 15:49:02Szavics
Transy mondja: "a fejlődés csak lehetőség, de nem lineáris előírás" + "egy halom nagyképű, kőbunkó parasztgyerekkel, akiknek kilógott a kapa a szájukból"
Te is szuperlatinuszokban beszélsz, csak te diplomával.
2009.10.10 15:59:35slovens78
Gyökerek (tisztelet a kivételnek), nyertünk a szerintem szar olaszok ellen 120 percben, volt 35 perc rossz játék és panaszkodunk? Mi vaaan?
2009.10.10 16:01:46ditta69
Azért sajnálom, hogy ez a téma megosztja az embereket, gondoltam végre valaminek lehet közösen örülni...
2009.10.10 16:03:23Aqvasky
ditta69: a megosztottság aránya 99 az 1%-hoz ez ebben az országban bőven elfogadható :)
2009.10.10 16:12:27rugesz
Transylvanianmixedgrill
a parod egesz pontosan milyen sportagban erdekelt?
2009.10.10 16:29:29pistola
Transy féltékeny, ennyi az egész. Sajnálom érte kicsit, de normális emberi érzés. Mindenesetre jó lenne ha nem itt osztaná az észt.
Transy, légyszíves ne szarj bele a levesestányérunkba! :)
2009.10.10 16:32:37mbemba
Érdekes, hogy az olaszok Gosztonyit emelik ki, mondván, hogy Binit azért is állították ki, mert G jól összezavarta.
2009.10.10 16:56:59rakaz
Fanyalgók és sok egyéb, a kákán is csomót keresők.A FIUKAT, csak dicséret illeti. Aki
ezen a teljesitményen fanyalog, sosem küzdött
sportpályán.HAJRÁ FIUK!!! Ha még maradt erőtök, küzdjetek és játszatok a mi gyönyörüségünkre!!!JÓ SZERENCSÉT!!!!!!!!!!!!!!
2009.10.10 17:56:51oxen
Transylvanianmixedgrill de sok új barátot szerzett:)
2009.10.10 18:56:47Happygabo
Fergetes mérkőzés volt. utoljára a 86-os vébére készülve drukkoltam így magyar csapatban mint most. Igen kb. 25 éve!!! Azóta inkább nézek hokit, amerikai focit, krikettet vagy még snookert is mintsem magyar futballmeccset. A héten visszajött, milyen volt a 80-as években kint rángatni a pálya szélén álló rácsot amikor gólt lőtt a csapat. ilyen kűzdeni akarást és ilyen fiatal lelkes és ügyes játékosokat nem láttam már régen. Hajrá fiúk! Egy dolgot látok csak problémásnak, a védelmünk sajnos nincs a helyzet magaslatán, szerencse hogy a kapusunk fergetegesen játszott. Határtalan önbizalomról tanuskodik, hogy a srácok rendszeresen rávarrják 30-40 méterről és nem is rosszul. Gratula!!
2009.10.10 19:05:05languszta
Transylvanianmixedgrill te egy nagyon nagy paraszt vagy!
2009.10.10 19:47:44hajrámagyarok
Transylvanianmixedgrill!
Hovatovább ez a hangulatkeltés?
A futballistákat, ökölvívókat illik kőagyú bunkónak gondolni, holott nem azok.
Az akkora nagy "entellektüel" mint Te vagy, biztosan savanyúnak találja ezt a szőlőt, de tudomásul kell venni, hogy a -az USA kivételével- a futball a legnépszerűbb sportág.
Sokszor még a társadalmi letargiát is elmulaszja: 1954 Németország...
2009.10.10 19:49:29hajrámagyarok
lásd fent!
2009.10.10 20:19:07eastwest
Transylvanianmixedgrill,
senki nem hiszi azt, hogy ez A nagy vébé, már csak azért sem, mert minden focirajongó tudja, hogy ott épp most mennek a csoportselejtezők. Én magam nem vagyok egy nagy magyarfoci-drukker, de a tegnapi meccset megnéztem, és igenis büszke vagyok a fiúkra. Végre komoly esélyt látok arra, hogy egyszer megérem azt, hogy mi is kijutunk AZ IGAZI vébére :-)
2009.10.10 20:26:45alone81
Most, hogy Németország kiesett, hazánk az egyetlen talpon maradt európai csapat a vb-n. Azért ezt jó leírni :D
2009.10.10 20:28:55eastwest
[És mielőtt vki nekem ugrana, nem, nem a nagyválogatott mai meccsére gondolok, szerintem sajnos nekik minimális az esélyük. De a következő vébére az u20-asok pont 4 évvel lesznek öregebbek, és úgy már mindjárt más :-)]
2009.10.10 20:39:05koi
Emelem kalapom a fiúk előtt. Miért nem ők játszanak a nagy válogatottban?
2009.10.10 20:58:24Papipipa
#
" 2009.10.10 13:12:44mook
@Transylvanianmixedgrill helyesen így szól a mondat: 54 óta nem jutottunk tovább fifa-rendezésű tornán az egyenes kiesési szakaszban, és ez így igaz is, bocs.
Egy hurráoptimista, akinek az utolsó VB-élménye '86."
Mook!
Látszik, hogy nem éltél még akkor, de a tévedések elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy az 1962-es chilei és az 1966-os angliai FIFA rendezésű felnőtt világbajnokságon továbbjutott a magyar válogatott. 1966-ban egy csodálatos mérkőzésen a brazilokat legyőzve, és bármilyen hihetelen, kiejtve őket.
Akárhogy is számolom, mindkét esemény 1954 után történt.
HAJRÁ MAGYAROK!
2009.10.10 21:17:22Papipipa
Még annyival egészíteném ki az előzőeket, hogy akkoriban még 16 csapatos volt a VB. A továbbjutás a negyeddöntőt jelentette. Az akkoriban a minimális elvárás volt a magyar válogatottól.
HAJRÁ MAGYAROK!
2009.10.10 23:58:02orient
Most nézem hogy a FELNŐTT ukránok lenyomták az eddig a csoportjukban veretlen angolokat is. Ezzel csoportmásodikok AMI azt jelenti ilyen játékkal nagyon jó eséllyel mennek a VB re is. Nem mint rendezők hanem mint akik MEGÉRDEMELTEN kiharcolták. Ezek után ki hibáztatná Kománt ha nem a szar magyar felnőtt válogatottat választaná málta és albánveréssel hanem egy klasszissal feljebb levőt? Én biztos nem, viszont szívem szakadna meg érte...
2009.10.11 00:08:28Dragan Rafajlovic
Transylvanianmixedgrill
Igazi pesszimista rosszindulatu dogoljon meg a szomszed tehene Magyar vagy hany generacio kell meg ,hogy az ilyen visszamaradt szarhaziak megdogoljenek mart vegre.
2009.10.11 00:49:49bigbang77
2009.10.10 23:58:02orient:
Egyetértek! A portugál meccs egy fos volt. Egy szarravaló holland kókler irányítja a csapatot. Lelketlen tréner lelketlen csapata. Ha ez így marad, Kisteleki is szedheti sátorfáját. Meddig tartaja még el az MLSZ ezt a lelketlen hatodrangú senkit? Így kinek lesz kedve felnőtt focit nézni Kishazánban?
Bekkelni egy meccsen keresztül egy ilyen csapat ellen? Melyik focisuliban tanult focit, és hogy nem bukott meg.
Teljesen kész vagyok.
U20 - Hajrá Skacok, Egervári: így tovább. Rohamra fel.
2009.10.11 19:33:39hajdú
Elképesztő, amit az U20-as csapat véghezvitt! A cseh és az olasz meccs alatt üvöltöttem az örömtől a tévé előtt... Köszönöm nekik, és egy biztos: ők már hősök!
A nagyválogatottról meg, hát ez van. Nem történt semmi különös. (Sajnos.) Bővebben:
http://hajdusag.blog.hu/2009/10/11/ket_ellentetes_meccs_tanulsagai