Mindent megtettünk, köszönöm a fiúknak

2009.10.07. 11:20 - Index/MTI

Egervári Sándor, a magyar U20-as labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya büszke tanítványaira, mivel csapata kedden kiverte a cseheket, és bejutott a negyeddöntőbe az egyiptomi világbajnokságon.

A válogatott a rendes játékidőben 1-1-es döntetlent ért el, miután a továbbjutás a hosszabbításban sem dőlt el (2-2), a magyar csapat elsősorban Gulácsi Péter remek védéseivel, büntetőkkel jutott tovább.

"Nagyon szoros mérkőzést játszottunk, amely akár másképp is alakulhatott volna. A fiúk mindent megtettek a győzelemért, és ezért köszönettel tartozom nekik - nyilatkozta Egervári a Nemzetközi Futballszövetség (FIFA) honlapján.

A kapitány kitért a szurkolókra is, akikre szerinte nem lehet panaszuk. „Nagyon kedvesen fogadtak minket, biztos vagyok benne, hogy a játékosok pozitív emlékekkel gazdagodtak" – mondta a vb előtt mindössze két héttel kinevezett szakember.

Jakub Dovalil, a csehek szövetségi edzője csalódottan nyilatkozott a találkozó után, legfőképpen az elrontott büntetők miatt. Úgy érezte, megnyerhetik a meccset, hiszen nagyon sok lehetőséget kidolgoztak a 90 perc alatt, de ezeket nem sikerült kihasználniuk.

„Ami a tizenegyeseket illeti, ha nyerni akarunk, nem szabad elhibázni hatból három büntetőt. Összességében jó mérkőzést játszottunk, de sajnos a szerencse most nem nekünk kedvezett" - értékelt Dovalil.

A magyar válogatott korábban még egyetlen U20-as világbajnokságon sem jutott ilyen messzire - mindig a csoportmeccsek után búcsúzott -, most egy olyan tornán sikerült, ahol nem lesz ott a negyeddöntőben többek között a spanyol, az angol és a házigazda egyiptomi csapat sem.

Egervári tanítványai az elődöntőbe jutásért péntek este nyolckor az olaszokkal találkoznak.

Kommentek

  • 2009.10.07 11:27:17Bedeko

    Fene tudja, nekem a csehek végig meggyőzőbbnek, erősebbnek, jobbnak tűntek. Technikásabbak is voltak, csak a szerencse nem pártolt hozzájuk. Mindenesetre a mi góljaink sem potyák vagy öngólok voltak, ezért nem érdemtelen a továbbjutás. Néha ez is kell. Gratula és hajrá!

  • 2009.10.07 11:38:03Semper Augustus

    Taktikában voltunk jobbak. Nem éreztem azt, amit a felnőtteknél lehet általánosságban, hogy nem tudják mit kell játszani. Ha kaptunk volna még egy gólt, le tudtuk volna támadni őket még jobban.

  • 2009.10.07 11:38:12akárki

    Hajrá!

  • 2009.10.07 11:45:55The AVE

    Az U19-es EB elődöntőben meg nekünk volt egy rakás helyzetünk az olaszok ellen, mégis ők jutottak tovább. Most itt a lehetőség visszavágni nekik!

  • 2009.10.07 11:49:54Nagykirály

    A VB-ken mindíg azokat a meccseket szoktam utálni, ahol a béna csapat nyer és az esik ki, akinek lehet élvezni a játékát.. Ti hogy vagytok ezzel?

  • 2009.10.07 11:53:42Csath Geza

    Ez az, kezdjük fikázni őket, mert a szerencse melléjük állt. Sztem a felnőtt válogatott pédát vehetne tőlük - hogy kell egy passzt átvenni, hogy kell kapásból harminc méterről eltalálni a kaput, hogy kell szabadrúgást kapura csavarni, hogy kell 120 percig koncentrálni. De nyilván, lehet azt is mondani hogy szerencséjük volt, nehogymár elismerjük ha valaki jó abban amit csinál.

  • 2009.10.07 11:59:52Imiface

    Most is hibát keresni a csapat játékában ősi román szokás.

  • 2009.10.07 12:00:41a katona fehérben

    Csath Geza: pláne hogy asszem ugyanez a csapat volt az, amelyiknek a kapura tartó gurítását egy gólvonalon egerésző fekete macska hárította pár évvel ezelőtt. Azóta se hiszem el, hogy ez valóban megtörtént.

  • 2009.10.07 12:01:00mbemba

    Bedeko
    Szerintem is egy árnyalattal jobbak voltak, de szerintem az ügyesebbek, technikásabbak mi voltunk!
    Gondolj arra, hogy mennyi helyzetük köszönhető a fejjátékuknak, vagy egy ívelésnek, egy lefejelt labdának.
    Szerintem ők egy nagyon komoly kolleri hagyományt folytatnak:)), persze abban a csaptban aztán voltak ügyesek is. Itt, én nem láttam annyit.

    A következő ellenfélről: http://olaszforum.blog.hu/2009/10/07/nevek_nincsenek_csapat_van_ime_az_olasz_ifik

  • 2009.10.07 12:10:26redlands

    en szemely szerint szeretnek nagyon sok, ennyit futo, fizikailag es mentalisan is ilyen eros magyar csapatot (klub, valogatott, egyre megy) latni. Ja, es ezek a fiuk a szelrozsa minden iranyabol jottek a valogatottba es megis rendkivul taktikus es pontos csapatjatekot lehet latni toluk. Most TENYLEG fikazni kell oket a szerencse miatt?

  • 2009.10.07 12:11:34turwall

    Vereségnél a pozitívumokat meg nem látva szapulni, győzelemnél viszont a hibákat elfelejtve dicsőíteni, továbbá románozni, cigányozni, zsidózni, stb. az ősi magyar szokás.

  • 2009.10.07 12:21:08bunko_jobbos

    Utálom az olyan focit, hogy felívelem, oszt aki magasabbra ugrik az jut tovább. Azaz: jobbak voltak a csehek egy picivel, de a szebben játszó csapat jutott tovább. A foci ettől lesz élvezhető, és nem attól a fostól, amit a csehek játszanak. Szóval: tegnap az igazság győzött.

  • 2009.10.07 12:27:08Talon

    A foci talán az egyetlen olyan játék, amelyet akkor is megnyerhet az egyik csapat, ha majdnem minden részében gyengébb teljesítményt nyújt mint a másik, mert gólra játszák, a többi duma.

    Akkor mondják, hogy szerencsés az egyik csapat, ha a statisztikák és a játék képe alapján hihetetlen a gyengébb csapat továbbjutása/győzelme. Tegnap nem erről volt szó. Szerintem két egyenrangú csapat játszott, nem volt lényeges eltérés. Pontosan ezért örülök a továbbjutásnak, mert az ilyen meccseket el szoktuk veszíteni.

  • 2009.10.07 12:37:19noir66

    Enyhén cserecsapattal felállva nyertünk. Ez azért szép. Hajtottak, küzdöttek, a hosszabbításban egyenlítettek, nem adták fel.

    A történelem meg csak a győztesekre emlékszik.

  • 2009.10.07 13:01:51pd86

    csak mázlival nem lehet eljutni a legjobb nyolc közé, annak meg örüljünk, ha néha kicsit mellénk áll a szerencse is...

  • 2009.10.07 13:05:59pd86

    csak mázlival nem lehet eljutni a legjobb nyolc közé

  • 2009.10.07 13:13:04EnTeO

    Gyoztes meccset, tovabbjutast nem kell megmagyarazni. Barmennyire igyekeztek is... En orulok es gratulalok a sracoknak!

  • 2009.10.07 13:21:40Saga

    Csak emlékeztetőül. Egy vébére selejtezni kell, a selejtezőn továbbjuttni, majd csoporkörben szintén selejtezni és tovább juttni, majd a nyolcaddöntőben szintén nyerni, hogy a negyeddöntőben legyen az ember.

    Ráadásul ezt megcsinálni egy EB-n is.

    Ez nyilván szerencse kérdése. Semmi más nem lehet...

  • 2009.10.07 13:40:49juci a sokadik

    ugye nem felejtjük el, hogy bejutottak a legjobb nyolc közé?
    a felnőtteknek ez több mint negyven éve nem sikerült...

  • 2009.10.07 13:42:34bklvs

    nagy GG a srácoknak! 2014 VB!!!!!!

  • 2009.10.07 14:00:36moonclown

    Gratula a srácoknak.A csehek fizikailag jobbak voltak, technikailag, taktikailag nem.Gulácsi pedig egyértelműen kapustehetség, és azt hiszem kellett a Honduras elleni zakó...

  • 2009.10.07 14:16:35Plastic Pete

    Kiss lövéséből a VB legnagyobb gólja lett, Koman szabad rúgását még anno Ronaldo Carlos is dülledt szemekkel nézte volna, a srácok szinte végig futottak, jól kezelték a labdát, taktikásan játszottak, és remek játékot mutattak. Nem a szerencse miatt nyertek aztér, mert megérdemelték, és megdolgoztak érte.

    Respect U-20 HUN.

  • 2009.10.07 14:22:40bugika

    a nagyválogatott is példát kell hogy vegyen a fiukrol hogy sohasem szabad feladni és hogy ilyen fegyelmezetten kell küzdeni jo persze néha szerencse is kell.

  • 2009.10.07 14:28:25red7

    Azért rohadt sokat kell ám melózni a meccs során, hogy a végén kézen fogjon bennünket a szerencse: pl. a hosszabbítás elején bekapott góltól nem befosni, hanem menni, és tíz percen belül kiegyenlíteni. Amelyik csapat erre képes, az megérdemli, hogy a végén szerencséje legyen.

  • 2009.10.07 15:23:07gregor gysi

    Milyen szerencséről beszél itt mindenki?
    A tizenegyes rugások hozták a legnagyobb taktikai húzást.
    Gulácsi hihetetlen tudatossággal és furfanggal állt oda és vitte sikerre a dolgot.
    Szerencse?
    Tudjátok mi volt a szerencse? Hogy Ibrahimovics csak a 94. percben talált be a felnőtteknél és nem az elsőben.

  • 2009.10.07 16:05:53Heveseger

    Emberek , igaz, hogy voltak helyzetei a cseheknek,de szerencséjük is nekik volt. Talán emlékeztek a kapufára, talán emlékeztek a gólvonalról kifejelt gyönyörű emelésre . Egyesek nem ezt a meccset nézték, talán nem is nézték csak írogatnak össze - vissza. Rengeteg "okos" és jóindúlatú ember írogat ide. Miért nem tudtok egy kicsit örűlni ? Hajrá MAGYAROk !!!!!!!!!!!!

  • 2009.10.07 16:13:15hajrámagyarok

    Turáni átok: Ha nyernek "de azért milyen gagyi, szar, hisztis, szervezetlen, bezzeg az olaszok, angolok, spanyolok stb"
    ha veszítenek: "na ugye, miért nem mennek akpálni, kétballábasok stb"
    Gusztustalanok vagytok, nem veszitek észre?!
    Csak a külföldi a jó? Minden ami magyar, az élből szar. Kicsinyhitűek....

  • 2009.10.07 16:38:02robinzone

    Gratulálok a sikerhez.
    Németh K. ostoba arcára valaki szórjon zsugorítót!

  • 2009.10.07 16:40:10Karlitosz

    bárcsak a felnőtt válogatott is így játszani, mernek cselezni, le tudják venni a labdát, mernek rálőni a kapura és el is találják. jobbak voltunk mint a csehek csak a vakok nem látták.

  • 2009.10.07 16:41:00Karlitosz

    kár hogy néhány év múlva ezek a fiúk is elfelejtenek focizni és lesüllyednek az átlag magyar szintre.

  • 2009.10.07 16:42:26sikisiki

    Kit érdekel, hogy ki volt a jobb? Le van szarva a szép játék. Végre nyerünk meccseket. Az olaszok melyik VB címüket érdemelték meg? (1 talán volt) Remélem már csomagolnak...

  • 2009.10.07 16:49:46zgabi

    Plastic Pete:. Ki az a Ronaldo Carlos? Csak nem a Roberto Carlos testvére? Kikínlódták a fiúk ezt a győzelmet, nagyon megérdemlik, gratula nekik. Nem voltak jobbak a csehek, én csodálkoztam is, hogy egyáltalán hosszabbításra került sor, ezt a meccset hozni kellett volna 90 perc alatt is. De így is jó. Az olaszokat viszont meg kell verni 90 perc alatt, mert bár az után egy lazább meccs jön, de a döntőben a brazilok ellen még annál is többre lesz szükség, mint a csehek ellen volt. A csehek amúgy a világbajnoki címért jöttek, meg is nyerték volna, ha nem vagyunk ott a VB-n. De ott vagyunk, s kupával jövünk haza. Kit érdekel, hogy nagy arca lesz utána mindegyiknek, majd elmúlik a következő tétmeccsre.

  • 2009.10.07 17:55:03kaffer

    "...mondta a vb előtt mindössze két héttel kinevezett szakember..."

    A VéBé előtt több, mint egy hónappal nevezték ki.

  • 2009.10.07 18:07:34Rider

    B_átok meg fociban, egy VB-n a legjobb nyolc között vagyunk! Nincs miről beszélni, csak szurkolni és gratulálni!!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől