Baptista szinte már rómainak tekinthető

Jövés-menés a nemzetközi futballban 17.

2008. augusztus 10., vasárnap 14:18
A brazil állítólag már Rómában tartózkodik, a Chelsea új ajánlatot készül tenni Robinhóért, az Arsenal most a barcelonai Yaya Touréra vetett szemet. Az angoloknak már nincs sok idejük vásárolni.

Rómába utazott Julio Baptista, ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy nagyon közel a megegyezés a Real és a Roma között, így most a játékoson a sor, hogy rábólintson az olaszok által kínált feltételekre. A két klub a hírek szerint megállapodott a 12,5 millió eurós vételárban, a Roma már csak a játékos 2,5 milliós éves fizetését szeretné kicsit lejjebb ügyeskedni, hiszen ezzel igen közel kerülnek a rögzített fizetési sapkához.

Korábban szinte tényként közöltük, hogy Robinho a Chelsea-hez igazol, ám időközben a madridi vezetők határozottan kijelentették, hogy a brazil támadóra szükségük van. Mivel maga a játékos már számtalanszor jelezte, hogy nem kíván a Real alkalmazottja maradni, a Chelsea újabb ajánlat megtételére készül. A londoniak lehetőségeit ismerve könnyen lehet, hogy ez visszautasíthatatlan kategóriájú lesz.

Ami többek között azért is fontos, mert ha Robinhót sikerül a Stamford Bridge-re csábítani, a jelenleg a brazil posztján játszó Malouda felszabadulhat, a Roma meg csak erre vár. A francia balszélső érkezése valószínűleg független Julio Baptistától; ha mindkét játékost megszerzik az olaszok, Luciano Spalletti csapatában újabb bajnokesélyest köszönthetünk.

Az Arsenal Nasri leigazolása óta csak eladott, és hiába nyert azóta több felkészülési mérkőzést Arsene Wenger csapata, a londoniak terveikhez képest igen lyukasnak tűnnek. Elsősorban védekező középpályásra lenne szükségük, hiszen Flamini és Gilberto Silva személyében két kiváló szűrő is távozott, ezért most állítólag a barcelonai Yaya Tourét szemelték ki az említettek pótlására.

Wenger az óriási tehetségnek tartott olasz Giovincóra is szemet vetett, akit a Juventus valószínűleg idén még el is adna, hiszen támadókból egyrészt remekül áll Claudio Ranieri csapata, másrészt a fiatal támadót igen nehéz lenne a beilleszteni a torinóiak jelenlegi szisztémájába. Giovinco tökéletes Arsenal-igazolás lenne szinte minden szempontból.

A Liverpool lecsúszott Barryről, ami igen felbőszítette Rafael Benítezt, és azonnal más célpontért kezdte ajánlgatni az angol középpályásra szánt összeget. A 18 millió font így a hírek szerint a Valencia kasszájába vándorolhat, méghozzá David Silváért cserébe. A 22 éves játékosért a Barcelona és a Manchester United is bejelentkezett.

Néhány további hír röviden: a Juventus árulja Tiagót, az első jelentkező a Fenerbahce, Arsavin taktikát váltva most éppen könyörög a Zenit vezetőinek, hogy engedjék el, a végére pedig egy kacsa: a Real bizonyos források szerint perelni készül Cristiano Ronaldót.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől