Még nem végeztünk, megyünk az éremért

| 2009.10.08. 14:47 - Géza bácsi

Az előzetes, de különösen az első csoportmeccs utáni számításokat magasan felülmúlva a magyar U20-as válogatott bejutott a világbajnokságon a legjobb nyolc közé. Egervári Sándor csapata nagyot harcolt Csehországgal, a kiegyenlített, de kicsit több cseh helyzetet hozó mérkőzésen úgy jutott tovább, ahogy magyar csapat FIFA-tornán még soha: a hosszabbításban egyenlítve, büntetőkkel.

A csapat kiutazása előtt azt kérdeztük Egervári Sándortól, hogy az U20-as válogatott az egy évvel idősebbek között is meg tudja-e tartani azt a szokását, hogy az erősebb csapatok ellen játszik igazán jól, képesek lesznek-e Egyiptomban is borítani a papírformát.

A kapitány erre csak annyit mondott, bár beválogatott néhány új embert, a csapatgerinc, amit Both József és Sisa Tibor összerakott, megmaradt, a szellemiség semmit nem változott.

D KOS20010421252

„Ahogy korábban is mondtam, csapatunk nagy erénye az összeszokottság, hiszen régóta együtt játszik a társaság magja – kezdte értékelését a kapitány az Index kérdésére. – Ennek óriási jelentősége volt Csehország legyőzésében, az a szervezettség, az egymást kisegítő játékosok önfeláldozó mentalitását hozták magukkal a fiúk a korábban sikerrel megvívott csatákból. Mondanom sem kell, nagyon büszke vagyok mindenkire.”

A kapitány úgy véli, a csapat töretlen hite eredményezte, hogy a hosszabbítás elején kapott góltól sem esett össze, hanem holtfáradtan is megindult az egyenlítésért. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ez a mentális erő kivételesnek mondható magyar válogatottak esetében, a jelenlegi U20-as csapatnál nyoma sincs kishitűségnek vagy önbizalomhiánynak.

1954 után először nyertünk vb-n a kieséses szakaszban

Az 1954-es világbajnoki döntőnk előtt tudott utoljára magyar válogatott mérkőzést nyerni egy FIFA-torna egyenes kieséses szakaszában. Az Aranycsapat előbb Brazíliát (a vébék történetének legdurvább meccsén), majd a címvédő Uruguayt verte egyaránt 4-2-re. U20-as világbajnokságon még soha nem szerepeltünk ilyen jól, a legjobb négy közé jutás nem csak nekünk, az olaszoknak is a legjobb szereplése lenne.

Egervári higgadtan értékelte csapata játékát, az óriásit játszó Koman Vladimirről is visszafogottan nyilatkozott: „Azt eddig is tudtuk, hogy kivételes képességű játékos, aki képes a hátára venni a csapatot bármilyen nehéz helyzetben, de képzeljék el, hol tartana most, ha folyamatos játéklehetőséget kapna, és állandó meccsterheléssel fejlődhetett volna az utóbbi 2-3 évben.”

A kapitány elmondta, Koman mellett mindenkivel elégedett volt, még a számára új poszton idegenül mozgó Dudás Ádámot sem marasztalta el, véleménye szerint a győri játékos minden tőle telhetőt megtett, és akadt több jó szerelése. Hogy Olaszország ellen is ő lesz-e a jobbhátvéd, egyelőre nem tudja, hiszen sok függ a sérültek állapotától.

„Debreceni András és Korcsmár Zsolt javulgat, még külön edzenek a többiektől. Meg kell jegyeznem, hogy az óriási csata ellenére igen sportszerű mérkőzést játszottunk a csehekkel, úgyhogy új sérültünk nincs.”

Nem számíthatunk ugyanakkor két eltiltott kulcsemberre, a védelem baloldaláról Présinger Ádám, a fedezetsor közepéről Simon Ádám sárgult ki. A FIFA csak a negyeddöntők után törli a lapokat, a két játékos hiánya mellett nem rossz hír, hogy az olaszoktól is két kulcsember középpályás tölti majd eltiltását Magyarország ellen.

„Ahogy a cseheket, úgy az olaszokat is jól ismerik a fiúk, sokszor találkoztak velük mindenféle korosztályos mérkőzésen, és szinte kivétel nélkül szoros meccseket játszottak. Pisont István ott volt a spanyolok elleni nyolcaddöntőjükön, és vannak dvd-felvételeink is, amiket a csapattal együtt fogunk kielemezni.”

A magyar válogatott formája felfelé ível, a torna folyamán az egyenes kieséses szakaszban játszotta legjobb meccsét, ráadásul a legerősebb ellenféllel. „Nem végeztünk még, a csapat elképesztően motivált, nagyon feldobta a játékosokat, hogy a következő kör tétje már az éremesély lesz. Tudjuk, hogy ezért nagyon sokat kell tennünk, de úgy érzem, mentálisan olyan állapotban van most a társaság, amelyre alapozva legszebb álmainkat is valóra válthatjuk.”

Kommentek

  • 2009.10.08 15:12:03Krunpli

    Csak tartson ki a lendület... Azért szerintem tényleg ne feledjük el a nagy lelkesedés közben, hogy ezt a csapatot lelépte Honduras. Hogy miért, azt nem én ítélem meg, de akármennyire is emlegetjük a mentális erőt a csehek ellen, az előbb említett pofon miatt szerintem egyértelmű, hogy még nem felnőtt a csapat. Fejben legalábbis.

  • 2009.10.08 15:23:23bazsi86

    egervári megint nagyon szépen tud beszélni...
    csk mutasson is valamit.

    "A csapat kiutazása előtt azt kérdeztük Egervári Sándortól, hogy az U20-as válogatott az egy évvel idősebbek között"

    ezt magyarázza már meg valaki hogy mért lennének egy U20-as tornán az ellenfelek 21 évesek?
    vagy magyarázzák el hogyan kell értelmezni az idézett mondatot.

  • 2009.10.08 15:26:09Egy Kereskedő

    Harjá Magyarok!
    ... de jó ezt úgy mondani, hogy most értelme is van! Hihetetlen. Nem kéne inkább őket játszatni a "nagy" válogatott helyett?

  • 2009.10.08 15:34:44bioLarzen

    Egy Kereskedő,

    ha a nyolcadikos gyereked megnyeri az osztály matekversenyét, rögtön küldenéd a Mindent Vagy Semmitbe?

    Hát, köbö ezért.

    bio

    (UI: tudom, hogy már régóta nincs Mindent vagy semmit :))

  • 2009.10.08 15:40:45tb

    a keretes íráshoz:
    a brazilokat és az uruguayiakat is 4-2re vertük meg '54-ben, nem 4-1re

  • 2009.10.08 15:41:43Demetriosz

    Géza bácsi bedobhatott egy-két fröccsöt, mert Brazíliát és Uruguayt 4-2-re vertük annak idején.

  • 2009.10.08 16:05:40The AVE

    Persze, h nem felnőtt a csapat, a nevükben is benne van. Max. 20 éves srácok alkotják, akiknél nagy a formaingadozás. És nemcsak a magyaroknál.

  • 2009.10.08 16:09:15histar007

    A matekverseny stimmel, de ezek a srácok már majdnem felnőttek, jó pár külföldi válogatott van, ahol az ilyen korú srácok már rég a felnőttek között küzdenek, (CéRonaldo). Nálunk még ott vagyunk, hogy "jáccá fiam korosztályost, azt majd ellaposodsz mint a többi"
    Ha buta is lesz az olaszok ellen, akkor a srácok közül 5-6 ot lehetne Portugáliába vinni, a selejtezőre, hátha villantanak valamit. Van szabály ami tiltaná?

  • 2009.10.08 16:14:43pokesz70

    Arról tudna valaki információval szolgálni, hogy a menőbb csapatok mennyire tartalékosak? Gondolok itt arra, hogy valóban ezek a fiúk a korosztályuk legjobbjai pl. a spanyoloknál, vagy ezek azok, akik nem elég jók ahhoz, hogy a klubjaik ne engedjék el őket a tornára (mint nálunk Kádárt)? Hány 20 év alatti sztárról tudunk, akik nincsenek itt? Szerintem elég sokról...
    Nálunk Némón kívül mindenki vagy NB1-es csapatban játszik, vagy külföldön nem igazán alapember (legalábbis nem az első csapatnál).
    Csak azért kérdezem, mert a játék színvonala szerintem nagyon elmarad a "felnőtt" focitól, pedig 20 éveseknél már nem nagyon van értelme juniorokról meg ifikről beszélgetni a mai világban...

  • 2009.10.08 16:17:45Charro

    @histar007: Szabály nincs, de legalábbis elég méretes hülyeség lenne egy péntek esti U20-as negyeddöntő után szombat este bevetni őket a nagy válogatottban. Hozzászámolandó az utazás + a többiekkel való összeszokottság totális hiánya, stb.

  • 2009.10.08 16:20:03pokesz70

    Én ebből a csapatból csak Németh Krisztián esetében érzem, hogy lenne értelme a felnőttek közé engedni. Mindenki másnál sokkal jobb opciók vannak a felnőtt válogatottban (még Koman esetében is, pedíg ő tényleg jó, de középpályán nem férne be a felnőttek közé).
    Viszont Németh ki is lóg ebből a csapatból, nem igazán talál társakra, a Pool reserve-ben és az AEK-ben emiatt sokkal többet is tud kihozni magából.

  • 2009.10.08 16:27:36bazsi86

    a pénteki mecset is közvetíti az M2?

  • 2009.10.08 16:33:42übi

    A csapat zöme az NB1-ben sem játszik: ül a padon, vagy a fakóban "bizonyít". A Győrben például legutóbb, a Paks ellen 9(!!) külföldi kezdett, ide nem fér be Kiss, Dudás és Zámbó...

  • 2009.10.08 16:53:23ftxpmj

    Az okoskodók figyelmébe ajánlanám, hogy egy bizonyos Zidane 24-25 éves korára vált érett játékossá, de ugyanez igaz C. Ronaldóra is, aki 20 évesen az MU-ban padozott legtöbbször, Messi az egyedüli kivétel, de őt 12 évesen telenyomták hormonokkal, hogy egyáltalán 160 centire megnőjön, megnézhetjük majd 30 évesen....

  • 2009.10.08 17:12:36pokesz70

    Nem akartam okoskodni (sőt, információt kértem), de azért eléggé meglepne, ha mondjuk az olasz vagy a brazil nagyválogatottban 1-2 játékosnál többet adnának majd ezek a korosztályos válogatottak, míg nálunk sokan úgy kezelik ezeket a fiúkat, mint a jövő nagy magyar válogatottját.
    De tudod mit? Okoskodom egy kicsit:
    Rooney 17 évesen lőtte az első gólját a felnőtt angol válogatottban és Michael Owen is tiniként vágta az argentinoknak azt a csodaszépet (vébén!).
    Aguero 20 éves, az Atletico Madridban rúgja a gólokat, Benzema 21 évesen teszi ugyanezt a Realban. Bojan Krkic 18 évesen váltja időnként Messit. Pato sincs még 20 a Milanban. Fabregas 22 éves, 2003 óta játszik az Arsenalban.
    CRonaldo 18 évesen került a MU-hoz (12 millió fontért!), 19 évesen EB döntőt játszott, 23 évesen lett aranylabdás.

  • 2009.10.08 17:18:43chop

    Bazsi86: probald picit ertelmezni a leirtakat.
    A cikkiro arra gondolt, hogy az U19-esekhez kepest evvel idosebbeknel is megalljak a helyuket.

    Egyebkent, ha jol emlekszem, akkor EMU mellett te voltal a masik karogo a cseh meccs elott. Tovabbra is tartod, hogy balfasz nyomorek a magyar csapat? Gondolom igen, pedig a hibak beismerese nem vall gyengesegre, a tagadasa viszont annal inkabb.

  • 2009.10.08 17:22:10chop

    Hihetetlenek vagytok. Mi a feneert kell Messihez, Ronaldohoz, meg Zidane-hoz viszonyitani ezeket a sracokat?...

    Nem lenne eleg, ha ugyan nem lennenk vilagbajnokok, de legalabb minden vilagversenyen stabilan kinn lennenk, es ott helyettunk masok toltenek be a pofozo(tt)gep szerepet?

    Telhetetlenseg rulez, mi?..

  • 2009.10.08 17:27:39pokesz70

    chop:

    Félreértesz. Én nagyon szurkolok ezeknek a srácoknak és büszke vagyok rájuk, bármi is legyen a folytatás.
    De akkor is az a véleményem, hogy ennek a csapatnak a sikere semmilyen garanciát nem jelent arra nézve, hogy a jövőben felnőtt szinten versenyképesek lennénk. Szerintem ezt támasztja alá mindaz, amit korábban leírtam, ill. az is, hogy a 8 között milyen társaságban vagyunk (Costa Rica, Ghána, Dél-Korea, EAE)

  • 2009.10.08 17:32:15FeroxX

    tényleg a Szalai Ádámmal mi a helyzet? a Real Madrid Castilla-s ifis csoda gyerekünkkel ? őt a nagy válogatottba még nem rakták be, de itt sincs. vagy már elmúlt ő 20 ?

  • 2009.10.08 17:33:29pokesz70

    87-es születésű. Plusz szerintem a Castilla nem engedte volna el.

  • 2009.10.08 17:35:08pokesz70

    Én Némót betenném a kezdőbe a dánok ellen. Ha nem ütközik az U20-as döntővel :)

  • 2009.10.08 17:36:44FeroxX

    ja amúgy én sem értem, hogy miért Messihez, Fabregashoz, C.Ronaldohoz, Benzemahoz stb stb akarják itt egyesek hasonlítani a srácokat.. az előbbiek kivételesen tehetséges emberek akik valszeg statisztikailag is ritkán születnek. de egy válogatott, meg úgy általában minden focicsapat 11(!) emberből áll. :)

  • 2009.10.08 17:37:48FeroxX

    pl.. görögország egy "noname" csapattal nyert 2004-ben EB-t igaz, hogy hányadék játékkal, de ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem kell eyg csapatban mindenkinek őstehetségnek lennie, hogy nyerőképes legyen a csapat, najó 1-2 kivételes játékos nem árt, de az nálunk is meglehet később (szalay, németh) :)

  • 2009.10.08 17:38:56maszat12

    AZért lehetnek 21 évesek, mert 1989 január 1 a hatridő, tehát már lehetnek akik benne vannak a 21-ben.

  • 2009.10.08 17:43:49pokesz70

    Szerintem szebb jövővel kecsegtetne, ha az igazán ütős 20 éveseinket nem tudnánk az U20-as válogatottban játszatni, mert a) a felnőtt csapatban játszanak vagy b) fontos alkotóelemek jobb bajnokságok jobb csapataiban és emiatt nem engedik el őket. Én pl. a csehek helyett sokkal jobban aggódnék amiatt, hogy úgy estek ki velünk szemben, hogy igazából csak egy játékosuk nem lehetett ott (mert a Schalke nem engedte el) és nem voltak jobban nálunk. Ha jobb lefocizzuk a pályáról holnap az olaszokat (simán előfordulhat, ha jól jön ki a lépés), 2-3 év múlva még mindig ők fognak minket elverni 90%-ban a felnőttek szintjén.

  • 2009.10.08 18:26:08ixub

    Mondjuk abban van valami, hogy a legjobbak nincsenek itt, csak 3 ember a MU-ból

    http://www.manutd.com/default.sps?pagegid={FE60904B-C2A8-4E60-9B05-700DBBC29BBC}§ion=playerProfile&teamid=458&bioid=93371

    http://www.manutd.com/default.sps?pagegid={061AD8F0-B618-4CC3-838C-A9AEA6B5217A}&bioid=92888§ion=Get

    http://www.manutd.com/default.sps?pagegid={FE60904B-C2A8-4E60-9B05-700DBBC29BBC}§ion=playerProfile&teamid=458&bioid=93372

  • 2009.10.08 19:04:52pokesz70

    A brazilok és az olaszok közül mind otthon játszik

  • 2009.10.08 19:32:22dogger

    @Charro:

    ha jól tudom, az játszhat egy meccsen, akit neveznek, és a nevezés már lezárult (és akkor a péntek esti-szombat esti meccsről+utazás nem is beszéltünk)

  • 2009.10.08 22:07:07Megköszönöd az italt,hazamész, kivered

    Sajnos vagy nem sajnos egy VB/EB-n a hét meccsen mutatott játék csak másodlagos. Pl 1982, ahol az olaszok 3 döntetlennel, 2:2-vel jutottak tovább. Vagy a 2004-s görög csapat. Az ő meccseikre se emlékszünk igazán.
    De mindketten nyertek, mi meg pl 1954-ben az atom focinkkal "csak" ezüstöt nyertünk. De jó lenne...
    Szóval én teszek rá, hogy jutunk el, ha eljutunk a döntőbe és ott milyen szar bunker focival verjük a Brazilokat. Csak nyerjünk!

  • 2009.10.08 22:24:51chop

    pokesz70: oke, ertelek. Nemeth a keddi meccsen is bizonyitotta, hogy bar hatalmas tehetseg, fejben meg nincs a toppon, fejlodnie, ernie kell.

    Nagyvalogatotthoz meg plane. A korosztalyaban jo, de feljebb meg nem.

  • 2009.10.09 00:40:29mr.guargumi

    pokesz: Tudsz mondani legalább 3-4 olyan Olasz fiatal sztárt, akik most azért nincsenek itt, mert túl "értékesek"?:) De ugyanez áll egy seregnyi másik válogatottra is, kevés olyan alakulat van, amely akár csak egy negyed csapatnyi kulcsember nélkül játszana. Brazília, különösképpen a Brazil utánpótlás meg más dimenzió:)

  • 2009.10.09 05:33:13netsrot5

    nagy verést fogunk kapni az olaszoktól. (sajnos).....
    A Debrecen is.....( a nagy mellényt leveheti),...
    Ja és a a nagy válogatott is ki lesz tömve ..rendesen.
    Hiába ez a magyar kapitalista foci!

  • 2009.10.09 07:29:59mindegykivagyok

    netsrot5
    Elöbb minden meccset lekell jàtszani!
    Ha Te ilyen nagy penge vagy,ird mà be a mai
    lottoszàmokat is! Köszi!

  • 2009.10.09 07:48:58marsal

    Nem kell külföldi példákat keresni ahhoz, hogy ki milyen fiatalon vált már meghatározó játékossá csapatában. Anno nálunk is voltak már 18-20 éves játékosok meghatározó klasszisok klubjukban és a válogatottban is. Albert Flóri 18 évesen döntötte halomra a német védőket az 59-es magyar-NSZK 4-3-as meccsen. Bene 20 évesen lett gólkirály a a tokioi olimpián. 1974-75-ben a Fradi 5 18-19 éves játkékossal ( Nyilasi, Szabó, Magyar, Takács, Rab, Ebedli) menetelt a KEK döntőig.

  • 2009.10.09 08:42:12kalashnikov

    marsal azt vedd figyelembe, hogy az akkori hajtás, tempó kissebb volt mint a mai mérkőzéseken.
    Most végig kell futni mind a 90 percet.

  • 2009.10.09 08:45:14MUGEN

    Most komolyan szerintetek miben jobb a felnőtt válogatott az U20-nál? szerintem semmibben, max a rutinjuk töb, de azzal meg kitörölhetik...

  • 2009.10.09 09:02:37borsóci

    Nagyon szurkolok nekik, a fiataloké a jövô. Nekem is mindkét kisfiam utánpótlás focista, és remélem mire ôk nagyok lesznek a magyar foci felfejlôdik egy olyan szintre ahol már tényleg érdemes a fiatalokat motiválni, és lesz mit keresni a nemzetközi világversenyeken!!

  • 2009.10.09 09:05:40nabukadonozorX

    2009.10.08 17:36:44FeroxX

    Köszi, hogy leírtad a véleményemet a témában, így nem strapálom magam! :)

  • 2009.10.09 09:39:09hajrámagyarok

    A magyar utánpótlás abban különbözik a külfölditől, hogy ott keresnek egy "előnevelt" tehetséget, akinek 14 éves korában már 5 literes tüdeje van, és akkora szíve, mint egy mozdony, és "csinálnak neki 22 éves korára 7 literes tüdőt, és megpróbálják megtanítani focizni...
    Ez látszott is sajnos, már a cseh-magyaron is, ahol már a 60. percben a cseh szélsők labdával gyorsabban futottak, mint a mieink utánuk...
    Legalábbis a hazánkban futballozók.
    Idősebb korban ez az erőnléti különbség még nagyobb...
    Ezért volt a magyar-svéd felnőttcsata is egyenlőtlen. Hiába technikásabb, ha nem bírja szuflával, vagy nagyobb sebességen nem pontos a passz.

  • 2009.10.09 09:40:43hajrámagyarok

    Vagy a magyar-brazil, ahol 35-40 percig egyenrangú volt a két csapat, aztán elfogyott az oxigén...

  • 2009.10.09 09:52:45matteo111

    pokesz70: Azért a felsorolásból kihagytad Brazíliát, Németországot és Olaszországot, akik bizony felnőtt szinten (is) vezető foci nagyhatalmak. Ők is a 8 között vannak. :-) A csehek, akik meg nem szoktak túl rosszul szerepelni világversenyen, éppen hogy nem jutottak be. És miért? Mert kiszoptak ellenünk! :-))) Ami Némethet illeti, szimpatikusan nyilatkozott a 11-ese után és ha olyan lelkiállapotban van, amilyenben gondolom, hogy van, akkor lehet, hogy az olaszok ellen nagyot fog játszani. :-) Én nagyon szurkolok a srácoknak. Most per pill még azt is leszarom (na jó, nem), ha felnőttként eltűnnek majd. MOST sikeresek, MOST élmény nézni a játékukat, MOST lehet gyönyörködni a nagyobbnál nagyobb góljaikban. Ugyhogy légyszi hagyjatok még álmodni, legalább ameddig még versenyben vannak a fiúk! :-))

  • 2009.10.09 10:12:20greycup

    mr.guargumi:
    Santon, Ballotelli (Inter)
    Okaka (Roma), Paloschi (Parma), Poli (Samp), Macheda (Manchester U), Marilungo, Forestieri...

    megkockáztatom, néhány közülük akkor sem jött volna, ha elengedi a klubja, nekik ez már "rangon aluli"

    de állítólag a németeknék sem engedtek el vagy húsz játékost, tehát igen, a C csapatot látjuk

    de tökmindegy, előttünk egy nagy lehetőség, élni kell vele, hogy aztán felnőttkorra mi lesz a játékosokkal, majd kiderül később...

    a 84'es eb győztes csapatunkból is alig futott be valaki

  • 2009.10.09 10:14:32greycup

    az BL statisztika szerint a Debrecen játékosai nem futottak kevesebbet mennyiségileg, mint a lyoniak, mégis teljesen egyoldalú volt a meccs...

  • 2009.10.09 14:25:34nemsiker_s

    Az okoskodó kommentezőknek !

    Ezek a fiúk már eddig is sokat tettek ezen az U20-ason le a kalappal előttük. Leszarom, hogy Rooney mikor, és hogyan kezdte. Ezek a fiúk most és itt szerintem nagyot alkottak, függetlenül attól hogy hogyan folytatják.

    Egyébként én Rooneyt nagy favágónak tartom, attól függetlenül, vagy talán azzal együtt hogy jó játékos.

  • 2009.10.09 15:24:06fvipera

    egervári rutinos nyilatkozó, a hondurasi szopacsot a magyar játékosok fiatalságával magyarázta. ehhez képest kell érteni, hogy az u20-as tornán idősebbekkel mérkőzik. nagy dolog, ha a srácok vele is eredménmyesek lesznek, mert egervári a klasszikus, pofázós, vesztes magyar edző.

  • 2009.10.09 22:53:06periplaneta plumbum

    megyünk .]

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Bookline

OnGo beszámolók

  • Mi a szösz az Ongo???
    Mi a szösz az Ongo??? Töltsd fel utazási videóidat! Itt elmesélheted kalandjaidat! Megoszthatod utazási képeidet. Ha olyan helyen vagy szállodában jártál, ami még nem szerepel az Ongon, hozd létre! Mindezek után értékeld mások képeit, videóit, élménybeszámolóit és a szállodákat!
  • Részletes útibeszámoló Egyiptomból
    Részletes útibeszámoló Egyiptomból Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t.
  • Teveháton a Szaharában
    Teveháton a Szaharában Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg.
hirdetés