Garics György végezte ki a Milant

2008. május 13., kedd 11:19
Az osztrák válogatott játékosa, a szombathelyi Garics György lőtte a Napoli harmadik gólját a Milan ellen. A huszonnégy éves Garicsot a magyarok nem hívták, így fogadta el az Európa-bajnokságra készülő osztrákok meghívását.

Huszonötödik meccsén szerezte meg első olasz élvonalbeli gólját a szombathelyi születésű Garics György, az osztrák válogatott középpályása.

Csapata, az újonc Napoli 3-1-re verte a Bajnokok Ligája-helyezésre hajtó Milant, a harmadik gólt a Rapidtól szerződtetett magyar szerezte a 92. percben, egy labdaszerzést követő bal oldali beadásra tökéletesen érkezett, és Kalacot megelőzve az üres kapuba perdített.

Seedorf révén két perccel később még szépített a Milan, de ez már nem változtatott a hazaiak örömén. Az Inter után a másik milánói csapat is elvérzett Nápolyban. Egyébként az Inter veretlenségi sorozata a San Paolo stadionban ért véget március elején. A huszonnégy éves Garics csereként állt be a nyolcvanadik percben.

Március elején, kisebb sérülésekor azt nyilatkozta a korosztályos magyar válogatottakba sosem hívott játékos, hogy akkor lenne elégedett, ha huszonöt meccsig eljutna, és megszerezné első gólját. Mindkét terve valóra vált, egyszerre.

Garics előtt Détári Lajos és Vincze István játszott az olasz ligában, jelenleg magyar játékost nem vesznek számításba a Serie A-ban.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől