Nyáron kezdik építeni a gyulai fociakadémiát a dél-alföldi város sporttelepének határában. A komplett létesítmény jövő őszre készülhet el, de az akadémiára már idén szeptemberben beköltöznek az első növendékek. Ez lesz az ország első olyan fociakadémiája, amely hat évfolyammal foglalkozik bentlakásos rendszerben. Az intézményt a szeged-csanádi megyéspüspök gründolta, aki szerint nem kell csodálkozni, Olaszországban minden plébániának van ificsapata.
Ha híres valamiről a román határ mellett fekvő alföldi fürdőváros, Gyula, az semmiképpen nem a labdarúgás. A város focicsapata az elmúlt évtizedeket jellemzően a harmadosztályban töltötte, történelme legjobb eredménye egy NB II.-es második hely, még 1981-ből. A város tágabb környéke sem számít a magyar foci fellegvárának: a legközelebbi NB I.-es csapatok nagyjából száz kilométerre vannak innen – a debreceni és a kecskeméti –, a szomszédos Békéscsaba pedig, bár 1988-ban még kupát nyert, majd 1994-ben bronzérmes volt az élvonalban, ma a másodosztályban szerepel, és nemrég még szintén NB III.-as volt.
Békés megye tehát korántsem a magyar foci fellegvára – legalábbis most még. Ez néhány éven belül megváltozhat – feltéve, hogy valóra válnak a fiatalon futballkapusi pályára készülő, az öregfiúk mérkőzésein ma is rendszeresen játszó Kiss-Rigó László ambiciózus tervei. A település szélén, a helyi Volán autóbuszgarázsa mellett, a városi sporttelep határában egy hét hektáros telken Grosics Gyuláról elnevezett fociakadémiát alakítanak ki. Az építkezés és a működés első évei nagyjából 2 milliárd forintba fognak kerülni, becsülte az Index kérdésére Kiss-Rigó László, akinek nem kell aggódnia, hogy a mostani hitelválsággal terhelt időszakban honnan teremti elő erre a pénzt.
Olasz példa
Ekkora magánvagyona ugyan koránt sincs, ám nincs is rá szükség: akik támogatták, azok ezután is megteszik. „Nincs ebben semmi meglepő, Olaszországban teljesen természetes, hogy minden plébániának vannak ifjúsági és más utánpótláskorú futballcsapatai" – mondja Kiss-Rigó László. Aki úgy érzi, sajátos az a magyar felfogás, hogy az egyházaknak szerepet kell vállalniuk a betegápolásban, az oktatásban, a szociális gondozásban, de nem kell szerepet vállalniuk a sportban. Persze érthető ez a véleménye, hiszen ő főállásban nem fociakadémia-alapító, hanem Szeged-Csanád egyházmegye püspöke (ami az egyházi rend legmagasabb foka, és ezzel ő a hazai katolikus hierarchia egyik legmagasabb tisztségét tölti be).
„Több mint két éve vagyok Szegeden, és körülbelül másfél éve jött az ötlet, hogy labdarúgó-akadémiát kellene létesíteni valahol az egyházmegyében, mert a sport nemcsak a test edzésében fontos, hanem az ifjúság nevelésében is" – idézi fel a tervezgetés előzményeit kérdésünkre. Azért Gyulát választották, mert itt volt az egyháznak olyan földterülete, ahol meg lehet valósítani a létesítményt. Pontosabban az egyháznak itt volt egy olyan telke, amit el tudott cserélni az önkormányzattal ezért a nagyobbért, bővíthetőért, illetve vásároltak valamennyit a szomszédoktól.
Zöldmezős lesz
A leendő akadémia szomszédjában, némi hangulatkeltőnek egy, a sporttelep szélén megbúvó focipálya van. Gyepszőnyege rosszabb, mint amilyennek egy kelet-bangladesi falusi pályát gondolnánk: a talaj mély, sáros, a kapukon a hálók egykori, foszladozó rögzítőzsinórjai arról árulkodnak, hogy ezen a pályán talán évtizedek óta nem játszottak tét-, de talán edzőmeccset sem. A kerítéseit is elbontották, így arra gondolunk, ezt is megvásárolták az akadémiának, ám Kiss-Rigó László sietve leszögezi: ez nem az övék.
A leendő akadémia területe sem néz ki sokkal jobban. Gazzal, bokrokkal benőtt hepehupás pusztaság, valahol itt volt egykor az állatvásártelep. Most terepkerékpárosok dimbes-dombos pályája van, némi dízelbűz a közeli elkerülő útról és Volán-telepről, valamint egy kiszuperált postáskocsi nagyjából húsz évvel ezelőttről.
„Hát igen, ez zöldmezős beruházás lesz" – mondja a püspök, és már el is hisszük, hogy lesz itt mire költeni azt a kétmilliárd forintot. Az építkezés hamarosan kezdődik: az engedélyes tervek elkészültek, a kiviteli tervek most készülnek, az építkezés tavasz végén, nyár elején indulhat. Az akadémia területén sportpályák, kollégium és kiszolgáló létesítmények fognak működni, de később épül egy, az akadémiához szorosan nem tartozó négycsillagos szálloda is. Az akadémisták az egyház által fenntartott gyulai intézmények tanulói lesznek, egy részük általános iskolás, a többiek gimnazisták vagy szakképző iskolások.
Hat évfolyam bentlakásos rendszerben
Erre azért lesz szükség, mert a gyulai nemcsak az ország első katolikus fociakadémiája lesz – amelyet egy, az egyház által létrehozott alapítvány, illetve egy, az alapítvány által fenntartott egyesület működtet majd –, hanem egyben az első olyan, amely nem négy, hanem hat évfolyamot foglalkoztat bentlakásos rendszerben. Már 13 éves korukban beköltöznek a kollégiumba a legtehetségesebb fiatalok – és szeretnének iskolákkal megállapodni, hogy a tehetségek 6 éves kortól külön edzésmunkát kaphassanak –, akik 18 éves korukig lehetnek focista diákok.
Az akadémia jövő tavaszra épülhet fel, de már idén ősszel elkezdi a működését, az egyházi iskolák kollégiumaiban és a város sportlétesítményeiben. Felmenő rendszerben kezdik, tehát nem iskoláznak be minden korosztályra diákokat, hetedik osztályos, 13 éves gyerekekkel indítják a munkát. Az akadémiának bárki tagja lehet, aki elfogadja a keresztényi értékeket, nem kell, hogy katolikus, de még az sem, hogy bármilyen keresztény felekezet közösségének tagja legyen, tudtuk meg a püspöktől.
Varga, Máté, Bozóki
A stábot szakmai igazgatóként Varga Zoltán, egykori ferencvárosi labdarúgó vezeti, aki előbb az FTC, majd a Győr edzőjeként dolgozott az NB I.-ben. Az első edző és a kollégium igazgatója a szintén exfradista Máté János, a sportigazgató Baranya István lesz, és az akadémia működését segíti Bozóki Imre volt MLSZ-elnök, az egyházmegye jogtanácsosa is.
Felvetésünkre, hogy nem fél-e attól, Varga Zoltán megosztó személyisége inkább elriasztó, mintsem vonzó hatással lesz a szülőkre és gyerekekre, Kiss-Rigó azt mondta: biztos abban, hogy Varga személyisége inkább vonzó a tehetségek számára. „Nem azt mondanám, hogy nehéz ember, inkább arról van szó, hogy a magyar focikörnyezet egyszerűen nem méltó hozzá" – mondja a megyéspüspök, aki szerint a mai magyar labdarúgást a féltékenység, a szakmai irigység jellemzi, és uralkodóvá váltak a maffiamódszerek.
A gyulai akadémiát mindezektől távol akarják tartani, méltón ahhoz a presztízshez, amit a katolikus egyház jelent a magyar társadalomban. És ami Kiss-Rigó szerint fontos lesz majd ahhoz is, hogy a működésükhöz idővel szponzorokat találjanak, hiszen „az egyházban sok jó szándékú ember részéről töretlen a bizalom". Mivel alapítványi-egyesületi formában működik majd az akadémia, nem a nyereség lesz a legfontosabb, de a bevételeket nemcsak a támogatóktól szeretnék előteremteni, hanem egyfelől a szállodából, másfelől abból, hogy olyan színvonalas sportcentrumot hoznak létre, amit edzőtáboroztatásra ki tudnak adni felnőtt csapatoknak.
Jenei Imre is segít
Ennek felemlítésével ismét eljutunk oda, hogy a környék messze nem focifellegvár. Ennek ellenére „egy NB I.-es, egy NB II.-es és egy NB III.-as csapattal is körvonalazódik az együttműködés" – mondja a püspök. Sőt, az akadémia szakmai programjának egyik kidolgozója az egyik legjelentősebb romániai edző, Jenei Imre, aki talán egy román csapattal is kapcsolatot teremt. Szerbiai kapcsolat szintén lesz, erről Árok Ferenc délvidéki szakember gondoskodik, így Kiss-Rigó László szerint lehetséges, hogy az akadémiára határon túli fiatalok is bekerülnek.
Hogy az esetleg együttműködő NB III.-as csapat a vendéglátó városé-e, azt nem árulta el Kiss-Rigó, annyit viszont elmondott, hogy Gyulán örömmel fogadták az érkezésüket, senki nem volt féltékeny vagy irigy, hogy az akadémia elviszi a város csapata elől a tehetségeket. „Inkább más dél-alföldi városban voltak olyanok, akik irigykedtek a gyulaiakra, hogy ott lesz az akadémia, és nem náluk" – mondja a püspök.
Sikeres lehet-e az akadémia azok után, hogy az országban már tucatnyi ilyen működik, egy részük mögött élvonalbeli klubok – MTK, Honvéd, Haladás, Fehérvár – állnak, válogatottba és angol élvonalba juttattak játékosokat? A válasz nem meglepő: „A kései indulásnak természetesen vannak negatív hatásai, de lehetnek pozitív hozadékai is: nem követjük el azokat a hibákat, amiket a többiek elkövettek".


3-2-re nyert, továbbment a Debrecen


Kommentek
2009.04.09 16:54:32orter
ez jó?
2009.04.09 17:00:53Schaf
Nem tudom mennyire számít a mai magyar viszonyok között, hogy 100km-en belül nincs NBI-s csapat... mért? Ha nincs, akkor már nem is lehet a környéken tehetség? Szerintem semmiféle ok-okzati összefüggés nincs... sőt néha III-Vi-ed osztályú meccseken jobb focit látni, mint a híres NBI-ben...
A magyar futballnak épp az a baja, hogy benfentesek csinálják a saját szájízük szerint. Gyakorlatilag évek, sőt tíz évek óta ugyanazokkal a nevekkel találkozhatunk a kispadokon, a testületekben, stb-stb.. maximum néha-néha felállnak és leülnek egy másik székbe... Ez a project is lehet ilyen, de inkább ere költsünk, mint kutyakozmetikára, vagy a képviselők számla nélküli költségtérítésére...
2009.04.09 17:02:10abrakapokusz
"100 kilométeres körzetben nincs NB I.-es csapat."
Ez bizony nagy katasztrófa.
Így később ismerkedhetnek meg a nebulók a magyar NB I.-et körülölelő fantasztikus légkörrel és káromkodás özönnel.
2009.04.09 17:03:52bpepe
így lenézni a délkeleti országrészt...
2009.04.09 17:10:35basten
„Nem azt mondanám, hogy nehéz ember, inkább arról van szó, hogy a magyar focikörnyezet egyszerűen nem méltó hozzá" Kérem ezt a mondatot archiválni és egy éven belül visszatérni rá.
2009.04.09 17:12:31gabóvitéz
Csak szeretném jelezni a tisztelt cikkírónak, hogy távolság nem aránylik a tehetséggel. Én a helyében magamba szállnék egy picit.
2009.04.09 17:21:06Pilátus
Az, hogy messze van "komolyabb" csapatoktól, tiszta szerencse! Lehet, hogy aranylelőhelyre bukkanak Gyulán és környékén...
2009.04.09 17:23:22periplaneta plumbum
a dízelfüst biztos jót tesz majd a nebulóknak. amúgy inkább focizzanak a gyermekek, mintszerencsejátékozzanaknem?
2009.04.09 17:28:52_lev
nem is akkora hülyeség, mint elsőre gondolná az ember...
2009.04.09 17:30:29CsegeJani
"..Kétmilliárd forintból exfradisták és az MLSZ-elnök közreműködésével futballakadémia indul Gyulán. 100 kilométeres körzetben nincs NB I.-es csapat...."
Románia melyik részén szeretnének NB I es csapatot?????
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
2009.04.09 17:44:39wendriner úr
Arad mennyire van?
2009.04.09 17:46:59grigorij
Hát a cím és a cikk tartalma inkább a szokásos visszahúzásra, a cikizésre utal!
- Magyarországon 2 km-re már nem megyünk dolgozni, mert messze van...
- 100 km itthon nem távolság!
- Itt KOLLÉGIUMI rendszerről van szó!
- Önálló fociakadémia és NEM egy meglévő klub neveldéje!
- Ha lenne mellette egy NBI-es klub, akkor mi a fasznak kellene még egy focisuli oda?????
- Varga Zoltán igenis ELFOGADOTT és SZERETETT az emberek között, ennek megfelelően a SZAKMA és az ÚJSÁGÍRÓK nem fogadják be!
- Egy szegényebb környéken - és román, szerb kapcsolatokkal - számos olyan srác is felfedezhető lesz, akik a mostani rendszerbe nem férne bele!!!
- A mai fiatalok nem a tehetségük, hanem a papák/mamák pénztárcája segítségével emelkednek fel!!!
Szóval jó lenne, ha a Sportgézában csak egy icikét-picikét ügyelnének a tárgyilagosságra, a hitelességre és nem írkálnának senkit sem érdeklő magánvéleményeket le úgy, hogy az ténynek látszódjon!
Ez így Grespik stílus!
Persze, ha a Haász Sándor névnek köze van a szerzőhöz, akkor mindent VISSZAVONOK!!!
Mert akkor érthető a Varga elleni írtózat!
2009.04.09 17:55:14Kopi3.14
Félig földi vagyok. Nem lesz rossz ott bármi ilyen kezdeményezés. Azonban a nevek, akik beleszállnak nekem inkább negatívan csengenek, mint pozitívan. Melyikük tett le bármi ténylegesen említhetőt az asztalra azon a területen, ahol msot fognak tevékenykedni? Nem túl sokan. Innen sem fog kikerülni a magyar focit megváltó tehetség. Ugyanazt fogjuk látni, mint a többi hasonló helyen. Kkerül nagy csinnadrattával, majd eltűnik a messzeségben. Bár ne lenne igazam. :(
2009.04.09 17:56:40r hattonka
vegre mozdul ez az orszagresz is a tobb evtizedes alombol csak a vezetoi fizeteseket jol atgondolnam a helyukben
2009.04.09 17:56:48dark future
Hmm...
Két lehetőség van: vagy az egyházi közegben kifehéredik a foci minden szempontból (mégiscsak hülyén nézne ki egy bazdmegelő, link, flegma edző vagy focista egy egyházközeli csapatban, nomeg az ilyenkor szokásos, azonnal beinduló lenyúlások sem illeszkednének az imázsba), vagy...
"a mai magyar labdarúgást a féltékenység, a szakmai irigység jellemzi, és uralkodóvá váltak a maffiamódszerek"
Meglátjuk.
2009.04.09 18:21:42ladislaus
"100 kilométeres körzetben nincs NB I.-es csapat...." Addig jó!!! Minden NB I-es csapat penzmosoda ez teny! NBII-es detto!
Varga meg? Szerintem egyik legjobb edzo szakma csak irigykedik ra, a media pedig azert mert Varga ruhelli a sok kocsog buzerans mikrofonost, ujsagirot....
Es nagyon is igaza volt hogy anno Teleket kibaszta a csapatbol! Jah hogy ki is kezdtek? Ez nem Vargat minositi!
Mondom ezt ugy hogy tizeneves korom kedvence Manci volt otthon! Ott zuhant is a szememben!
2009.04.09 18:47:35rayk
Hajrá Varga Zoli, mi a Ferencvárosból nagyon fogunk szurkolni az egész akadémiának!
2009.04.09 18:54:14Gordiusz
Varga Zoltán?! Nemá! :(
Amilyen smirgli alkat, előre sajnálom a leendő edző kollegáit. Utánpótlásban ráadásul semmi tapasztalata - ez a felnőtt focitól egészen különbözű műfaj. És ha már felnőtt foci, azért eddig szakmailag ott sem gurított valami nagyot (persze tudom, az irigyek visszahúzták) Ja egen, és véletlenül nem miatta jött el véletlenül Tamási Zsolt az ETO-tól? Azóta Varga sehol, Tamási keze alól meg sorban nőnek ki a tehetségek Agárdon. No komment..
2009.04.09 19:07:27gólhaj
Varga Zoltán rulez. Klasszis. Magnifico.... Sok hozzá hasonló sportembert fog kinevelni ez az intézet.
2009.04.09 19:47:32CaveBoy
Én nem értem.... Ha egy kicsit körül lengi a magyar focit a siker pislákoló lángocskája (gondolok itt a VB-re való kijutás reményének dédelgetésére), akkor rögtön ránk jön a költekezési vágy és hogy minél több pénzt kidobjunk az ablakon an agy semmiért. Mert meg kéne már egyszer tanulni végre-valahára, hogy pénzzel nem változtatható meg a magyar foci és nem a pénz miatt lesz sikeres, ha valaha sikeres lesz még egyáltalán.
Tipikus magyar mentalitás, hogy gyorsan b@sszunk el 2 milliárd forintot, aminek minimum a fele nem a tényleges ráfordításra fog menni, hanem pár ember zsebében fog landolni. Ne is próbáljátok meg cáfolni ezt, hisz mindannyian tudjuk, hogy a korrupció nélkülözhetetlen vonása az állami szervek vezetőinek (de még másoknak is).
Úgyhogy nem a pénzt kéne elkúrni szeméttelepek átalakítására, hogy majd ott képző centrum lesz. Hogyne...Détáriéknak volt ilyenjük? Nyilasiéknak volt ilyenjük?
NE áltassuk egymást hülyeségekkel kérem. ÉS a legjobb az lesz, ha a magyar foci pár prominens alakja nem azon fgondolkodna, hogy hogy kell pénzből focit csinálni, hanem inkább azon, hogy hogy kéne fociból pénzt.
Érdekes, hogy a szegényebb országok csapatai jóval előkelőbb helyet foglalnak el a világ labdarúgásába, mint mi. Pedig nekik annyijuk sincs a felkészülésre meg képzésre, mint nekünk MOST.
2009.04.09 20:53:01Orbán meddig még? A jobboldal gátja és kerékkötője
Orbán Viktor Akadémia, csak ez lehet a neve. Nála méltóbb élő "legenda" nincs e hazában!
Orbán, Orbán , Orbán, Orbán, VIKtor, Viktor....Berlusconi. Castro, Chavez...
2009.04.09 21:07:52Pipin bácsi
Részemről inkább megköszönném a cikkírónak, hogy szóba hozta ezt a kezdeményezést. Így a húsvétra készülődve egy sportoldaltól nem is olyan rossz.
Igen, kicsit fura ebben a komcsi/maffiózó szellemiségben, hogy mi is ez tulképpen.
Ebben a régióban nincs ilyen, úgy is mondhatnánk, hogy hiánypótló intézmény lesz.
Bízom benne, hogy a kialakuló szellemisége is hiánypótló lesz, ami a mai magyar focira is ráfér.
Ami a neveket illeti, a fiatalok előtt példaképek igenis kellenek. A keresztényi értékek elfogadása pedig remélem abban is példa lesz, hogy az ezelőtt elkövetett hibákat meg lehet bánni, hogy abból tanulva a világot a jó irányba igazgassuk.
2009.04.09 22:11:11josef_k
Minden tiszteletem az egykor volt neves válogatott labdarúgóké és edzőké, DE megint csak olyanok foglalkoznak a gyerekekkel, akik korábban felnőttekkel dolgoztak, a felnőttoktatáshoz van (vagy nincs) érzékük és tudásuk. Németországban pl. külön edzői végzettség kell ahhoz, hogy valaki a gyerekfocival foglalkozzon. Nálunk viszont az edzőképzésben az első pár fejezet foglalkozik talán a gyerekfocival - jellemzően azok a fejezetek, amelyeket egyből átugranak, hiszen úgysem ebből lesz a vizsga.
Érdemes megnézni, hogy mennyire kevés az olyan hely, edző, program, amely a gyereket veszi alapul, és gyermekedzésprogramot próbál megvalósítani. Én két ilyen helyet ismerek - bár nyilván van több is -, az egyik a Kiddy program Kun István vezetésével (www.kiddy11.hu), a másik a Czuk Henrik vezette Jövőért FC (www.fcbudapest.hu). Mindkét edzőnek megvannak az alapok, de nem ragadtak le ott, hanem képesek voltak tanulmányozni az olasz, német, spanyol, angol rendszereket. (Mondjuk ha jól tudom, Czuk pl. a jópár nemzetközi tornán vett részt anno a csapataival, és elég hamar ismert lett az utánpótlás szakmai berkeiben nemzetközi szinten is. Pl. a Barcelona miatta jött Magyarországra, a Fulham miatta jön az idén Magyarországra.) És külföldön egészen másként közelítik meg a gyerekfocit, mint nálunk. Ettől függetlenül nyilván minden gyereknek nagy élmény lesz Varga Zoli bácsival dolgozni, én drukkolok, hogy jól érezzék magukat a srácok, de könyörgöm, szerződtessenek olyan edzőket is, akiknek a gyerekekről is van némi fogalmuk.
2009.04.09 22:42:29rattenfanger
Hajrá Varga Zoli!
2009.04.10 01:06:05VIKUNYA
VARGA OKÉS!
2009.04.10 05:20:46drukkker
A focisuli a legjobb befektetés a világon.
A srácom kb. húsz évvel ezeelőtt, nagy tenisztehetség volt a maga korosztályában, (12 - 14 évesek) már ekkor látszott a különbség közük, akik síma egysületi tagságot és nevelést kaptak, és a bentlakásos tenisziskolás gyerekek között. Sokszor találkoztunk versenyeken ilyen csahszlovák gyerekekkel. Mondhatni nyomasztó volt a különbség az előnyükre.
Ott és akkor már 8 éves kortól beválogatták a tehetségesebbeket, és kollégiumban lakva, csak a sport és a tanulás. MIndezt olyan szervezésben, hogy ne tünjön a gyerekeknek börtönszerűnek. Többen elmondták, hogy kevés kivételtől eltekintve, élvezik. De ezt nyilatkozták a szüleik is.Ha megnézzük az elmúlt 20 év versenyzői listát a teniszben, találkozni lehet jópár tehetséggel, ők mind ilyen képzést kaptak. Úgy tudom, ha profinak állnak, bizonyos összegeket vissza kell téríteniük a neveleő intézményeiknek. Ez nagyon korrekt.
Amerikában már gyerekkorban hatalmas összegeket költenek a szülők ilyen nevelésre, és minden tízezredik gyerek lesz csak a sikeresek között. Da tegyük hozzá a foci annyival másabb, hogy csapatjáték. Máskép is szocializálódnak.
2009.04.10 09:09:32radala
Hihetetlen ez a csöpögő vagy fröcsögő rosszindulat, ami a cikkből árad. Szinte nincs gusztustalanabb lény a Földön az ilyen antiklerikális bunkóknál, aki semmiről nem tud semmit, csak azt, hogy a papok biztos hülyék (ez egyébként persze általában igaz, de ettől még az a hozzáállás nem kevésbé gusztustalan, mint a cigányozás, zsidózás, sőt sokkal gusztustalanabb, mert általában még akkora merítése sincs az előítélethez, mint egy tisztességes xenofóbnak) . No de ez mindegy. Azt viszont, hogy MLSZ elnök ki kéne cserélni ex MLSZ elnökre, mert ha Kistelekivel közösködne az egyház az valóban rossz fényt vetne rá:-)
2009.04.10 10:27:25dr. Wilbur Swain
az külön tetszik, hogy a határon túli magyar gyerekeket is befogadhatja ez az akadémia
2009.04.10 12:32:38buntus
"Sikeres lehet-e az akadémia azok után, hogy az országban már tucatnyi ilyen működik, egy részük mögött élvonalbeli klubok – MTK, Honvéd, Haladás, Fehérvár – állnak, válogatottba és angol élvonalba juttattak játékosokat?" -teljesen buta kérdés... HÁT ÉPPEN EZÉRT lesz vagy lehet sikeres, nem gondolnám, hogy az a pár akadémia már kiaknázta volna ( inkább nem létező) utánpótlásunkat... HAJRÁ!!! !! !
2009.04.10 14:11:29Gordiusz
Sajnos nem buta kérdés mert a jelenlegi akadémiák sajnos már valóban lehalászták a tehetségeket. Már most sincs annyi tehetség az akadémiákon, mint amennyi a létszám (a tanulók egy részéről már most lehet tudni, hogy nem fognak befutni komoly karriert, de korosztályonként 5 játékossal mégsem foglalkozhatnak) Természetesen nem arról van szó, hogy ebben az országban kevesebb tehetség lenne mint máshol, csak a futball alacsony presztizse és a gyenge infrastrukturális háttér miatt egyszerűen nem vonzó a sportág, ezért sok tehetség bele sem kerül a futball véráramába. A megoldás a tömegesítés, ami viszont az akadémiai kereteket meghaladó feladat.
2009.04.26 16:51:26Erik777
CaveBoy, honnan tudod, hogy elkúrják a pénzt? Ezt így automatikusan ne jelentsd ki!
A magyar foci megváltoztatásához pénz is kell, de a magyar foci problámája elsősorban szakmai probléma, az alatt pedig felfogásbeli/mentalitásbeli probléma.
A cikk valóban lehúzó és negatív, de a szerző kontárságáról is tanúskodik.
2009.04.26 16:57:37Erik777
Hol van kis hazánkban tucatnyi (12) akadémia? Ès azok is milyenek? A honvédnál néhány 10 gyerekkel fognak foglalkozni, a győri, szombathelyi és fehérvári akadémiák még gyerekcipőben járnak.
Magyarországon eddig 1etlen 1 akadémia van: Agárd.